Egy szerelem, két kultúra

Diana Sorentől mindent megkaptam, de mindent el is vett tőlem. (…) Azért gondolok most vissza minderre, és azért írom most le mindezt, hogy újraéljem a percet, amikor ő örökre olyan lesz, amilyen azon az éjszakán volt velem. De minden rendkívülit, legyen az szerelmi vagy irodalmi rendkívüliség, emlék vagy vágy, hamar elsöpör az a különös szökőár, ami úgy fog körül bennünket mindig, mint valami száraz tűzvész, mint egyfajta égő vízözön. Elég csak egy percre kilépnünk a bőrünkből, hogy érezzük: egy mindenható lüktetés vesz körül, ami megelőz és túlél bennünket – írja Carlos Fuentes Diana, a magányos vadász című regényének bevezetőjében.
Az 1928-ban született Fuentes vitathatatlanul az egyik kiemelkedő személyisége korunk (nem csak dél-amerikai) irodalmának. Ahhoz a nemzedékhez tartozik, amely a hatvanas-hetvenes években robbant be a világirodalomba új szemléletet hozva, ami azóta is élő és ható erő – igaz ez akkor is, ha a magyar literatúrában nem tudott jelentékeny hullámokat vetni. Az, hogy évek óta az irodalmi Nobel-díj várományosaként emlegetik, szinte természetes. Volt hazájának franciaországi nagykövete – e minőségében segítette az emigrációba kényszerülő Milan Kunderát – és a Harvard Egyetem professzora. Ahogyan egyre több alkotása válik hozzáférhetővé magyarul, itthoni olvasói is újabb és újabb ízeit fedezhetik ennek a sokrétű életműnek.
A Diana, a magányos vadász egy két hónapig tartó szerelem története – illetve annak visszfénye az elmúltát követő években –, amely egy mexikóvárosi szilveszteri öszszejövetelen kezdődik a fiatal, férjezett, első sikere után másodvonalbeli filmekben szereplő amerikai színésznő és a negyvenedik évét átlépő, nős, mexikói író között. Két sebzett, nyughatatlan ember egymás mellé sodródásának, rövid idejű, nagyon erős egymásba kapaszkodásának lehetünk tanúi, ennek minden magasságával és mélységével együtt; előbbit a pillanatot állandó jelenné változtató vágy és szenvedély eredményezi, utóbbit éppen eme örök pillanatnyiság, távlatnélküliség. Mindketten mást keresnek a másikban; a színésznő a lázadást, az erőt, amely széttöri a megszokott, működő, komfortos és kiszámíthatóan unalmas amerikai életének fundamentumait, teret nyit számára egy másféle létezésre; az író a megújulás lehetőségét, hidat, amely átvezeti a lassan rutinná váló mondatok, mozdulatok dermedtnek tetsző világából egy ismeretlenbe, ami felfedezésre vár, izgalmakat rejt és veszélyeket hordoz. S amíg megtalálják (vagy megtalálni vélik) egymásban, addig eszeveszett erővel fogódznak össze, addig tart a kapcsolat, hogy aztán ugyanolyan gyorsan vége szakadjon, mint ahogyan elkezdődött. A színésznő egy lázadó santiagói (itt forgatják a filmet, amiben a nő szerepel, ebben a mexikói városban élnek együtt) diákért elhagyja az írót. Ő távolról követi a szeretett nő életét, ami depresszión, alkoholon, kábítószeren át vezet a korai halálig, majd évekkel később ellátogat annak szülőhelyére, Iowába, s az egykori szerelem emlékeibe kapaszkodva végigjárja a helyet, ahol született, felnőtt, ahonnan elindult.
Mondhatnánk: sablonos történet, amihez hasonlót már számtalanszor olvashattunk, láthattunk. És ez valamennyire igaz is, ugyanakkor persze az is, hogy az ilyen, nagy vonalakban ismerősnek tetsző történetek a bennük szereplők szemszögéből mindig egyediek, fontos, gyakran sorsfordító tapasztalatok forrásai. Fuentes regénye leginkább az ívfényre emlékeztet, amely két feszültségtől terhes pólus között villan fel röpke pillanatra, s hirtelen és erősen megvilágítja a környezetét. Láthatóvá válik benne két alapvetően eltérő kultúra: a mindent egyszínűsíteni igyekvő, gazdag, mozgáskényszeres, kifelé és befelé mást mutató fiatal Amerika, a hollywoodi filmes világ felszínessége, sznobsága és gőgje és a forradalmát beteljesíteni nem képes, szegény, ám gyökereit messze Európa és az őslakosok történelmébe mélyesztő Mexikó. Láthatóvá válik néhány rendkívüli ember, a tragikus sorsú színésznő – a regény Dianája az FBI által tönkretett (máig élnek olyan vélekedések, hogy meggyilkolt) Jean Seberg –, az író, Fuentes, vagy éppen az akkor hetvenéves Luis Bunuel. Fuentes kíméletlen őszinteséggel vall önmagáról, szerelméről, amellett, hogy eleven ragadja meg a hatvanas évek illúzióitól elszakadó világ ellentmondásait, feszítő társadalmi és intellektuális problémáit.
(Carlos Fuentes: Diana, a magányos vadász. Fordította: Szőnyi Ferenc. Ulpius-ház Könyvkiadó, Budapest 2005. 289 oldal. Ára: 2480 Ft.)