Egy nyomorúságos hetilap története

Hosszabb külföldi utam miatt csak most olvashattam el a Magyar Nemzet korábbi számait. A sok átlapozandó cikk közül, amelyek a lap véleményrovatában jelentek meg, egyből felfigyeltem a Barcs Endre–Mester Ákos-vitára (Szegény Ákos – válasz a 168 Órának, Magyar Nemzet, december 2.).
Igazából ez a vita egy nyomorúságos történet. Arról szól, hogy a baloldali sajtó politikát kommentáló és csináló része hogyan züllött le lassanként arra a szintre, ahová jelesül a 168 Óra (és a vele hasonló szellemiségű politikai lapok). Jól emlékszem Mester Ákosra még a rendszerváltozás előttről. Ha nem tévedek, Hírháttér volt televíziós műsorának a címe, ahol kellemetlen és jól célzott kérdéseivel rendre kínos helyzetbe hozta a regnáló pártállam szembesítő médiaszereplésre képtelen, félrebeszélő vezetőit. Környezetemben akkor sokan néztük és vártuk a Hírháttért. A Magyar Nemzet mellett ez a tévéműsor volt számunkra az oázis a pártállami hazugságok sivatagában.
Aztán jött a rendszerváltozás, és minden megváltozott. A kritikus, a hatalommal dacoló, szókimondó újságíróból mára egy szervilis, a szakmai önállóságáról önként lemondó, szimpla pártösszekötő maradt. Mester Ákos főszerkesztő nagy elánnal bunkózta le pártos és elfogult lapjában Barcs Endrét, aki – mint az válaszából kiderül – a tisztességet és a szakmát nem éppen az ominózus hetilapból és annak első emberétől tanulta. Szerintem a szerencse hozta úgy, hogy Barcs úr végül elkerült onnan, ahol csak lezüllesztették volna. A hamisított Chirac-interjú a maga nem létező exkluzivitásával éppen olyan csalás és jellemző módszer, mint a Népszabadság szintén hamisított Teller-levele, vagy – továbbmenve – a Blikk szándékosan aljas kísérlete Kósa Lajos polgármester lejáratására. De volt itt már kazettaügy Bánóval, figyelembe nem vett, ám jogerősen elvesztett perek tucatjai egy nagyon rossz hírű irodalmi hetilapnál, Friderikusz-ügy Lendvai Ildikóval, előre felvett Medgyessy-interjú élőben leadva stb. De miközben a tisztesség alapvető hiánycikk, a szervilizmus egyenesen túlteng. Szomorú példája ennek a 168 Óra: Barcs Endre válaszából kiderül, Mester úgy mutatta be őt Gyurcsánynak a folyosón mint „jövendő miniszterelnöknek”, hogy Medgyessy közben „semmit sem sejtett” az ellene készülődő puccsról. Ez azért szép kis történet arról, mi folyik a hatalompárti sajtó hátterében! Szili és Baja (utóbbi a Kulcsár-ügy botrányhőse) gyakori látogatásai is csak az alázatos, kézi vezérelt pártintézmény imázsát erősítik az emberben. A választások közeledtével a helyzet csak még rosszabb, még elviselhetetlenebb lesz.
Jellemző, hogy aki kikerül ebből a bennfentes újságírói körből vagy inkább brancsból, attól nemcsak addig jól jött tehetségét, de az emberi tisztességét is nyomban elvitatják. Ez szerintem gyomorforgató, ez egymás elárulása. Barcs Endre ne sajnálja, hogy már nem dolgozik együtt ilyen emberekkel. Most van ott, ahol kezdettől lehetett volna, szakmai (és nem politikai) alkalmasságát, felkészültségét pedig a Hír TV vitafórumain rokonszenves módon bizonyította már.

Vincze S. Tamás Budapest