A fogaskerekű Széchenyi-hegyi végállomásánál tavaly év végén az egyik szombat délelőtt megint sokan gyülekeztek: a helyi patrióták, a hagyományőrzők és természetvédők Salamin András, a Zugligeti Egyesület elnökének vezetésével. A Rege úton, a Svájci úton, a Pipiske utcán át jutottunk el gyalog a Farkasvölgyi út 12. szám alá. Jobbról-balról lapos tetejű, nem oda való kockaépületek szegélyezték a kanyargós, lejtős, hegyi utat, amelynek révén eljutottunk először a svájci mérnök, Cathry Szaléz villájához, majd a környezetbe illeszkedő, többtornyú, volt hatalmas rendház épületéhez. Mindenki csodálkozva nézte a gótikus ablakokat, a bejáratot és a stilizált keresztet hordó tornyokat, hiszen még ma is külön engedély kell, hogy a Belügyminisztérium kiemelt oktatási intézményébe illetéktelen beléphessen. Két nővér vállalta az idegenvezetést. Eglantin (Csipkerózsa) nővér több mint hatvan évvel ezelőtt az Isteni Szeretet Leányai Kongregáció tizenkilenc éves novíciusa volt. Fogadalma után nem sokkal átélte a rend szétverését, amikor az óvodáikat, iskoláikat elvették tőlük. A kommunista hatalom több mint kétszáz apácát deportált teherautókkal 1950 augusztusában egy éjjel Máriabesnyőre, Pilisligetre, ahol kis szobákba zsúfolták össze őket. Ki földön, ki matracon aludt. Eglantin nővér, bár több nyelven beszélt, mégis szövőnő lett. Nyugdíjaztatásáig egy szövőgyárban dolgozott. Férjhez sohasem akart menni, társat soha nem keresett. Mint mondta: „A szerzetesi élet hivatás kérdése. Az Úr meghívott a szolgálatára és én ahhoz tartottam magamat. Vártam a pillanatot, amely negyven év után jött el, és ismét visszatértem a kongregációba.”
Az épület valamikori kápolnája évek óta előadóterem. Az oltárt az ávósok lebontották, a freskókat lefestették, a kupolás mennyezet álmennyezetet kapott, az oldalfalak paravánt. Igazi szocreál fogadott bennünket a maga szürkeségével. Az oldalfalakat már eltávolították, előbukkantak a márványoszlopok is. A Zugligeti Egyesület elnöke szerint ígéret van arra, hogy a freskókat restaurátorok megszabadítják a mázolástól. A parkban álló Jézus szíve szobrot és más szentet ábrázoló szobrokat az ávósok darabokra törték, a törmeléket a szemétbe dobták.
A másik nővér, Felicitás, aki szintén részt vett a látogatáson, 1942-ben költözött a rendházba. Szép volt a lelki élet – emlékezett vissza az idős, az Egyesült Államokból ötven év után visszatért nővér –, emellett háztartási és gazdasági szaktanfolyamokat indított a rendház a tizennyolc éven felüli lányok számára. A közösség önellátó volt. A baromfi, a nyulak mellett kecske-, tehén-, ló- és főleg sertésállomány segítette a megélhetést. Ezt a virágzó, fejlődő életet, az erdőben megbúvó csendes zárdát is elérte a háború borzalma. – Éppen ebédeltünk 1944 karácsonyának első napján – idézte vissza a történteket Felicitás nővér –, amikor a vendégként érkező P. Gologi atya azzal a megrendítő hírrel jött, hogy az oroszok átjöttek a budai hegyeken és az Anna-kápolnánál állnak, egyórányira a rendházunktól. Nagyon megijedtünk, de alighogy felocsúdtunk, az oroszok elözönlötték az épületet. Először a felső emeletet, aztán a padlást foglalták el, ahonnan lőni kezdték a várost. A földszinten kétszázötven menekült tartózkodott és vagy harminc árva gyerek, akiket a Svéd Vöröskereszt helyezett el nálunk. Felicitás nővér szerint a fiatal novíciákat az oroszok nem bántották. Igaz, ebben az is benne lehetett, hogy a szemüket meresztgető katonáknak azt mondta az ott gyógyító orvos, hogy ezeknek az apácáknak meg kell halniuk, ha valaki hozzájuk nyúl. Ezen csodálkoztak ugyan, de utána békén hagyták a novíciákat.
A volt zárda megtekintése után Salamin András kalauzolásával a népes társaság meglátogatta a Rendőrtiszti Főiskola parkjában található Nővérek sírját. Ide azokat a nővéreket temették el, akik az ostrom alatt haltak meg. Itt nyugszik az az orosz tiszt is, aki egy magyar lányt menekített meg borgőzös társai elől. Emiatt mérgükben az orosz katonák lelőtték a felettesüket. Eglantin és Felicitás nővérek imát mondtak és egy koszorút helyeztek el a sírnál a rend nevében. A zarándokok közül is sokan virággal, csokrokkal érkeztek, amelyek ellepték a terméskővel körberakott sírt.
Az épületegyüttes, a park már nem az egykori célt szolgálja, de legalább nem pusztult el, megmaradt épen egy darab a múltból. Az Isteni Szeretet Leányai Kongregáció a rendszerváltás után a régi épületeiből, oktatási intézményeiből semmit sem kapott vissza. A kilencedik kerületi Viola utcában juttattak egy kis romos házat számukra, amit az önkormányzat rendbe hozott. Ez lett a volt tanító rend tartományi központja.
orosz-ukrán háború
Elsöprő erejű támadásról számolt be az orosz védelmi minisztérium
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!