Folyamatosan növekednek a gazdaság területi különbségei, aminek több szegmensét is meg lehet különböztetni Magyarországon. Ezek egyike a területi differenciálódás, amelynek legnagyobb részét Budapest és a vidék közötti különbségek teszik ki. Hazánkban a területi jövedelemegyenlőtlenségek legfontosabb eleme ez a Budapest–vidék dualizmus.
A második a fejlettség magyarországi fokozataiban a jól ismert nyugat–kelet irányú „lejtő”, valamint a Budapestről kiinduló autópályák mentén – mint a tenyérből kifelé mutató ujjak – kirajzolódó új növekedési tengelyek (főleg nyugati és északnyugati irányban, de már megjelent az északkeleti és délkeleti irányú útvonalak kezdetein is). A regionális különbségek felszámolására az uniós csatlakozás elméleti esély.
De menjünk sorjában.
Számítások szerint a magyar életszínvonal legjobb esetben is csak 20 év múlva érheti utol az uniós szintet.
Amennyiben azt vizsgáljuk, hogy az északkeleti vagy észak-alföldi megyékben lakó emberek mikor élnek majd úgy, mint például Alsó-Ausztriában, bizony lehangoló a kép. Magyarország hátrányos helyzetű övezetei és hazánk fővárosa között mély a fejlettségbeli szakadék. Az Eurostat adatsora szerint hazánkban – a régiókra vetítve – az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) vonatkozásában 2,6-szoros az eltérés a lakosság legtehetősebb és legszegényebb 20 százaléka között. Magyarország hátrányos helyzetű régiói az uniós átlag 37 százalékát érik el, így a 254 uniós térség sereghajtói. Ráadásul a két szegény régió az utolsó tízben található. Náluk már csak a lengyel válságterületek a szegényebbek.
A hazai regionális különbségek Brüsszelből nézve is számottevőek: a közép-magyarországi régión kívül a többi hat egyaránt nagyon elmaradott, gyenge például a versenyképességük, egyedül a Nyugat-Dunántúlon látszik némi élénkülés. Magától adódik a kérdés, hogy az EU-csatlakozás nyomán az elmaradott övezetek jutnak-e annyi uniós forráshoz, hogy belátható időn belül javuljon az életszínvonal. Gyakori példa Portugália vagy Spanyolország esete, ahol a nyugati integráció haszna a térségbeli fejlesztések terén kézzelfogható lett. A helyzet nem különösebben megnyugtató, hiszen a fejlett nyugat-európai tagállamok éppenséggel a közös büdzsé kiadásait készülnek megkurtítani. Továbbá a 2004-es uniós bővítés a „mérete” miatt sem kedvez a pénzek szétosztásának, hiszen tíz új tagállam áll sorban a fejlesztésekért, illetve a régiek közül azok az országok – elsősorban Spanyolország, Görögország és Portugália –, amelyek egyébként sincsenek úgy eleresztve, mint nyugat-európai társaik. A gondot csak fokozza, hogy az unió nettó befizető tagállamai a közös kiadásokat akarják tovább faragni. Amúgy éppen Tony Blair brit miniszterelnök itteni villámlátogatása mutatott rá, hogy miről is van szó: az érintett új tagállamok eddig mereven elutasították azt a brit javaslatot, miszerint 25 milliárd euróval csökkentenék az EU-költségvetést. Blair másik javaslata viszont arról szól: a következő EU-csúcson megállapodnának arról, hogy a 2007–2013-as költségvetés kiadási oldalát félidőben felülvizsgálják. Amúgy a közös büdzsé több mint 40 százaléka az agrártámogatásokra, valamivel több mint 33 százaléka pedig az elmaradott régiók felzárkóztatására megy el.
Egyébként „összuniós” viszonylatban hozzávetőleg 140 millióan élnek olyan régiókban, ahol az egy főre jutó GDP a közösség átlagának 75 százaléka körül, illetve az alatt van. Ha valamely térség a szóban forgó mutató alatt teljesít, az már hátrányos, azaz támogatandó övezetnek számít. Éppen ezért van szükség kohéziós forrásokra, vagyis az unió kiadásainak növelésére. Ez utóbbit a közösség hat nettó befizető tagállama – Ausztria, Hollandia, Nagy-Britannia, Németország, Svédország és Franciaország – határozottan elutasítja. A felsorolt országok megnyirbálnák a kohéziós kiadásokat is, miközben az Európai Bizottság a közös költségvetés harmadát kívánja a lemaradók felzárkóztatására fordítani.
Ambiciózus kohéziós politikára és 2007-től megfelelő forrásokra pedig nagy szükség van, mivel az új tagállamok közül csak Ciprus, Szlovénia, Prága, Közép-Magyarország és Pozsony környékének lakossága él olyan térségben, ahol az egy főre jutó GDP eléri az EU-átlag legalább háromnegyedét. Csaknem tízszeres a különbség Belső-London és az ózdi kistérség között. A kimutatások szerint Közép-Magyarország nagyjából Berlinnel, Alsó-Szászországgal és Alsó-Ausztriával kerül egy szintre. A hozzávetőleg magas magyar fejlettségnek persze ára is van: elméletileg Közép-Magyarország 2007-től nem tartozik a legnagyobb kedvezményezetteket tömörítő úgynevezett első célkitűzéses régiókhoz. Egyébként az Európai Bizottság javaslata szerint a magyar régiók 24,61 milliárd euróra, azaz 6033 milliárd forintra lennének jogosultak 2007 és 2013 között.
Ugyanakkor a gondot immár nemcsak a fentebb jelzett költségvetési vita okozza, vagy például az, hogy az Európai Unió büdzséjéről folyó tárgyalásokon a magyar kormány védi-e a nemzeti érdekeket. Hanem az a józan ésszel elfogadhatatlan és elképzelhetetlen lehetőség, hogy az újonnan csatlakozott országok fizessék meg az alapító tagállamok lezáratlan vitáinak következményeit. Egyetértve az Európai Unió reformjával, a költségvetés átalakításának egyszerre kell érintenie az angol visszatérítési rendszer, az agrár- és vidékfejlesztési politikára fordítandó költségvetési források és a strukturális és kohéziós alapok tartalmát.
Eközben a szakadék egyre mélyül.
origo.hu
Újabb helyszínről dobatta ki Magyar Péter a testőreivel a HírTV stábját
