Humbug

KULTÚRSOKK

Mire Kanada ajándéka, a méretes fenyő Bostonba érkezett, „ünnepi fa” lett belőle. Pedig John Hamm, az adományozó Nova Scotia tartomány első embere megesküdött rá, hogy mikor útnak indították az ajándékot, még karácsonyfának hívták. Amikor a kanadai favágó, aki a szép fenyőt kidöntötte az erdőben, minderről tudomást szerzett, kifakadt: ha tudta volna, hogy ünnepi fa lesz a karácsonyfából, a fenyő inkább az aprítógépben végzi, mint hogy ilyen szégyen érje Bostonban.
Az új-angliai eset ekképpen nemzetközi síkra terelte azt a háborút, amelyet az Egyesült Államokban vívnak a politikai korrektségnek a karácsonyt sem kímélő járványa ellen. A különféle liberális jogvédő szervezetek és az egyre értelmezhetetlenebb elméletekkel előálló szociológiai egyetemi tanszékek ugyanis, némi médiahátszéllel, oly tökélyre fejlesztették a tolerancia tananyagot, hogy az év végi ünnepkörből sikeresen száműzték a Jézuskát sok állami hivatalból és vállalati irodából a világ egyik legvallásosabb országában.
Washingtonban például a Capitoliumon felállított karácsonyfa neve már évek óta ünnepi fa (Holiday Tree), ami azt az igyekezetet tükrözi: nehogy az állam valamely adófizetőjét megsértse, ha az éppen nem keresztény. Hiszen hogyan is lehetne megmagyarázni ezeknek az állampolgároknak, ha az ő pénzükből olyan ünnepet ülnek, amely szerintük csalás.
Humbug.
A humbug szó eredete a ködös múltba vész, de az bizonyos, hogy a karácsony kapcsán népszerűvé Charles Dickens tette, akinek Karácsonyi mese címet viselő híres történetében sokszor hangzik el, hogy „humbug”: a vén fösvény pénzváltó, Scrooge dörmögi minduntalan maga elé, kifejtve unokaöccsének:
„Még hogy boldog karácsonyt! No és mi jogod van arra, hogy boldog légy? Mi okod van boldognak lenni? Hiszen épp elég szegény vagy.” Aztán később mérgesen odaböki: „Ha éppenséggel rajtam múlna, minden idiótát, aki a szájára veszi, hogy „boldog karácsonyt!”, a saját zsírjában sütnék ki, és egy fenyőgallyal döfném át a szívét, mielőtt eltemetik. Úgy bizony!”
A dickensi mesében persze a megátalkodott Scrooge, akiből a hosszú évek során kiveszett minden emberi tisztesség, és egyedül, bosszankodva vonul vissza házába szenteste, teljesen megváltozik a következő napok csodálatos eseményeinek hatására.
A viktoriánus kor moralitásának – amely szerint mindenki megjavítható – azonban, úgy tűnik, vége van. A karácsonyt visszakövetelő amerikaiak inkább nem bízzák az égiekre a hibák kijavítását. Ember tervez, Isten végez, mondhatják, és mivel a végzés helye az Egyesült Államokban nem a templom, hanem a bíróság, hát harcba lendültek az ügyvédek, hogy a mennyei ítéletből földit faragjanak.
Jerry Falwell televíziós prédikátor például beharangozta a „barát vagy ellenség karácsonyi kampányt”, amelynek lényege: 750 önkéntes ügyvéd áll készenlétben, hogy pereket indítson bárki ellen, aki megakadályozná a karácsony nyilvános megünneplését. A kampány egyik első vesztese lehet a Wal-Mart áruházlánc, amely a politikai korrektség jegyében mostanság már nem boldog karácsonyt, hanem boldog ünnepeket kíván vásárlóinak. Bill O’Reilly, a konzervatív Fox hírtelevízió nehézsúlyú kommentátora más civil szervezetekkel karöltve máris bojkottra hívta fel a vallásos vásárlókat, ami – tekintve, hogy az amerikaiak döntő többsége vallásosnak mondja magát – érzékenyen érintheti még ezt az óriásvállalatot is. (Egyelőre arról nincsenek hírek, vajon a mostani szezonban megérezte-e már a cég a vásárlók dühét.)
Persze nem csak a karácsonyfa és a karácsonyi üdvözletek eljellegtelenítése miatt indult meg a harc a bíróságokon. Még december 23-án is érkezett jogi felszólítás egy öregek otthonának ügyében, ahol a lakókat a túlbuzgó igazgató a „vallási tartalmú” karácsonyi díszítések eltávolítására kötelezte – a tolerancia jegyében.
A legfőbb frontvonalat az állami iskolák jelentik. Számos helyen fogadtak el ugyanis olyan szabályokat, amelyek tiltják, hogy a nebulók vallási jelképekkel és utalásokkal ünnepeljék a karácsonyt. Ilyenformán nem egy helyen a régi szép karácsonyi énekeket is betiltották, csupán azokat adhatják elő az iskolai ünnepségeken, amelyek nem tartalmazzák az elfogadhatatlannak ítélt utalásokat.
Érthetően egyre többeknek van elegük ebből az ostobaságból, amely az egyház és az állam szétválasztásáról szóló vita egyik vadhajtása. Gyanítható az is, hogy az egymás iránti türelem és az iskolák világnézeti semlegességének jegyében meghozott intézkedések jogilag nem állnak meg a bíróságok előtt. Ha mégis, az is sejthető, hogy a George W. Bush elnöksége idején összetételében konzervatívabbá vált és az alkotmánybíróság szerepét betöltő szövetségi legfelsőbb bíróság egyetlen tollvonással a szemétdombra hajítja majd az ilyen ítéleteket.
Egy ilyen alkotmánybírósági döntéssel persze még azok az ateisták is egyetérthetnek, akik éppenséggel nem hisznek a kis Jézusban, de a „Boldog karácsonyt!” üdvözlésre mégsem mondják azt, mint Scrooge: „Jó estét!”