Érd eladja a családi ezüstöt

Ma eldőlhet az érdi vízmű sorsa. A budapesti agglomeráció egyik legnagyobb területét, a nyolc településen százezer fogyasztót ellátó céget privatizálni akarja a város szocialista–liberális vezetése. Aki most politikáról akar olvasni itt, az leteheti az újságot. Ez a privatizáció ugyanis elsősorban nem politikai, hanem szakmai kérdés. Persze nálunk ez is politika, mint minden ebben az országban, de ebben az esetben nem a szereplők politikai hovatartozása a legfontosabb.
Miután az eladható állami vagyon fogytán van, a megrögzött privatizátorok az önkormányzatok kiárusításában látják a profit lehetőségét. Amit korábban az energiaipar jelentett, azt most a (helyi) monopóliumot biztosító közszolgáltatások tudják: a víz- és csatornaszolgáltatás, a hulladékkezelés és a távhőszolgáltatás biztos, kockázatmentes profitot jelent annak, aki megveszi – a jutalékból (újmagyarul sikerdíjnak hívják) pedig az eladó zsebébe is csurranhat valami.
A jól működő városok érdekes módon nem akarják eladni ezeket a szolgáltatásokat. Debrecenben például jó gazda módjára meg tudták szervezni az egészet, ezért a cívisvárosban – nem utolsósorban megfizethető díjak mellett – az önkormányzat által létrehozott cégek milliárdos bevételt termelnek a köznek, így jut fejlesztésre, és a lakosságnak nyújtott szolgáltatások színvonalának emelésére is. A debreceni önkormányzat kétezerben kezdett hozzá ahhoz a vállalati átszervezési programhoz, amelynek mára komoly eredményei vannak. Akkor a vízmű eredménye adózás után 266 millió forint volt. Ez 2003-ra közel megháromszorozódott. A hőszolgáltató vállalat 100 millió forintos eredményt produkált anno. Rá három évre 366 millió forintot hozott. Az a vállalatcsoport pedig, amelybe a debreceni önkormányzat tulajdonában lévő összes, százszázalékos vállalkozói vagyon tartozik, 2000-ben 170 millió forintos adózás utáni eredményt produkált, 2003-ra pedig 1,58 milliárd forint nyereséget termelt, mely több, mint kilencszeres növekedés. Látszik hát, hogy a közösségi vagyon is működhet jól, és egy közösség is lehet jó tulajdonosa rábízott vállalatainak. Ráadásul Debrecen mindvégig a szolgáltatási árak szempontjából a megyei jogú városok között a középmezőnyben volt, tehát nem árnöveléssel érte el a jó eredményt. A kilencszeres növekedéshez még hozzátartozik, hogy míg 2000-ben 350 millió forinttal támogatni kellett ezeknek a vállalatoknak a működését, 2003-ban már egyetlen fillér támogatást sem kellett adni nekik.
Másutt – ahol többnyire a piac mindenhatóságát hirdető politikai erők vannak hatalmon – egyre csak azt hallani: az állam (vagy az önkormányzat) csakis rossz tulajdonos lehet, azonnal adjunk el mindent, ami eladható. Bármi áron, bármilyen következményekkel.
Az eladásnak vannak bizonyos szabályai. Ezeket még Keller László, a közpénzek rettenthetetlen őre sem tartja be, hiszen az érdi privatizáció mellett lobbizva több esetben kifejtette, hogy vagyonfelmérés és a nyilvánosság számára is átlátható szigorú kritériumrendszer kialakítása nélkül is eladható a vízmű. Sőt, a törvény kifejezetten tiltja a nyílt pályáztatást! Érden az útmutatásoknak megfelelően elfogadták egy francia tulajdonban lévő szakmai befektető ajánlatát, aki örömmel szállítaná a vizet a környékbelieknek. Nagy a sietség, még a választások előtt akarnak szerződni, hogy az új – vagy esetleg a régi-új – kormány már kész tényekkel szembesülve ne tudjon mit tenni.
Először zárt pályázatot írtak ki és kizárták a többi szereplőt. A helyi civilek (és az ellenzék) szívós szakmai munkájával tavaly tavasszal már egyszer meg tudta akadályozni a gyors eladást. Azóta újra nekiugrottak a nemes feladatnak, és nagyon érdekes, hogy a befektetőjelölt első és legutóbbi ajánlata között 400 millió forint különbség van. Úgy tudjuk, az SZDSZ elnöke, Kuncze Gábor is tájékozódott a rendkívül zavaros ügyben, és felhívta az érdi alpolgármester, Csőzik László figyelmét, hogy ilyen gyanús ügyletben nem szabadna részt vennie. De az érdi SZDSZ elnöke, Bátorfi Attila (aki, mint kiderült, anyagilag is érdekelt a privatizáció megvalósításában) még Csőziket és rajta keresztül a párt elnökét is meg tudta győzni, hogy fontos ez a magánosítás.
A helyi civileknek bizonyítékaik vannak arról, hogy a helyi SZDSZ-elnök az önkormányzattól havi százezer forintot kap a magánosítás előkészítésében vállalt munkájáért. Ugyanakkor felügyelőbizottsági tagja az Érd és Térsége Víziközmű Kft.-nek is, évi egymillióért. A hároméves cirkusz eddigi eredménye, hogy két befektetőjelölt perli az önkormányzatokat, miközben a privatizációban érdekelt települések is összevesztek. Kétezerkettő óta közel hatvan százalékkal emelkedett a vízdíj Érden, nem készült tanulmány arról, hogy milyen beruházásokra van szükség a város egyes területeit sújtó vízhiány kiküszöbölésére, és a csatornázás is az ígéretek szintjén maradt (a 2005-re beharangozott programbefejezés a helyi lap szerint 2011-re tolódott). Tavasszal úgy próbálták odaadni a franciáknak a vízmű tulajdonrészének a negyedét, hogy a profit háromnegyedével a külföldi cég rendelkezett volna, miközben a beruházásokat az önkormányzat fizeti. Az élelmes liberális politikus itt is szerződött: jogi irodája „szakértette” volna a privatizációs szerződést.
A több szempontból törvénysértő javaslatot a fegyelmezett koalíció kérdés nélkül megszavazta, hiába érveltek ellene a civilek és az ellenzék képviselői, és hiába mondja ki egy helyi rendelet, hogy 300 millió forint értékű vagyontárgy esetében csak pályáztatás útján lehet értékesíteni. Hasonlóan vélekedett a közigazgatási hivatal is, de neki már voltak eszközei: törvénysértőnek minősítette a döntést, mely huszonöt évre biztos vízdíjemelést adott volna a beruházónak. Novemberben maga a testület is megállapította egy határozatában, hogy a koalíciós képviselők által az ellenzék távollétében meghozott határozat törvénysértő, és felkérte a polgármestert, hogy indítson vizsgálatot a felelősök megtalálására. Ugyanezen az ülésen kiírtak egy komolynak nehezen vehető pályázatot a vízmű privatizációjára: egy többmilliárdos cégre, nyolc településre komoly műszaki tartalmú ajánlatot vártak tizenöt napos határidővel.
A kiírásban semmilyen értékelési szempontot nem neveztek meg, így több szakértő szerint egyetlen cégre volt szabva az egész – véletlenül éppen arra, amelyik már a tavasszal is „nyert”. Ekkor jött a 300 millió forinttal (és alacsonyabb vízdíjjal) beadott ajánlat, így ha tavasszal eladták volna a céget, legalább 300 millió forint kár biztosan érte volna a tulajdonos önkormányzatokat. A polgármester mindezek ellenére jutalmat javasolt a jogi osztálynak a tavaszi akció előkészítésében végzett kiváló munkájáért.
A vízmű bűnbaknak kikiáltott menedzsmentje idénre kisebb vízdíjat javasolt, mint a preferált francia befektető. Az érdiek különben 2002-ben százötven forintot fizettek egy köbméter vízért, miközben más Duna menti városok lakói jóval kevesebbet: a győriek százhuszonkilenc, a százhalombattaiak hetvenkilenc, a budapestiek pedig százöt forintot. Az idénre a vízmű kétszázharmincöt forintot kérne a vízért, a franciák kétszáznegyvenet, de lenne egy kétszázötven forintos alapdíj is, valamint megdupláznák a bekötési díjat. Miközben a politikusok a verseny és a piac mindenhatóságáról beszélnek, Érden „különleges” versenyben nyerhet egy vállalkozás olyan esetben, amikor nem feltétlenül muszáj a privatizáció. Holnap több településen testületi ülésen vitatják meg a privatizációt. Megeshet, hogy győznek a franciák, de nem biztos, hogy a lakók is nyernek.