Egy győzelemre a vb-elődöntőtől

Női kézilabda-válogatottunk tegnap nem brillírozott a szentpétervári világbajnokságon: hol szellősen védekezett, hol kapkodva támadott. De ez az, ami a horvátok elleni meccs lefújásától kezdve abszolúte érdektelen, hiszen a csapat megint győzött, ezúttal 27-26-ra, „természetesen” ismét az utolsó percekben fordítva. A középdöntőbe bevitt négy pontjához így újabb kettőt tett hozzá, és ha ez ma a hollandok ellen is sikerül, akkor kettő meg kettő az bizony négy. Mármint a legjobb négy, az elődöntő elérése.

Szentpétervárt többek között a fehér éjszakák városaként ismerik. Nyáron bizonyára az is. Télen viszont a szürke nappalok jellemzik, úgyhogy aki némi fényre és melegségre vágyik, az jobban teszi, ha bemenekül például a jégpalotába, ahol a vb-középdöntők I. csoportja küzdelmeit rendezik. Az építmény csodálatos, csak éppen hiányzik belőle pár ezer néző. A tegnapi magyar–horvát meccsen is csupán néhány tucat honfitársunk, valamint a lassan beszivárgó norvég és holland drukkerek árválkodtak a lelátón, a helyieket állítólag az tartja távol, hogy a városban nincs első osztályú női csapat. Pedig ha a négy és fél millió lakos közül minden ezredik bejönne, az már 4500 főt tenne ki.
Tegnap ennek jóindulattal az egyötöde figyelte, amint a horvátok az első nyolc percben négy hetest is dobhatnak, amelyből Pálinger Katalin kettő és felet megfog. Igaz, az a fél aztán becsorgott róla, de nem tesz semmit, hisz nyilvánvaló volt, hogy ez a derbi is a végjátékban dől majd el. Mert hiába vezettek a mieink három góllal az első félidő hajrájában, majd a szünetben is (16-13), a következő tíz percet 8-3-ra elveszítették, és máris lehetett kapaszkodni. Csakhogy egyelőre nem ment, mert míg játékosaink ziccereket és heteseket rontottak, addig a horvátok többször a passzív jelzés fenyegetése alatt szerezhettek gólt. „Sokkal jobbak vagyunk” – üvöltötte be valaki a kispadról, mire azt is mondhattuk volna: persze, persze, de ennek előbb-utóbb ki is kellene derülnie. Aztán szerencsére megint kiderült. Tóth Tímea megérezte, hogy most neki kell átvennie azt a bizonyos zászlót, egymás után háromszor préselte be a labdát a hálóba, de 25-23-as vezetésünkre is volt az ellenfélnek egy válasza,
26-25-re visszavette az előnyt. Ám jött a számunkra Szentpéterváron már bűvös értelmet nyert hajrá, előbb az egyenlítéssel, majd Balogh Bea ejtésével, amely meghozta a
27-26-os győzelmet.
A jobbszélsőt egyébként születésnapja alkalmából már a meccs előtt felköszöntötték, de ő inkább másfél órával később ünnepelt. Mint Tóth Tímea is, aki lefelé jövet a pályáról saját méltatását előbb elütötte azzal a tréfával, hogy ha már éppen arra járt, gondolta, lő néhány gólt, de aztán hivatalosabbra váltott: „Tudtam, hogy kell a gól, hátrányban vagyunk, és mert engem játszottak meg, nem volt más választásom, mint kihasználni. Ilyenkor nem gondolkodik az ember, csak megy előre.”
Sőt, egyre előrébb, hiszen ma a hollandok legyőzése már az elődöntőt jelentené. Németh András szövetségi kapitány ugyan dohogott egy picit, mondván, megint nagyot küzdöttünk, de ideje lenne már jól is játszani, ám ebben csak félig érthetünk egyet vele. Az elmúlt évtized néhány felemelően szép veresége után ugyanis olyan jól jönne ma még egy csúnyácska győzelem.
I. csoport, eredmények: Magyarország–Horvátország 27-26, Oroszország–Koreai Közt. 32-27, Norvégia–Hollandia 30-30. Az állás: 1. Oroszország 6 pont, 2. Magyarország 6, 3. Hollandia 3, 4. Koreai Közt. 2, 5. Norvégia 1, 6. Horvátország 0. Mai műsor: 15.00: Horvátország–Koreai Közt., 17.00: Magyarország–Hollandia, 19.00: Oroszország–Norvégia.