Irak felett már annyira zsúfolttá vált a légtér különböző pilóta nélküli repülőgépektől (amelyek nem tévesztendők össze a robbanófejet hordozó, irányított lövedéknek tekinthető robotrepülőgépekkel), hogy az amerikai erőknek külön szabályokat kellett életbe léptetniük alkalmazásukkal kapcsolatban – olvasható több külföldi katonai folyóirat szakcikkében. Bár az ilyen eszközök, az úgynevezett UAV-k (az angol ember nélküli repülő jármű kifejezés rövidítése) már több évtizede szolgálatban állnak a világ fejlett haderőiben, csak az elmúlt másfél évtized számítástechnikai és szenzortechnikai eredményei tették lehetővé tömeges elterjedésüket. Míg a vietnami háború idején alapvetően olyan bevetésekre küldték a szaknyelven csak „drón”-nak nevezett szerkezeteket, amelyek túl kockázatosak lettek volna a pilóta vezette gépek és személyzetük számára, addig ma már más aspektusait is kihasználják annak, hogy nincsenek pilóták a fedélzeten. Ezek közül talán az a legfontosabb, hogy manapság csak a fedélzeten elhelyezett műszerkészlet szab határt a felszálló tömeg csökkentésének, márpedig a mikroelektronika fejlődésének köszönhetően immár vannak néhány grammos látható, illetve infratartományú kamerák, tehetetlenségi és műholdas navigációs rendszerek és az ezek adatait, és a parancsokat közvetíteni tudó adó-vevők. Közel ennyire fontos szempont, hogy az UAV-k esetében nem kell számolni a személyzet fáradásával: a földi irányítópulthoz egyszerűen új embereket ültetnek, ha az előzőnek lejárt a munkaideje. Márpedig egy-egy dróntípus akár egy napot is a levegőben tölthet, hogy szenzorainak adatait, legtöbbször kameráinak képét a földre továbbítsa.
Korábbi korlátaiktól megszabadulva ma az UAV-k legkisebb képviselői akkorák, mint egy kisebb repülőmodell, és sokszor kézből történő hajítással vagy gumierős katapulttal indítják őket útjukra. A legtöbb szolgálatban álló drón viszont még mindig a néhány száz, legfeljebb egy-két tonnás kategóriába tartozik, tömegük egy jelentős részét a hosszú repüléshez szükséges üzemanyag teszi ki. Leghírhedtebb képviselőjük az amerikai General Atomics cég Predatorja (Ragadozó), amely a kilencvenes évek közepén, a Balkán-háborúk kapcsán éppen Taszárról felszállva szerezte első harci tapasztalatait. A neve ellenére A nyolcadik utas a halál című film szörnyére emlékeztető gép azóta már régen kitört az ismeretlenségől, olyannyira, hogy rakétákkal felszerelve a terroristaellenes „célzott likvidálás” egyik legfontosabb eszközévé lépett elő Irakban és Afganisztánban. Az UAV-k arisztokráciáját azok a gépek képviselik, amelyek rendkívül nagy hatótávolságúak, és a sztratoszférában repülve képesek mindenféle adatot összegyűjteni: ezek lényegében akkorák, mint egy hasonló feladatú, pilóta vezette gép (például a híres U–2), de kiterjedt műszerkomplexumuk és a feladatuk követelte nagy üzemanyag-mennyiség sem férne el egy kisebb géptestben.
A Pentagon súlyos dollármilliárdokat költött drónprogramjaira, amit a washingtoni politika eddig már csak azért is támogatott, mert a veszteségek csökkentésének kitűnő módszerét látják bennük. Hasonló súllyal csak az izraeli haderőben vannak jelen a drónok, ami a közepes kategória bevezetésében a nyolcvanas években egyfajta úttörő szerepet is vállalt. Az európai NATO-szövetségesek arzenáljában néhány éve vannak elterjedőben: sokan a meglévő amerikai és izraeli dizájnokat vásárolják meg, míg mások saját fejlesztésbe kezdtek, és ennek eredményeit vásárolják meg haderőik számára.
Magyarországon is már évtizedekkel ezelőtt elkezdődött az ez irányú tudományos tájékozódás, de a hazai hadiipari kutatás-fejlesztés alulfinanszírozottsága miatt ennek ellenére a mai napig egyetlen UAV sem áll rendszerben a Magyar Honvédségnél. A Honvédelmi Minisztérium Technológiai Hivatalának eredményei között találhatunk egy 145 kilogrammos, segédrakéta segítségével felszálló, pilóta nélküli felderítőgépet, amely késlekedés nélkül képes kamerájának képét továbbítani a földre. Repülhet külső (táv-) irányítással, de autonóm módon is, saját GPS-navigációs rendszere segítségével végigrepülve előre meghatározott koordinátákon. Szakértők szerint a méreteit és felszálló tömegét tudomásul véve a szerkezet jelentős potenciállal bír, ám a korszerű műszerkészlet beszerzése és szigorú, akár többéves tesztelése elengedhetetlen előfeltétele bármilyen rendszeresítésre vonatkozó döntésnek – milliárdos nagyságrendű ráfordítást feltételezve. A védelmi tárca kommunikációjában felhozott „force protection” képességhez ráadásul inkább a könnyebb, kisebb kiszolgáló-infrastruktúrát igénylő, egyszerűbb drónokra lenne szükség – vélik. Ezek egy felszállásból néhány órán keresztül, alig százméteres magasságban repülve pásztázhatnák a missziós táborok környékét, egyfajta „repülő őrszemként”, megelőzendő bármilyen ellenséges akciót, különös tekintettel a teherautós bombamerényletekre, aknatámadásokra, elrejtett pokolgépekre vagy kerítésen történő beszivárgásra, amelytől a legjobban kell félniük például a magyar békefenntartó katonáknak.
origo.hu
Árulkodó mémeken Karácsony Gergely nagy pillanatai
