Mesének túl szép, de ez ráadásul igaz: lassan immár tizenegy éve, az akasztói Stadler-stadion 1995. március 4-i avatóján még a csapból is tokaji bor folyt víz helyett, megnehezítve a kézmosást, megkönnyítve viszont az emelkedett hangulat elérését. Egy helyi juhászból lett vállalkozó álma vált valóra, hogy aztán rémálomba menjen át. Stadler József személyes sorsa megért már azóta néhány oknyomozó riportot, de azzal senki sem foglalkozott, hogy míg ő maga az adócsalás miatt megélt börtönévek után újrakezdhetett mindent, a futballcsapat elenyészett, annak otthona, a stadion pedig jó úton jár errefelé.
Még mielőtt túlságosan magától adódó párhuzamot vonnánk a Stadler-aréna és a magyar labdarúgás jelenlegi sanyarú sorsa között, szögezzük le: semmilyen közgazdasági elgondolás vagy sportági szükséglet nem támasztotta alá, hogy ide stadiont kellene építeni, s NB I-es csapatot alapítani. Stadler Józsefet mindez nem érdekelte, szülőfaluja megkapta „ajándékba” a focistákat és a létesítményt. A már említett avatómérkőzésen 0-0-s eredmény született a Stadler FC és a Parmalat között. Eredetileg nem a székesfehérvári csapat, hanem többek között a Barcelona került szóba ünnepi nyitóriválisként, de hát minden Stadlernek sem sikerülhet… Pedig akkoriban majdnem minden sikerült neki. Cégei milliárdos forgalmat bonyolítottak, kamionjai, vagonjai Európát járták, futballcsapata 9. helyen végzett az első osztályban, 1995 júniusában a Ferencváros ellen 25 ezren zsúfolódtak fel a lelátóra. Ukrajnából olyan jó játékosok érkeztek Akasztóra, mint Nicsenko vagy Jeremejev, hajszálon múlt, hogy a Milan klasszisa, a tavaly aranylabdás, akkor még alig 18 éves Andrij Sevcsenko nem Bács-Kiskunban kóstolt bele először a profi létbe.
Nagyjából itt ér véget az álom édes fele. Stadler József ellen eljárás indult jogosulatlanul visszaigényelt áfa, jogtalanul felvett exporttámogatás és egymilliárd forintot meghaladó adóhiány miatt, 1998 áprilisában, a kilencéves börtönbüntetés bírósági kihirdetésekor kattant a bilincs a csuklóján, előzetes letartóztatásba került. Ekkor csapata még az első osztályban játszott, de nem sokáig, hiszen négyévnyi NB I-es lét után az idény végén kiesett, majd nem indult el az NB II-ben, a futballisták játékjogát pedig az APEH lefoglalta. A Legfelsőbb Bíróság később 4 év 6 hónapra enyhítette a vállalkozó fogházbüntetését, ebbe beleszámított az előzetes letartóztatás is, 2003 márciusában tehát már „csak” 22 hónapra kellett bevonulnia a Kecskeméti Büntetés-végrehajtási Intézetbe. Stadler 2005. január 23-án szabadult, tehát még a rácsok mögött érte meg, hogy a stadion 2004 novemberében (végleg?) bezárta kapuit. Addig ugyanis még ő, majd korábbi élettársa a vagyonelkobzás ellenére működtette a létesítményt. Előbb az azóta szintén köddé vált, eredetileg agárdi Gázszer FC, majd a saját pályája felújítása miatt költözni kénytelen Dunaferr játszotta hazai mérkőzéseit Akasztón, a legutóbbit több mint három éve, 2002-ben. Azután a létesítményben, pontosabban a hozzá tartozó étteremben és szállodában különböző nem sportcélú rendezvényeket, lakodalmakat, búcsúkat, születésnapokat, érettségi találkozókat tartottak, amíg lehetett. Ma már nem lehet.
Hivatalosan nincs ugyanis gazdája. Hallgassuk először a névadó Stadler Józsefet, aki pár kilométerrel arrébb, Solton talált új otthonra és bizniszre. Ruházati cikkekkel, valamint a képét-nevét viselő kozmetikai és tisztasági árukkal (Stadler-féle mosogatószer, folyékony szappan, sampon…) foglalkozik. Szó szerint sorban állnak nála a kuncsaftok, a mobiltelefonja folyamatosan csörög. „Alacsony ár, jó minőség, ez a titkom, a ruhák nyolcvan százaléka német, húsz százaléka magyar forrásból van. Nehéz ebben az ágazatban érvényesülni a kínaiak miatt, de szeretem a nehéz feladatokat. Franchise rendszerben Stadler-boltokat és -varrodákat nyitok országszerte, hat-nyolc hónap múlva tízezer munkahelyet teremtek.” Futballmecénás múltját nem tagadja meg, hiszen minden terméken ott a nagy S betűs, Suzuki feliratra emlékeztető Stadler-logó, s benne a labda. „Kemény árat fizettem ezért a labdáért, ha nem lett volna, nem kerülök börtönbe. Ha pedig nem jön a börtön, ma is lenne csapatom.”
Ha nincs labda, nincs csapat se, de ez a logikai bukfenc most kevésbé lényeges, sokkal inkább az, mi lesz a stadionnal. „Nem sokat járok oda, fáj a szívem, ha látom. Nem tudom pontosan, mekkora költséggel építettem annak idején, hiszen voltak más beruházások is. Az biztos, hogy sokáig senki sem törődött vele, s most felújításra szorul, eszegeti az idő vasfoga. De három hónap alatt ékszerdobozt tudnék belőle varázsolni!” Csakhogy a leendő ékszer tulajdonjogi helyzete több mint bonyolult. A felszámoláskor a vállalkozó különböző más cégekre íratta káeftéje vagyonát, így a stadiont is. Jelenleg bírósági szakaszban osztozkodik a területen a felszámoló céggel, amelyet fafejűek társaságának nevez. „Az a céljuk, hogy minél jobban tönkremenjen a pálya, és olcsón adhassák el, a szabadidőközpontot például 3,7 millió forintért herdálták el. Nekem érték, nekik nem.”
Még mielőtt nagyon sajnálni kezdenénk az üzletembert, érdemes meghallgatni a fafejűnek titulált Real Holding Kft. részéről Barra István felszámolóbiztost is, akinek első sóhaja igen őszintének tűnik: „Borzasztó ember ez a Stadler úr!” Aztán belekezd a maga történetébe. 1997. április 7-én, tehát lassan kilenc éve indult a felszámolási eljárás, amikor a perbe fogott Stadler átadta a cégpapírokat. Ezek egyikéből kiderült, hogy a stadiont a Stadler Kft. 2010. október 15-ig bérbe adta a Stad-Ker Bt.-nek. A „vagyonmentésszerűség” mellett a bíróság nem ment el szó nélkül, s 2005. májusi jogerős ítéletében semmisnek nyilvánította e szerződést. A létesítményt 15 napon belül üresen át kellett volna adni a felszámolónak, de az eddigi két kísérlet (legutóbb december 19-én) nem járt sikerrel, hiszen az üzletember cége képviseletében nem jelent meg senki. Ezek után a felszámoló végrehajtást kért a birtokba adásra, tehát a következő lépés, hogy rendőrrel bemegyünk, mondta Barra István. Stadler közben beperelte a felszámolót, s az általa állítólag elvégzett 317 millió forintos ráépítés címén (újra) tulajdonjogot akar szerezni a területben. Ez némileg ellentmond annak, hogy 1997-ben már mérleget zárt, és átadta a papírokat.
A stadionra közben egy Stadler József által fizetett biztonsági cég vigyáz. „Korábban szétrabolták a mozdítható dolgokat, de én mindent megcsináltatok, idén lekaszáltattam a derékig érő parlagfüvet is, az egész falu pollenben úszott. Az a célom, hogy utánpótlás-nevelő központot létesítsek itt. Legszívesebben már holnap kezdeném a munkát, először az állagmegóvással, mert a csapadék folyamatosan kimossa a sódert a lelátó alól” – mondja Stadler. Ám ezt nem teheti meg, mert a pálya, nagyon úgy néz ki, nem lesz megint az övé. A felszámolóbiztos elmondta, hogy tavaly tavasszal készítettek egy közbenső mérleget, s felajánlották a stadiont részbeni kielégítésként a hitelezőknek. Félszáz akad belőlük, s kamatokkal együtt összesen 22 milliárd forintot követelnek Stadler Józsefen, pontosabban vállalkozásain. Az egyik B kategóriás hitelező, a Credit Holding Kft. elfogadta a felszámoló engedményezését, tehát övé lehet a stadion. Kérdés, mit kezd majd vele. Információink szerint értelemszerűen sportcélra használná fel, ha egyszer a kezébe kerül.
Ám ennek még nem jött el az ideje, a létesítmény egyelőre üresen áll. Pontosabban nem teljesen, hiszen egerek fészkelték be magukat, de Stadler hozzáértő rágcsálóirtót fogadott. „Ne aggódjon, Józsi bácsi, a rágcsáló hidegvérű, a kutya melegvérű, nem árt neki a méreg.”
Az ebek tehát biztosan megmaradnak.
Olimpiai álom. A 2012-es nyári olimpia megrendezésére a PricewaterhouseCoopers cég megvalósíthatósági tanulmányt készített, amely 2003-ban jelent meg. Ebben az ötkarikás labdarúgótorna egyik lehetséges helyszíneként tizenegy település létesítményeit sorolja fel, köztük az akasztói Stadler-stadiont. A tanulmány ezenkívül Budapesten négy, Miskolcon és Szegeden kettő, Debrecenben, Zalaegerszegen, Székesfehérváron, Győrben, Kaposváron és Nyíregyházán egy potenciális olimpiai létesítmény lehetőségét látta. Jelenleg egyetlen magyar stadion sem alkalmas nagy nemzetközi esemény rendezésére.
