További változtatások várhatók a Magyar Rádió működésében – derül ki a két alelnök, Hollós János és Gőblyös István által a kuratórium elnökségéhez eljuttatott dokumentumcsomagból. A tervek szerint a Petőfi adó a jelenlegihez képest gyökeresen más műsorstruktúrájú lenne. Ennek lényege, hogy döntően a fiatal vagy fiatal középkorú lakosság hallgatói igényeihez kíván alkalmazkodni. Az elérendő cél érdekében a műsorfolyam a kereskedelmi rádiókéhoz válna hasonlatossá. További terv, hogy az eddig kizárólag komolyzenével és elitkultúrával foglalkozó Bartók adó – legalábbis részben – politikai és közéleti tartalmakkal is közönség elé lépne. – Még nincs döntés arról, hogy parlamenti csatornává alakuljon a Bartók, de elvi egyetértés már született az ügyben – nyilatkozta Gellért Kis Gábor, a rádiókuratórium MSZP-s elnöke. Úgy tudjuk, három vidéki stúdió bezárása is napirendre került, így a szombathelyi, nyíregyházi és nagykanizsai stúdió jövője még bizonytalan. E kérdésekben csak a teljes jogú rádióelnök hozhatna megkérdőjelezhetetlen döntést, az ideiglenes ügyvezetők azonban továbbra is a szocialista–szabad demokrata többségű kuratóriumi elnökségtől várnak felhatalmazást. Az elnökség jövő hétfői ülésén valószínűleg e témák is szóba kerülnek.
Terjeszkedés. A közszolgálati médiumok dolgozóit tömörítő KÖZszolga szakszervezet évi rendes közgyűlésén az a döntés született, hogy az érdekvédelmi szervezet ezentúl már az egész Európai Unió területén kifejti tevékenységét – tudatta lapunkkal Matúz Gábor, a szakszervezet elnöke. A szakszervezet továbbá tiltakozását fejezte ki a Magyar Rádióban történő események miatt is, felszólítva a vezetőket: hagyjanak fel az intézmény jövőjét veszélyeztető rögtönzésekkel.

Berta Tibor püspök: A Szentlélek nem súgja a bíborosok fülébe a leendő pápa nevét