Iránnak joga van a nukleáris technológiára – jelentette ki Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök egy héttel ezelőtt tartott sajtókonferenciáján magyarázatként arra, hogy országa miért mondta fel az önként vállalt moratóriumot, és miért újította fel a dúsított urán előállítására vonatkozó kísérleteit. Az idézett megállapítással kevesen vitáznak. Hát persze, hogy joga van Teheránnak saját atomipari létesítményekre, hiszen ennek birtoklását semmi sem tiltja. Igaz, kicsit furcsa, miért akarja legalább még száz évre elegendő kőolaj- és földgázkészlete helyett a kezdetekben ugyancsak beruházásigényes atomra alapozni energiaellátását. Előrelátók – szól a kézenfekvő válasz.
A nemzetközi közvéleményben inkább az váltott ki bizonytalanságot, hogy vajon Teherán csupán békés célokra akarja-e felhasználni az atomtechnológiát, vagy esetleg atombombát is szándékozik létrehozni. Mohamed el-Baradei, az ENSZ Nemzetközi Atomenergia-ügynökségének (NAÜ) vezetője szerint ez utóbbi feltevés gyanúját három év alatt sem sikerült eloszlatniuk az iráni vezetőknek. Az 1957-ben létrehozott ügynökség feladata az atomenergia békés felhasználásának ellenőrzése, valamint az atomfegyverek elterjedésének megakadályozása. Tavaly Nobel-békedíjjal tüntették ki a szervezetet és vezetőjét. El-Baradei egyiptomi diplomata nemrég azt nyilatkozta a Newsweek amerikai hírmagazinnak, hogy ha Irán felújítja az urándúsítást, csak hónapok választhatják el az atombombagyártástól. Baradei legroszszabb forgatókönyve kezd megvalósulni.
Irán teokratikus állam, az iszlám vallás síita ágának vezetői az ország elöljárói is egyben. A múlt héten lezajlott fejleményeknek volt előzményük: Hamenei ajatollah, Irán első számú vallási és politikai vezetője beszédében elmondta, hogy Teherán jottányit sem enged atomprogramja megvalósításából. Hamenei döntésétől függ minden, és az iráni közvélemény lelkesen támogatja a program törekvéseit. Irán megrögzötten azt állítja, hogy kizárólag békés célra akarja felhasználni az atomenergiát. A NAÜ ellenőreinek azonban más a véleményük. Az iráni atomprogramot 1984-től 2002 végéig a legnagyobb titokban folytatták. Nyugaton élő iráni ellenzékiek beszámolója, külföldi hírszerzői jelentések és műholdas felvételek után ismerte be Teherán az immár tagadhatatlan tényt. Az ENSZ-ügynökség 2003-ban a natanzi atomlétesítményben talált egy olyan föld alatti helyiséget, amelyben több ezer centrifugát helyezhettek el urándúsításra. Az igen fejlett, P–2 típusú centrifugák néhány alkatrészét is meglelték; ezek a gépek alkalmasak arra, hogy a 235-ös uránizotópot 90 százalékosra „dúsítsák”, ami az atomfegyver egyik eleme. A polgári felhasználáshoz, az atomerőművek fűtőanyagához elég az urániumot ötszázalékosra dúsítani. 2004 szeptemberében Irán elismerte, hogy megkezdte 37 tonna uránérc feldolgozását, természetesen polgári alkalmazásra. A 35 hónapos ellenőrzés során a nemzetközi szakértők számos olyan eszközt találtak, amelyeknek semmi közük sincs az áramtermelő atomerőművekben használatos technológiákhoz. A gyanút erősíti az iráni rakétaprogram is: a Sahab–3 – a volt szovjet Szkad rakétákból összeeszkábált fegyver továbbfejlesztett változata – négy-öt év múlva képes lesz elérni Európát, de Izrael máris a hatósugarán belül van. Ilyen összefüggésben más súlya van Ahmadinezsád elnök kijelentésének, amely szerint a zsidó államot eltörölné a térképről.
Irán 2003 decemberében ünnepélyesen aláírta az atomsorompó-egyezményt a kiegészítő részekkel együtt. Az 1970-ben megszületett szerződés az atomháború kizárására, az atom békés felhasználására és nemzetközi együttműködésre irányul. Az egyezményt eddig 188 állam ratifikálta. Ám Teherán azóta sem fogadtatta el parlamentjével a nemzetközi megállapodást, talán mert az kimondja az „azonnali és beleegyezés nélküli” helyszíni ellenőrzés lehetőségét is.
Viszont vasárnap jóváhagyott törvényével felkészült más eshetőségre is: ha az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) a közeljövőben szankciókat fogad el Irán ellen, Teherán azon nyomban felkéri a NAÜ képviselőit az országból való távozásra, és kilép az atomsorompó-szerződésből. Baradei szerint ez lenne a rossz lehetőségek legrosszabbika, ugyanis az ország ellenőrzés nélkül maradna, mint Észak-Korea, ahova be sem tudnak lépni szakértőik. Ezzel szemben a jelenlegi iráni állapotokra – ha nem fogadják is őket mindenhol szeretettel – van rálátásuk.
Teherán ezzel a válaszával eltökéltségét akarta példázni a nukleáris program folytatására. Az európai trojka – Nagy-Britannia, Francia- és Németország tárgyaló küldöttsége –, valamint az Egyesült Államok, Oroszország és Kína diplomatái a múlt héten Londonban állapodtak meg arról, hogy február elejére összehívják Bécsben a NAÜ kormányzótanácsát, mivel csak ez a testület fordulhat jelentésével a BT-hez a kérdés megvitatása érdekében.
Irán talán sohasem volt ennyire magabiztos a dolgában, Ahmadinezsád elnök szinte ontja magából a Nyugatot kárhoztató megnyilatkozásokat. A muzulmán vallási vezetők abban bíznak, hogy a BT semmilyen határozatot sem lesz képes elfogadni Iránnal szemben. Mint errefelé mondják, megvan az eszközük saját érdekeik védelmére: az olajfegyver. Irán jelenleg naponta mintegy 4,2 millió hordó kőolajat termel ki földjéből, ezzel a teljesítménnyel negyedik a világon. Ebből 2,6 millió hordó megy exportra, a többi a hazai szükségleteket fedezi. Az exportált kőolajból 60 százalék jut az ázsiai piacra, a többire Európa a vevő. Földgáztartalékai még az olajkincsét is meghaladják, ez az ország rendelkezik a második legnagyobb készletekkel a földön.
Az Egyesült Államok van a „legjobb” helyzetben: 1995-től törvény tiltja az amerikai vállalkozóknak az energiahordozók kereskedelmét Iránnal, arról nem is beszélve, hogy a két ország között nincs diplomáciai viszony. Ezért kellett az európai trojkát előtérbe tolni a Teheránnal folytatott egyezkedéseken. Az elmúlt héten Irán épp csak megemlítette az olajfegyvert, a tőzsdéken egyből hordónként 65 dollárra ugrott a tavalyi nagy ingadozások után megnyugodni látszó olajár. „Azok az emberek, akik az erőszak nyelvén szólnak hozzánk, tízszer jobban szorulnak ránk, mint mi őrájuk” – jelentette ki Ahmadinezsád elnök.
Ilyenformán ugyancsak eltöprenghet – majd, ha sorra kerül a BT-szavazás – például Kína és Oroszország, hogy éljen-e az öt állandó tagot megillető vétójoggal. Peking ugyan nyilvánosan „aggodalmát” hangoztatja az Irán körüli helyzet láttán, és felszólította Teheránt, hogy folytassa az egyeztetéseket az európai hármakkal, ám ezt úgy teszi, hogy nehogy ártson az Iránnal folytatott hosszú távú energetikai együttműködésnek. Kína tavaly 25 évre kötött olajszerződést Teheránnal, a hatalmas gazdaság kielégíthetetlen olajétvágyának csaknem egyötöde Iránból származik. Az első megállapodás 70 milliárd dollár értékű volt. Egy évvel korábban húsz évre szóló gázszerződést kötött Peking és Teherán. Ezen túlmenően előirányozták az együttműködést a nukleáris technológia és a hadászati rakéták gyártásában is. A felek találkoztak ki nem mondott elképzeléseikben: nem szeretik, ha az amerikaiak különösen mozgolódnak az ázsiai térségben.
Hasonló – stratégiai – okok húzódnak meg az orosz–iráni viszony mögött is. Vlagyimir Putyin elnök e héten Angela Merkel német kancellárt fogadva a Kremlben igencsak visszafogott hangnemben azt hangoztatta, hogy Irán ügyében a „brutális lépések” nem vezethetnek sikerre. Oroszországot is számtalan nagy kereskedelmi szerződés fűzi Iránhoz. Tavaly év végén egymilliárd dollárért adott el Moszkva 29 darab Tor M–1 rakétaelfogó rendszert Teheránnak, természetesen kizárólag védelmi célból. Ezek a légvédelmi eszközök képesek megsemmisíteni a manőverező robotrepülőgépeket és a repülőről indított rakétákat is. Vajon mit kell Iránnak ilyen nagy összegű eszközökkel védelmeznie? Lehet, hogy az oroszok által épített buseri atomerőmű is szerepel majd a Tor M–1-esek védelmi célpontjai között. A válság napjaiban egyébként Teherán bejelentette, hogy több mint 200 millió dollárért új erőművet szándékozik építeni.
Irán ügyében az Egyesült Államok álláspontja most egybevág az Európai Unió vezető országaiéval: elég volt a játékból, „a gonosz tengelyének” egyik fő országa, Irán már harmadik éve elkeni a válaszokat, és nincs semmi előrehaladás. Egy szempontból valóban eredményes ez a taktika: az iráni vezetés időt nyer. De vajon tényleg a legjobb módszer-e a BT elé vinni a problémát, amelynek a Nyugat szempontjából kedvező elbírálása már most is kérdésesnek látszik? Az biztos, hogy az Egyesült Államokat leköti Irak, valószínűleg nem gondol vagy inkább nem gondolhat átfogó katonai akcióra Teherán ellen. Sőt egyes arab lapok azt is tudni vélik, hogy az iráni síita vezetőkben, a mollákban felmerült a gondolat: mi lenne, ha az iraki síitákat fellázítanák, azaz a szomszédban összehoznának az amerikaiaknak egy Vietnamnál is nagyobb vereséget?! Ugyanis eddig Irak lakosságának síita vallású többsége többnyire követte az amerikai elképzeléseket. És mi lesz, ha nem? Ezt a feltevést sem szabad kihagyni az esélylatolgatásokból.
Az amerikai vezetés természetesen nem zárja ki a katonai akciókat Irán jobb belátásra kényszerítésében, legalábbis szóban. Még az időnként galamblelkűnek ismert Colin Powell volt külügyminiszter sem veti el a katonai beavatkozás lehetőségét. Amerika ugyan önállóan is képes erre, de az európaiak hallani sem akarnak erőszakos fellépésről. „Mindent, csak háborút ne! Senki sem beszél Irán elfoglalásáról!” – így összegezhető az európai külügyérek reakciója a legrémesebb változat felvillanására. Az ügy ENSZ BT elé vitele reményeik szerint arra sarkallhatja majd Teheránt, hogy megállapodási szándékkal visszatérjen a tárgyalóasztalhoz.
És Izrael, az esetleges iráni atomfegyvertől legjobban veszélyeztetett ország? Kedden megszólalt Ehud Olmert, az Ariel Saron betegsége miatt megbízott kormányfő: „Minden eszközzel meg fogjuk akadályozni, hogy ennek az országnak tömegpusztító fegyvere legyen.” A „minden eszköz” Izraelben nem ad okot kételkedésre. Mint ahogy nem volt kérdéses 1981 nyarán az iraki Tuvaitában francia segítséggel épülő Tammuz atomreaktor szétbombázása sem. Ám megfigyelők most arra hívják fel a figyelmet, hogy Irán messzebb van Izraeltől, és atomlétesítményei legalább tucatnyi helyen szétszórva találhatók a hatalmas országban. Így megsemmisítésük is sokkal nehezebb feladat lenne. Korántsem mindegy, hogy a március végi választások után vajon ki kerül az izraeli kormány élére. Minden eshetőségre fel kell készülnie a világnak.
A megfigyelők szerint a BT összehívása nem föltétlenül jár szigorú szankciók elfogadásával Teherán ellen, azokra, ha egyáltalán lesznek ilyenek, sokat kell még várni. Egyesek felvetik azt is, a NAÜ-nek igen nehéz lesz a BT előtt igazolnia, hogy Teherán valóban atomfegyver birtoklására törekszik. A politikai kötélhúzás tehát tovább tart.
köd
Hiába unja már ezt a rémes időt, ráadásul az ónos eső is befut + videó
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!