Nézd csak, ráömlött a festék! – mutatott egyetemista ismerősöm a napilap egész oldalas hirdetésére. A Barbie-rózsaszínben pompázó reklámot nem egy telefontársaság helyezte el az újságban, sőt nem is valamelyik játék-nagykereskedés próbálta vele az ünnepek kapcsán felhívni magára a figyelmet. A hirdetmény feladója a Magyar Köztársaság Gazdasági és Közlekedési Minisztériuma, aláírója maga Kóka János, aki mostanában olyan sokat beszél a sikerről, hogy már maga is elhiszi, valósággal rózsaszínben látja a világot.
A szokatlan megjelenési formájú kormánypropaganda nem szokatlan a milliárdos minisztertől, aki viszonylag rövid közéleti pályafutása során megmutatta, hogy nem áll tőle távol a minden áron való figyelemfelkeltés szándéka. Emlékezetes: a drága ruhatárával, karórájával, helikopterével hencegő „közszolga” az aranyifjúság nyuszifüles magazinjából üzente meg a magyar politikának, hogy lejárt az ideje a szemérmeskedésnek. Topmodell vagy politikus, egyre megy. Kinek mije van, tegye bátran közszemlére.
Hasonlóképpen a címlapokra kerülés vágya vezette, amikor sajnálkozva állapította meg a magyar tudósokról, hogy aki igazán nagy formátumú közülük, az már nincs az élők sorában, akik pedig még élnek, leginkább hasznavehetetlen papírokat gyártanak, kár is rájuk pénzt pazarolni. Bár a bárdolatlan nyilatkozat nyilvánosságra kerülése után Kóka kénytelen-kelletlen bocsánatot kért a tudós testületektől, a 2006. évi költségvetés részleteinek megismerése után az alapkutatásokkal foglalkozó tudományos műhelyek vezetői megtapasztalhatták, hogy a miniszter szava nem volt üres fenyegetés. A kutatók nemhogy fejlesztésre, de még a meglévő berendezések működtetésére sem kaptak elég pénzt a szocialista–liberális-koalíció vezette parlamenttől. Ez akkor is igaz, ha végül az Országos Tudományos Kutatási Alapprogram kasszáját időközben kiegészítették.
A mocsár és a békák
Egy más alkalommal Kóka János az általa vezetett minisztériumot mocsárnak, a benne dolgozókat békáknak nevezte. Rögtönzött példabeszéde szerint nem a békákat kell megkérdezni, ha le akarjuk csapolni a mocsarat. A békák most azzal brekegik tele a médiát, hogy a miniszter jó pénzért igazolja le a minisztériumba korábbi munkatársait. Tengelyt akasztott a szakszervezetekkel is, amelyek kétségbeesetten panaszolják, hogy valóságos boszorkányüldözés folyik a hivatalban. Kóka János parlamenti bizottsági meghallgatásán ezek után szerényen „modellértékűnek” nevezte a gazdasági tárca átalakítását.
De szó sincs arról, hogy csak a saját háza táján söprögetne. Az egyik olasz lap által a „magyar Bill Gatesnek” nevezett politikus bejelentkezett az ügyeletes megmondóember szerepére is. Erre ürügyként az emlékezetes adóreform-bizottság működését használta fel. „Korszerűtlen az adórendszerünk, túlméretezett a bürokráciánk” – hangoztatta. Mindezzel részint beolvasott az akkori pénzügyminiszternek, Draskovics Tibornak, másrészt bírálhatta az egész mai politikai garnitúrát. Kijelentette, a gazdaság soha nem fog „gyorsítósávba” lépni, ha ez a megcsontosodott politikusi gárda a helyén marad. A rendszerváltó politikai elitnek mára elfogyott a lendülete és bátorsága, általánossá vált a generációs fáradtság. De itt van ő, éppen krisztusi korban, lendületes és bátor, azért jött, hogy fölkavarja az állóvizet.
Provokatív kijelentéseinek azóta se szeri, se száma. „A magyar vállalkozói réteg totálisan sikeres” – nyilatkozta egy német lapnak. Mi több, „Magyarország felzárkózása segít a Délkelet-Ázsiától és az Egyesült Államoktól lemaradt öreg kontinensnek – Európát Magyarország gyorsítja majd fel”. Rettegj, vén Európa, mert „ha a magyar gazdaság négyszázalékos éves tempóban bővül, tíz-tizenkét év leforgása alatt beérjük Ausztriát”. És „ha Szlovákia a Tátra tigrise, akkor Magyarország a pannon puma”.
De nemcsak Európa kapta meg a magáét Kókától, hanem az itthoni ellenzék is. „Sztálinnal sem csak maga Sztálin volt a gond, hanem az, hogy sok kis Sztálin követte helyi szinten. Sok kis Orbán Viktor helyi szinten a patikákat, a fűszeresboltokat és a lakásokat is visszakövetelheti majd.” A Fideszt tudathasadásos állapotú pártnak jellemezte a politikus. „Míg Matolcsy György alapvetően liberális gazdaságpolitikát, Áder János a mindent tagadást képviseli, Orbán posztszocialista demagógiát alkalmaz.”
A miniszternek legalább ennyire a bögyében van a magyar államigazgatás is. Mint mondta, „amíg a kis- és a középvállalkozások csak 80-90 százalékos, a nagyvállalatok 40-60 százalékos hatékonysággal tudnak életben maradni a piacon, addig a közigazgatás hatékonysága csupán 10-20 százalékos”. És ugyancsak ő volt az, aki ki merte mondani a 15 éves önkormányzatiság ünnepén, hogy nincs szükség 3200 önkormányzatra, 23 000 helyhatósági képviselőre, főleg nem 19 megyére. Bele a 4500 önkormányzati küldött, polgármester, képviselő-testületi tag, megyei közgyűlési elnök arcába, akik addig a Kossuth téren a belügyminisztert hallgatták arról, hogy a kormány hálás a munkájukért.
„Üzletember vagyok, cégem a Magyar Köztársaság” – jelentette ki egy üzletembereknek rendezett fórumon. Egy másikon pedig azt mondta: „Az állam húzzon el a gazdaság környékéről is.” De nem ez volt az egyetlen balul sikerült akciója. A közelmúltban két „Barbie-rózsaszín” politikai hirdetése is visszafelé sült el. Az egyikben a Financial Times cikkét idézte, melyben a rangos gazdasági lap megállapítja, „a magyarok jobban élnek, mint valaha”. A miniszterelnök „véletlenül” épp erre hivatkozva utasított vissza gazdasági tárgyú bírálatokat. A cikkről azonban kiderült, hogy a magyar kormány által szponzorált mellékletben jelent meg, ezzel alaposan megkérdőjelezhetővé vált a hitelessége. Az ellenzék tiltakozását nemes egyszerűséggel „cikinek” nevezte Kóka.
A kormány hivatalos optimistája
Az a másik rózsaszínű hirdetése is kellemetlen utóéletet élt, amelyik fiatal és sikeres vállalkozókat állított példaképül a pályakezdő fiatalok elé. Kiderült, hogy a megnevezett öt személy közül egyetlenegynek volt módja eldönteni, kíván-e szerepelni a hirdetésben. Akadt olyan is, akit nem értesítettek.
Mindaz, amit fentebb összegyűjtöttünk, Kóka János kommunikációs tevékenységére vonatkozik. Megállapíthatjuk, a kormány hivatásos optimistája címet büszkén viselő politikus igyekezetét, hogy a figyelem középpontjába kerüljön, mára siker koronázta. Tegyünk egy próbát, üssük be a kormány és az ellenzék legismertebb politikusainak a nevét valamelyik hírportál keresőjébe. Az eredmény az általunk választott napon: Gyurcsány Ferenc 213, Orbán Viktor 106, Kóka János 77, Magyar Bálint 37, Pokorni Zoltán 35, Hiller István 15 találat. Vagyis Kóka Jánosnak sikerült az, ami csak a kormány és az ellenzék vezető személyiségének: megnyilatkozásaival – bármilyen zöldségeket is mond néhanap – hosszabb-rövidebb ideig meghatározza a politika napirendjét.
Kommunikációs tevékenysége mellett cselekedett is a miniszter. Ezek egyik része a kommunikációs offenzívát erősítette. Idesorolhatjuk, hogy – politikai keresztapjával, a kormányfővel felváltva – provokálta az ellenzéket és annak vezérét, vezető politikusait, hogy vitázzanak vele a „kirobbanóan sikeres” magyar gazdaság makromutatóiról. Ennek keretében kezdeményezett előbb vitaestet, majd parlamenti vitanapot, bocsátott ki 12 pontos megállapodástervezetet és igyekezett kierőszakolni négypárti egyeztetést.
A miniszter közpénzek elköltőjeként is nagy aktivitást mutatott. Nekikezdett a gazdasági tárca és háttérintézményeinek racionalizálásához, átszervezéséhez, karcsúsításához. Az egyik érintett szakszervezet illetékese, egy sok átszervezést megért közigazgatási szakjogász elmondta, hogy a közhiedelemmel ellentétben a közhivatalok nem a reformok hiányától szenvednek, hanem a félévenkénti átszervezésektől. Csakhogy ezeknek nem a működés egyszerűsítése a célja, hanem gyakorta inkább a politikusok háttérembereinek stallumhoz, hivatali gépkocsihoz, mobiltelefonhoz, titkárnőhöz juttatása. Kóka is megtette, hogy korábbi munkatársainak helyet csinált az elbocsátásokkal a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban. Az új, a versenyszférából érkezett titánok pedig első dolguknak tartották, hogy lecseréljék irodájuk bútorzatát, gépkocsijukat, az informatikai rendszert. A miniszter által előnyben részesített rendszerszállítóknak igen jól megy az utóbbi időben. A nagy pénzbőség hátterében a megyei közútkezelő közhasznú társaságok felszámolása áll. A szakmai alapon működő kht.-k Kóka utasítására szűntek meg tavasszal, helyükben megalakult a Magyar Közút Kht. Fónagy János, a Fidesz szakpolitikusa szerint a gazdasági tárca puccsszerűen, szakmai előkészítés nélkül alakította át a közútkezelés eddigi rendszerét. A miniszter volt elenderes munkatársát, Horváth Lászlót ültette a útgazdálkodási és koordinációs igazgatóság vezetői székébe. A részvénytársaságot arra találták ki, hogy magántőke vegyen részt benne, és tetten érhető az üzleti szándék a közútkezelési rendszer átalakításában – vélekedett a fideszes politikus.
A MÁV válságkezelésében sem sok kézzelfogható eredményt ért el a miniszter. Igaz, sikerült elmozdítania a korábbi Mándoki-féle vezetést, és háttérbe szorította párttársát, Gaál Gyulát, valamint saját emberét ültetette a januárban önállóvá váló árufuvarozási üzletág élére is. Mindez azonban csak a „zsákmányszerzést” szolgálja, vélekedik az ellenzék. A nagy garral beharangozott reformból nem valósult meg semmi. A MÁV adóssága Kóka irányítása alatt is tovább növekedett, immár eléri a 200 milliárd forintot. A vasúti törvényt, amit nemrég hozott tető alá a parlament, ugyancsak a magántőke könnyebb mozgása érdekében szövegezték meg – állítja Fónagy János.
Legnagyobb sikerének – újsághirdetéseinek tanúsága szerint – hazánk tőkevonzó képességének növelését nevezte Kóka János. A sok meghiúsult autóipari beruházás után sikerült is egy koreai gumiabroncsgyártót Dunaújvárosba csábítania. A miniszter állítása szerint a legkorszerűbb technológiával dolgozó üzem 1500 dolgozónak ad munkát, és legalább ennyi munkahelyet teremt a beszállítóknak köszönhetően. A miniszter víziója szerint néhány év múlva a Mercedes és a BMW szállítója lehet a magyar Hankook.
Az abroncsgyárral azonban nem aratott egyértelmű sikert Kóka. Nem csak a környezetvédők tiltakoztak, mert a technológia köztudottan nagy energiaigényű és nem környezetbarát. A miniszter által szívesen emlegetett hozzáadott értékkel és a beszállítói lehetőségekkel is baj van. A koreai cég éppen hogy az élő munka árán akar takarékoskodni, amikor hozzánk telepíti üzemét. Ehhez segíti hozzá a 20 milliárdos, munkavállalónként több mint tízmillió forintos állami támogatás. A csúcsminőség sem stimmel: a német autóklub, az ADAC által közölt teszt szerint a cég egyik téli gumija a „nem ajánlott” kategóriába került. És bár ez nem feltétlenül jelenti az egész márka leminősítését, arra még várnunk kell néhány évtizedet, amíg a büszke európai presztízsmárkák tulajdonosai elfogadják, hogy „gagyi” távol-keleti gumit szereljenek autóikra.
Pártpolitikusi ténykedése keretében Kóka János hosszas hezitálás után hivatalosan is csatlakozott az SZDSZ csapatához, és bejelentette: a párt színeiben országgyűlési képviselőként megméreti magát Mécs Imre elhagyott körzetében, Budán. Döntése után két furcsa reagálás érkezett: a szocialisták támogatásukat ajánlották fel, míg a szabad demokraták finom elhatárolódásokkal éltek.
Dinamizálás vagy általános felfordulás
A jelenlegi liberális pártelit egy része nyilván nem örül az ifjú titán megjelenésének. Tartózkodásuk érthető, mert Kóka e pártban is, mint bármely körben, ahol eddig megfordult, sürgős fiatalítást, dinamizálást vagyis általános felfordulást kíván, hogy elérhesse be nem vallott, de nem is cáfolt célját, s elfoglalhassa a főpolgármesteri vagy bármelyik más széket. A politikus több sajtónyilatkozatában egyértelművé tette: az SZDSZ meghatározó politikusaként kíván működni a választások után is. Az előzmények ismeretében nagyon is elképzelhető, hogy kívülről jött emberként hasonló módon próbálja befolyása alá vonni az SZDSZ-t, mint ahogy Gyurcsány Ferenc tette az MSZP-vel. Azt már ma is nagyon nehéz lenne eldönteni, hogy Kóka az SZDSZ politikusaként a kisebbik koalíciós pártot képviseli a kormányban, vagy éppen a miniszterelnök meghoszszabbított keze az SZDSZ-ben. Tény, hogy miniszteri kinevezését nem mindenki fogadta osztatlan örömmel pártjában; sokan nem értették, miért nem egy kipróbált parlamenti képviselő foglalta el Csillag István megüresedett székét. A rutintalanság aztán meg is bosszulta magát: az év egyik legnagyobb melléfogása is a gazdasági miniszterhez fűződik. Amikor Orbán Viktor a parlamentben az áramár csökkentését, a luxusprofit eltörlését javasolta, az ötletet nevetségesnek nevezte a miniszter. (Térjünk magunkhoz – mondta.) Rövidesen kiderült, hogy a kormány az árcsökkentésről már hetek óta tárgyal a szolgáltatókkal. Tehát Kóka Jánosnak fogalma sem volt arról, mit csinál a kormány, ráadásul egy olyan területen, ami az ő tárcájához tartozik. A kínos baki után rövid időre ki is vonta őt a kormányfő a viták első vonalából.
Összegzésül elmondható: Kóka János profi háttércsapat által felépített és hatásos – mi több: hatásvadász – kommunikációval igyekszik elhitetni magáról, hogy valami gyökeresen újat akar. Szigorúan a cselekedeteit nézve azonban úgy látszik, a miniszter a szocialista–liberális hatalomgyakorlás hagyományos módját: a klientúraépítést, a baráti cégek helyzetbe hozását, a posztkommunista gazdasági elit kapcsolati hálójának erősítését tekinti legfőbb feladatának. Karrierépítése Gyurcsány Ferenc felemelkedését idézi, ami okkal töltheti el aggodalommal a Kuncze-féle SZDSZ-vezetést, beleértve az MSZP támogatását egyre inkább nélkülöző Demszky Gábor főpolgármestert is.
origo.hu
Vidnyánszky Attila nyílt levele Dúró Dórának
