Honecker lámpaüzlete

Berlin keleti felében a proletariátust osztályharcra buzdító Kommunista kiáltvány szerzőinek szobra éppen úgy látványosságnak számított, mint a Marx–Engels Platz (Ma: Palota tér) képét meghatározó, arányaival lenyűgöző épület, amely hamarosan eltűnik a föld színéről.
A német parlament három alkalommal foglalkozott a hajdani NDK monumentális építészeti örökségének sorsával, majd végérvényesen úgy döntött: lebontják a Köztársaság palotáját, a kommunista rendszer népi kamarájának otthont adó épületet, amely szakértők szerint soha nem volt más, mint esztétikai melléfogás. A száznyolcvan méter hosszú, nyolcvanöt méter széles, harminckét méter magas objektumnak annak idején feledtetnie kellett a porosz militarizmus szimbólumának tartott, egykor itt büszkélkedő fejedelmi Hohenzollern-kastélyt, s otthont kellett biztosítania a szovjet mintájú új kulturális ideológiának. Hogy a Bundestag képviselői miért odázták el ismételten az építmény felszámolását, és miért csak hosszú viták után jutottak döntésre? Talán azért, mert nehezükre esett feledni, hogy a palota fontos történelmi esemény színhelye volt: az NDK egyetlen szabadon választott parlamentje 1990-ben itt ismerte el a diktatórikus szocialista rendszer csődjét, és nyitotta meg a kaput a német újraegyesítés felé. Az „ossi–wessi” ellentétek a híres berlini sugárút, az Unter den Linden e pontján is éreztették hatásukat. Gregor Gysi – a szélsőbaloldali erőkre támaszkodó Demokratikus Szocializmus Pártja (PDS), vagyis az utódpárt elnöke – a győztesek bírói hatalmából fakadó rombolásról beszél, mivel szerinte a keleti országrész lakosai a palota megtartása mellett kardoskodnak. A kereszténydemokrata Friedberg Pflüger viszont a diktatúra szimbólumának nevezte az épületet, amely nem felel meg a németek identitásának. Végül a múlt héten négyszázharmincegy honatya voksa pecsételte meg a vonzónak valóban nem nevezhető építmény sorsát.
A második világháborút követően a moszkvai emigrációból visszatért Walter Ulbricht parancsára 1950-ben felrobbantották az utolsó német császár hivatali székhelyét, a szőnyegbombázások során romossá vált Hohenzollern-kastélyt. Helyére az egységpárt hatalmát érzékeltetni hivatott tömegrendezvények felvonulási tere került, majd Erich Honecker indítványára kezdődtek meg a Köztársaság palotájának építési munkálatai, és fejeződtek be 1976 áprilisában. Az ötemeletes épületben postafiók, színház, méhány vendéglő és bár, fagylaltozó, tekepálya, még diszkó is helyet kapott. Az előcsarnok hatalmas csillárjai az ironikus berlinieket hamarosan arra ihlették, hogy Honecker lámpaüzletének titulálják.
A nyolcvanas évek végén Madridba meg Párizsba ellátogató teljhatalmú pártfőtitkár útjairól visszatérve, az átélt fogadások hatására arra a meglepő kijelentésre jutott, hogy kár volt lerombolni a hajdani császári kastélyt! Abban ugyanis az NDK is rendezhetne olyan ceremóniákat vendégeinek, mint a spanyolok és a franciák!
A Köztársaság palotája az újraegyesítéskor indult hanyatlásnak. A tűz elleni szigetelésére felhasznált azbeszt nem felelt meg az előírásoknak, így az objektumot bezárták. A látogatók egészségét fenyegető azbesztet ugyan nyolc évvel később eltávolították, de a Bundestag a lebontás mellett döntött. E határozatot a parlament megerősítette, így most megkezdődhetnek a 2007. húsvétig tervezett munkálatok. A költségek nyolcmillió euróra rúgnak. Húszezer tonna vasanyagot, ötvenhatezer tonna betont és ötszáz tonna üveghulladékot kell elhordani. Elszállításukat vízi úton oldják meg, a közeli Spree folyónál már elkészült az uszályok fogadásához szükséges kikötőhely. Az épület alatti óriási pinceüreg feltöltéséhez százezer köbméter homokra és kerti földre lesz szükség. Meg kell akadályozni a talajvíz várható megemelkedését, nehogy a közeli székesegyház megsüllyedjen.
A felszabaduló terület további hasznosításáról azonnal megkezdődött a vita. Jelentős például azok tábora, akik az Ulbricht által felszámolt kastély visszaállítását követelik, de legalábbis ahhoz hasonló épület felépítését látnák jónak. A főváros azonban kiábrándító anyagi helyzetben van, a szociáldemokrata főpolgármester, Klaus Wowereit és a kereszténydemokrata kancellár, Angela Merkel első megbeszélése a témáról eredménytelen maradt. Magánbefektetőknek se híre, se hamva. Az NDK státusszimbólumának eltűnése után felszabadult terület könnyen a turisták pihenőhelyévé válhat. Vagy a berlini kutyák eldorádójává.