Júniusra vezéregyéniség kerestetik

Férfi kézilabda-válogatottunk a 13. helyen végzett a svájci Európa-bajnokságon – pedig a célkitűzés szerint az első hatba kellett volna jutnia, miközben a másodikba sem sikerült. A csapatnak így a trauma feldolgozása, értékelése mellett már júniusban selejteznie kell a jövő évi németországi vb-re, ám e tekintetben a 13-as kifejezetten szerencsés szám, mert még éppen kiemelt pozíciót jelent.

Nem éppen magyar sikertörténet az 1994-ben útjára indított Európa-bajnokság. Válogatottunk időrendben haladva 7. (1994), 10. (1996), 6. (1998), 9. (2004) és 13. (2006) helyezéseket ért el, a 2000-es és a 2002-es kontinensviadalról pedig le is maradt. Mivel akkoriban még csak tucatnyi együttes vett részt a tornán, mondhatjuk, harmadszor fordul elő, hogy nincs helyünk a legjobb tizenkettőben.
A 2004-es athéni olimpia 4. helyezettjétől, a magát a nemzetközi élvonalba soroló kézilabdás nemzettől ez összességében méltatlan produkció, de férfiválogatottunk évek óta mutatja e kétarcúságot. A 2003-as vb 6. helyezése és az olimpiai elődöntő nehezen állítható párba a 2001-es és a 2005-ös vb kényszerű kihagyásával, valamint a legutóbbi két Eb 9. és 13. helyezésével.
Egy lényegi különbség persze adódik: Carlos Perez ott volt Portugáliában és Athénban, de hiányzott Szlovéniából és Svájcból. Szó sincs persze arról, hogy válogatottunk egyszemélyes csapat lenne – de arról igen, hogy a modern kézilabda kulcspozíciója az átlövőké, s Perez egyedül is képes meccset nyerni, míg társai közül senki. Nagy László sem, mert bár roppant tehetséges, vezéregyéniségnek alkalmatlan. Igazi közege a Barcelona, ahol a klasszisok között ő is remeklésre képes, de talán még akkor is, ha az egészséges Perezzel játszhat párban, nem a lábadozó Ilyéssel.
Nagy Lászlóé mellett ezért Perez szerepét is tisztázni kell. Nem is azt, hogy Eb-kerettagságához a tökéletes egészség vagy az igazi eltökéltség hiányzott, inkább azt, számíthat-e rá a jövőben a válogatott. Hiszen augusztusban 35 éves lesz, ezért erre a dilemmára nem érdemes köztes és eseti választ adni. Mert az Eb is bebizonyította, hogy szélről és beállósból ma már csak elvétve lehet mérkőzést nyerni.
Egyéb sorskérdéseket a kiesés valószínűleg nem vet fel. Sinka László főtitkár ugyan csak saját véleményét fogalmazta meg, de feltehetőleg ez az elnökség többségi álláspontja is, és így szól: „Nálam nincs napirenden a kapitánykérdés. Az a célunk, hogy kijussunk a 2008-as olimpiára, ennek előfeltétele, hogy részt vehessünk a jövő évi vb-n. Ehhez viszont júniusban sikerrel kell megvívnunk a selejtezőt, amire csak akkor van esélyünk, ha még szorosabbra fűzzük a válogatott és a klubok együttműködését, hogy minden hadra fogható játékosunk a kapitány rendelkezésére álljon.”
Ha a múlt helyett máris a jövőt fürkésszük, kijelenthetjük, igenis volt jelentősége Izland legyőzésének, ezzel ugyanis csapatunk a csoportutolsók között legalább első lett, azaz az összrangsorban a 13. helyen zárt, így a február 5-i vb-selejtező-sorsolásra még éppen becsúszott a kiemeltek közé. Ez pedig azt jelenti, hogy a kora nyári oda-visszavágós párharcban az Eb-n mögötte végzett három vagy az előselejtezőből továbblépett öt csapat valamelyikét kapja ellenfélül, a kínálat tehát a következő: Svájc, Portugália, Szlovákia, Görögország, Ausztria, Csehország, Románia, Svédország.
Júniusban valamelyikükkel szemben kell tehát kiharcolni a 2007-es vb-re az indulási jogot, mert csak onnan vezethet tovább az út a 2008-as olimpiára. Pontosabban a következő Eb győztese is kvalifikálja magát, de erre talán mégse építsünk…