A pozsonyi klarisszák temploma

Rejtőzködő Magyarország

Hatodik esztendejébe lépett sorozatunk múlt heti részében a Nyulak szigeti apácakolostor regényes lakójának, Szent Margitnak földi maradványairól röviden ez írtuk: 1541-ben, Buda elfoglalásakor a nővérek Pozsonyba vitték. A történetet tovább kerekítjük, bemutatva az Árpád-házi királylány utóéletének másik fontos helyszínét is.
Margit halálának pontos dátuma régi, eldöntetlen vita tárgya. Pray György jezsuita történész 1770-ben megjelent munkája szerint a királykisasszony földi léte 1271. február 15-én ért véget. Pauler Gyula 1271. január 18-ról ír, az 1983-as kiadású akadémiai kronológia azonban egy évvel korábbra teszi az eseményt, márpedig ez esetben Margit atyja, IV. Béla – aki 1270. május 3-án hunyt el – túlélte volna leánya halálát. Ennek ellentmond hoszszú históriai hagyományunk, valamint a király halálos ágyán keltezett oklevél, amelyben Béla családjának tagjait Ottokár cseh uralkodó oltalmába ajánlja, s a nevezettek közt szerepelnek leányai.
1526-ban a mohácsi vész hírére az apácák gyorsan elhagyták a Margit-szigetet. A törökök ekkor nem dúlták föl az otthonukat, így a nővérek csak 1541-ben, Buda végleges elfoglalásakor költöztek el – magukkal víve Margit koporsóját és ereklyéit –, előbb Nagyváradra, majd 1567-ben Nagyszombatba, végül a klarisszák pozsonyi kolostorába. Szemtanúk vallomása szerint 1638-ban még láthatók voltak Margit királylány földi maradványai: koponyája a – gróf Esterházy Miklósné Nyáry Krisztina által hímzett – feliratos pártával, valamint kar-, láb- és gerinccsontjai, fehér gyolcsruhája, fátyla, kétujjnyi széles, szöges ciliciuma és ostorának vessződarabkái. Az ereklyéknek idővel nyomuk veszett, a fáma szerint a nővérek elajándékozták vagy inkább eladták őket bűnbánó világi asszonyoknak.
Az egykori magyar fővárosban, Pozsonyban járva a Káptalan utca és a Szent Mihály kapu közé eső negyedben találjuk meg a klarissza apácák klastromát és templomát. A ferences rend Szent Klára nevét viselő női szerzetének részére az utolsó Árpád-házi király, III. András (1290–1301) alapította VIII. Bonifác pápa engedélyével. A korábbi cisztercita rendház helyén 1297-re elkészült épületbe előkelő családok leányai költöztek be, lemondván a földi hívságokról. A ma is látható, remek arányú épületegyüttes már a XIV. században gótikus stílusban történt átépítés képét mutatja. A hosszú, keskeny hajóból és szűkület nélküli szentélyből álló templom külsejét szabályos ritmusú kőpillérek tagolják, ezek támogatják a csúcsíves boltozatot tartó bordákat. Különleges szerkezeti megoldású a hajó nyugati végén lévő 34 méter magas, gazdagon faragott torony, amelynek ötszögre szerkesztett oldalait a templom saroktámpillérére és belső falára állította bravúros építőmestere. A toronysisak alatti párkány körül rémisztő alakok szobrai szolgálnak vízköpőként. Az 1590-ben tűzvész károsította, romladozó klastromot 1637-ben Pázmány Péter érsek megjavíttatta. 1782-ben, amikor II. József felszámolta a szerzetesrendeket, az apácakolostort egy időre bezárták, majd a XIX. század elejétől – mindmáig – különböző oktatási és kulturális célokat szolgál.