Atomhatalom a terrorizmus szorításában

Egyeseknek szabad, másoknak nem – vonható le a tanulság abból, hogy a brit The Guardian cikkére reagálva egy magas rangú pakisztáni illetékes nyíltan elismerte, országa nukleáris arzenáljának fejlesztésére készül. A nyilatkozat annak kapcsán hangzott el, hogy Irán a legutóbbi vádak szerint Európában kívánt alkatrészeket beszerezni épülő és sokak szerint nem csupán békés célokat szolgáló atomerőművéhez.
Emlékezetes, Pakisztán egykori nemzeti hőse, Abdul Kadar Khan két évvel ezelőtt bevallotta, hogy eladta Iszlámábád féltve őrzött atomtitkait, az állítólagos vásárlók sorában pedig előkelő helyen áll Észak-Korea és Irán. Előbbi ország nemrégiben tudatta, immár rendelkezik atomfegyverrel, míg utóbbi tagadja, hogy annak gyártására készülne. A világpolitika érdekessége pedig az, hogy egyiküknek sem akar hinni senki. Khan végül Pervez Musarraf elnök kegyelmében részesült, s ma házi őrizetben él. Az ő sorsáról szólva a pakisztáni külügyminiszter, Khurshid Kasuri egy tegnapi sajtókonferencián úgy vélekedett, megkapta büntetését, ügyét feltárták, ám nem látja azt, hogy a többi ország is ilyen módon járt volna el a hasonló esetekben. A miniszter szavai súlyosak, hiszen ma már nyilvánvaló tény, hogy míg Szaddám Huszein Irakja (már) nem rendelkezett tömegpusztító fegyverekkel, a különféle veszélyes eszközök leírásai szinte közkézen forognak világszerte. A pesszimistább szakértők pedig arra számítanak, hogy a jövő terroristái ha nem is atom-, de biológiai és vegyi fegyverek bevetésével vihetik véghez merényleteiket. Az utóbbi időkben békésebb húrokat pengető Pakisztán és India nukleáris rivalizálása vagy éppen Izrael nem deklarált atomkészlete senkit sem érdekel, csakis Iránra fokuszál mindenki, elvégre atomfegyver birtokában jelentősen megváltoznának Teherán diplomáciai pozíciói. Nem lehet véletlen az sem, hogy a pakisztáni külügyminiszter tegnap leszögezte, Iszlámábád keményen elkötelezett az atomfegyverek terjedésének megakadályozása mellett.
A pakisztáni vezetést szövetségi viszony fűzi Washingtonhoz, mindkettejük számára nagy kérdés azonban, mit kezdjenek a szegény lakosság egyre erősödő Amerika-ellenességével. A szomszédos Afganisztánt a tálibok uralma alatt a terror melegágyaként tartották számon, s a 2001. szeptember 11-én az Egyesült Államokat ért merényletek után nem telt el egy hónap sem, s az amerikai bombázók már a Hindukus lábainál fekvő ország felett repültek. Azóta számos dolog megváltozott az országban, s bár a tálib lázadók ma is „tűz alatt” tartják az ország déli részét, a szakértők szerint immár nem Afganisztán, hanem a jóval népesebb Pakisztán jelenti a fő problémát. Mint egy Amerikában élő, afgán származású, sikeres üzletember fogalmazott, Afganisztán akkor élhetne békében, ha falat építene határára, hiszen a terroristák jelentős része szerinte a szomszédos Pakisztánból szivárog át hazájába. Iszlámábád a londoni merényletek óta azon dolgozik, hogy hazaküldje a külföldi diákokat az országban lévő több mint 13 ezer vallási iskolából, hiszen úgy véli, azokból kerülnek ki a jövő terroristái. A gyakori terrortámadások mindenesetre az aggodalmak jogosságáról tanúskodnak.