A zsinórok összeérnek

Mindent és mindenkit valami valahonnan mozgat. Például jó néhány szállal a magasból, mint a dán Anders Ronnow-Klarlund Zsinóron című fantasybábfilmjében, amelynek szereplői egytől egyig marionettbábuk. Mégis, ebben a leegyszerűsített, minimalista, a fantasyfilmek világát idéző bábfilmben a szereplők fateste, faarca, falelke életre kel: élnek, éreznek, gyűlölnek és szeretnek, kapzsik és jólelkűek, vagy éppen születnek és meghalnak.

Egy kis kulisszák mögötti, illetve inkább feletti betekintéssel, a látható világ feletti „univerzum” képeivel indul a film: az alkotók, a teremtők, azaz a bábok, a lények életre keltői készülődnek az „előadásra” mint az első mozgatók. Azért, hogy életet leheljenek a bábokba, irányítsanak egy világot, ahol lények élnek, halnak, hatalomra éhesek, az igazságot keresik, szerelembe esnek, a gonosz kezébe kerülnek. Az égből, ahol zsinórok sokasága ér össze, hamarosan alámerülünk egy másik világba, ahol elkezdődik egy mese, amely nem túl összetett és túlbonyolított ugyan, ám a létrehozott univerzum annál gyönyörűbb.
A különös marionettfantasy-mese Hebalon uralkodója búcsúlevelének megírásával, illetve halálával kezdődik. Az uralkodó fia, Hal leánytestvérét, Jhinnát egyedül otthon hagyva útra kel, hogy apja halálát megbosszulja. A hebaloniak ősi ellenségei a zeritek, akik állítólag újra viszályt szítanak a nemzetek közt. Az ifjú, rabszolgának álcázott uralkodót elkíséri Erito, a hadvezér is, Hal mestere. Az út hosszú, át kell szelni magas, hófödte csúcsokat, az ezer halott harcos mocsarát, titokzatos lények segítik, hátráltatják útjukat. Ám az otthon maradottak sincsenek nagyobb biztonságban: Erito családját és Hal testvérét a biztonságosnak hitt vár falai mögött a hatalomra vágyó „gonosz” erők tartják kezükben. Hal útján végül egyedül marad: saját maga lassan megismeri népének igazi múltját, az állítólagos ellenséget s közben a szerelmet is. S hiába találja meg az ifjú uralkodó az igaz utat, az összecsapás, a harc már elkerülhetetlen: hamarosan több ezer, a bábokat irányító, éltető zsinór gyúl lángra s okoz pusztulást.
Anders Ronnow-Klarlund filmjében a bábok valóban úgy tűnnek, élnek, olyanok, mintha hús-vér emberek volnának. Apró „gesztusokkal”, fejbiccentésekkel, testmozdulatokkal szinte minden elmesélhető, a legbelsőbb érzelmek is – igaz, olykor ez kicsit már érzelgőssé is válik –, de mégis ez az, amiben a film talán a legerősebb. A lét minden fontosabb mozzanata kisebb-nagyobb helyet kap a filmben a születéstől a halálig, a szerelemtől a gyűlöletig, a harctól a békéig. Mindennek megjelenítésében segítenek az egyszerűsített, stilizált hátterek, kellékek, illetve az érzéki zene. A történet ugyan nem túlságosan gazdag fordulatokban, s meglehetősen kiszámítható, de mindezt többé-kevésbé feledteti ez a különös, csodálatos marionettvilág, amelyben a zsinórok az égben találkoznak, eggyé fonódnak.
(Zsinóron – színes dán–svéd– norvég–angol bábfilm, 91 perc. Rendezte: Anders Ronnow-Klarlund. Forgalmazza a Cirko Film – Másképp Alapítvány.)