’56 szépsége egy fényképgyűjteményben

Érdeklődve olvastam a Magyar Nemzet december 31-i számában Ludwig Emil írását („Nem csak a szépre…”), amelyben ismerteti Gál László könyvben közreadott fényképgyűjteményét az 1950 és 1960 közötti évek „szép” világáról. Nem akarok ismétlésekbe bocsátkozni, az ismertetés sok mindent elmond. A kötet képanyagának válogatása igencsak tanulságos, és szót érdemel. Eszünkbe juttatja, hogy mindig „az igazat, a teljes igazat, csak az igazat…” kell(ene) megmondanunk. A válogatás ugyanis nagyon hiányos. Az ötvenes évek sok kis jelenetét villantja fel, de az évtized legnagyobb eseményéről egyetlen képet sem közöl. A kötet szerzője igyekszik ezt az előszavában megindokolni, de engem és másokat sem tud meggyőzni. Úgy gondolom, hogy Gál László forradalmunkban semmi szépet nem talált – ezért nem hoz 1956 októberéről egyetlen képet sem.
Bennem pedig élnek nagyon szép képek is. Az október 22-i gyűlés a Műegyetemen, amelyről Lipták Béla gyakran beszámolt. Ugyanott Marian István bátor fellépése. Vagy például, ahogyan a klinikai tömb kertjében várakoztunk arra, hogy elindulhassunk, majd a gyülekezési tilalom visszavonása után végigvonulunk a városon a Bem térre – tömött sorokban, hogy téglák és kémek ne férkőzzenek közénk. Nem voltak-e szépek a lyukas nemzeti zászlók? Nem volt-e szép a sokezres tömeg, amelyik a Kossuth hídon át a Parlament elé vonult? Vagy amikor a Petőfi kör utolsó üléséről, a Gólyavárból kimentünk a rádióhoz? Ledönteni, majd földarabolni a Sztálin-szobrot? Nem voltak-e szépek a betört kirakatú üzletekben senki által el nem tulajdonított áruk? Nem volt-e jó látni az újságosbódékban a hosszú ideje először kinyomtatott szabad sajtótermékeket? Olvasni egy szabad kormány fölhívásait? Nem volt-e szép látvány az első napokban a tankokra felmászó felkelők és a meglepett szovjet katonák barátkozása? A vidék szolidaritása: a fővárosiaknak élelmiszerekkel megrakott teherautók sora? Nem sorolom tovább.
Valóban, nem volt minden szép. Nem volt szép a Kossuth téri mészárlás. Sem november 4-e után a városba vezető utakon hatalmas számban begördülő tankok képe. A szétlőtt laktanya. Sem az utcákon holtan heverő tizenéves és felnőtt harcosok teteme. Sem a tüntetőkre leadott sortüzek és az ígéretek ellenére hozott több száz halálos ítélet.
De nagyon szép is volt, és erre még néhányan emlékezünk. A forradalom képei nélkül a kötet nagyon hiányos. Ezzel egészíteném ki Ludwig Emil írását.
György Lajos
Budapest

Kedves levélírónk és mások, az idén, az 1956-os forradalom fél évszázados jubileuma alkalmából bizonyára sok érdekes – szép és csúnya – képpel és más dokumentummal találkozhatnak majd, a Magyar Nemzet napi számaiban és szombati magazinjában is. Az elmúlt esztendőt búcsúztató lapunkban ismertetett, kitűnő fotóválogatás azonban nem arról szólt.
Ludwig Emil