Bársonyszékbe ültek a német asszonyok

A német nyelv tudósai évről évre megválasztják az „esztendő szavát”. 2005 végén a „kancellár asszony” kifejezésre voksoltak.
Döntésüket nyilvánvalóan befolyásolta az a történelmi eseménynek mondható fordulat, hogy női kormányfő került a kabinet élére. Angela Merkel megválasztása előtt a „gyengébb nem” képviselőinek még soha nem sikerült ilyen hatalmi pozícióba kerülniük.
Az asszonyok befolyása a politikába még a nők szavazati jogának bevezetésével, 1919 után is alig növekedett. A szélsőbaloldal meghatározó funkcionáriusai közé tartozó Rosa Luxemburgot adottságai talán alkalmassá tették volna arra, hogy mindaddig ismeretlen magasságokba emelkedjék, de a kommunista aktivistát meggyilkolták.
A hitleri Harmadik Birodalomban Joseph Goebbels propagandaminiszter felesége, Magda a nemzetiszocialista rendszer first ladyjének számított ugyan, de befolyása kizárólag a társaságbeli területre szorítkozott. A világháborút követően szovjet erőszakkal megalakított NDK-ban női tagja egyetlen alkalommal sem volt az egységpárt politikai bizottságának, s az NSZK kancellárjainak feleségei sem játszottak soha olyan szerepet, mint az amerikai elnökök házastársai. A szövetségi kormányban csak 1961-ben kapott miniszteri posztot női politikus az egészségügyi tárca élén. További harminc esztendőnek kellett eltelnie ahhoz, hogy első alkalommal kerüljön hölgy kezébe az úgynevezett klasszikus minisztériumok egyike: a liberális Sabine Leutheusser-Schnarrenberger irányíthatta az igazságügyi minisztériumot. Igaz, a Bundestagot két alkalommal is nő irányította.
A berlini nagykoalícióban most öt miniszter asszony fémjelzi az emancipáció térhódítását. Angela Merkel íróasztalán egy ismeretlen művész Nagy Katalin-portrékarcolata áll. Aligha véletlenül. Kettejük karrierje számtalan hasonlóságot mutat: tapasztalatlan keletnémet kislányként vágtak neki a politikának, számtalan férfi ellenlábast kényszerítettek meghátrálásra, végül azonban a csúcsra jutottak.