Budaszentlőrinc pálos kolostora

Ordo Sancti Pauli Primi Eremiatae, vagyis az első név szerint ismert keresztény remete, Szent Pál rendje, a római katolikus egyház egyetlen magyar alapítású férfiszerzete. Alapítója, Boldog Özséb – Eusebius – esztergomi kanonok a tatárjárás után maga is a remeteséget választotta, majd 1246-tól egybegyűjtötte a pilisi erdők jámbor rejtőzködőit és közösségbe szervezte őket. Első rendházaik a Kesztölc közelében található Klastrompusztán, illetve a Pécs fölötti Jakab-hegyen épültek fel. Az 1400-as évek végére közel százharminc pálos rendi kolostor működött szerte az országban.
A szerzet anyaegyháza 1308-tól Budaszentlőrinc lett. Ez a hely a János-hegy és a Hárs-hegy közötti nyeregben, a Budakeszi út mentén található, a volt úttörővasút Szépjuhászné állomásának közelében. A jelenleg látható, kiterjedt romterület helyén az első építmény egy XIII. századi, Szent Lőrinc titulusú kápolna volt. Torony és bővítmények nélküli, hajóból és négyzet alaprajzú szentélyből álló, jellegzetes román kori építmény, éppolyan, mint a kor falusi egyházai. A pálos rendtörténet forrásai szerint a negyedik prior, Lőrinc 1300-ban kolostori közösséggé szervezte a kápolna körüli erdei remetetelepet, majd nyolc évvel később a szerzet központját is ide helyezte át. Itt tartották 1309-ben a nagykáptalan gyűlését, tehát az erre a célra megfelelő épületeknek már állniuk kellett. Az első jelentős donátorok közt szerepelt Károly Róbert király, majd 1335-ben Henc fia János a környékbeli erdőket ajándékozta a barátoknak. Fénykora akkor köszöntött Budaszentlőrincre, amikor I. (Nagy) Lajos – a pálosok nagy támogatója – a rendháznak ajándékozta az 1381. esztendei velencei hadjáratából zsákmányként magával hozott ereklyét: Remete Szent Pál földi maradványait. A kolostor búcsújáró hely lett, a sírhely zarándokok – és kegyes ajándékok – tömegét vonzotta ide.
A fellendülés hatalmas arányú építkezést vont magával. A még Lajos király életében, 1382 előtt megkezdődött munkálatok 1403-ban fejeződtek be. Kialakult a teljes, a liturgiai szabályoknak és a rend reguláinak megfelelő kolostoregyüttes: középtere a négyszögletű, folyosókkal szegélyezett kerengőudvar volt, amelyhez délen a szerzetesek temploma csatlakozott. Ennek csúcsíves szentélyében helyezték el Szent Pál sírját. A kerengőből kelet felé a hatalmas káptalanterem, onnan egy másik kápolna nyílott a rendház elöljárói számára. Az épületegyüttes déli, külső oldalán állt a háromhajós, gótikus boltozatú kegytemplom a világi hívek részére. A kolostornak a XV. század 80-as évtizedében újabb bőkezű mecénása támadt Mátyás király személyében, ekkor az érett csúcsíves stílus minden pompájával feldíszítették Budaszentlőrincet.
Egy emberöltővel később, 1526-ban elérkezett a kolostor – és a pálos szerzet – alkonya. A mohácsi vész hírére a barátok gyorsan evakuálták az épületet, elmenekítették javaikat, könyvtárukat, tudományos eszköztárukat és magát a szent ereklyét is. A törökök felperzselték és lerombolták az épületeket, amelyek soha többé nem épültek újjá.
A helyszínen 1846-tól folytak régészeti kutatások. Elsőnek Henszlmann Imre, majd 1934-től Garády Sándor végzett tisztázó ásatásokat és alaprajzi rekonstrukciókat. 1949-től Gerevich László, Nagy Emese és Zolnay László folytatták a feltárást, végül 1985-től Bencze Zoltán vezetésével készült a rommező legutóbbi állagbiztosítása és konzerválása.