Püspök úr, milyen megfontolásból húzták ki egy tollvonással a történelmi egyházak közül a magyarországi unitáriusok közösségét a rendszerváltozás után néhány évvel?
– Egyházunk egyik legnagyobb lelki fájdalma, hogy érthetetlen okokból kikerültünk a történelmi egyházak közül. A ’90-es évek elején Antall József miniszterelnök kinyilvánította azon meggyőződését – levelét ma is őrizzük –, hogy a magyarországi unitárius egyháznak a történelmi egyházak sorában a helye. Később azonban – a médiatörvény elfogadásakor – a négy történelmi egyház közül törölték az egyházunkat, helyette a Mazsihiszt vették fel. Ezzel a döntéssel az egyetlen magyar alapítású egyház, amelynek a XVI. századtól bizonyítottan létezik a történetisége, kikerült e körből. Gellért Kis Gábor, aki akkor a parlament vallásügyi bizottságának volt az elnöke, azt mondta, hogy létszáma miatt az egyház „nem történelmi tényező”. Később Mádl Ferenc – már köztársasági elnökként – a nyilvánosság előtt több beszédében is elmondta: rettenetesen csodálkozik azon, hogy az unitárius egyház, mint az egyetlen magyar alapítású egyház, nem tartozik a történelmi egyházak közé. Megígérte: mindent meg fog tenni azért, hogy ez a helyzet megváltozzon. Több beadványunk is volt ezzel kapcsolatban az Országgyűléshez, de ezeket mindig elfektették.
– A lelki fájdalmon kívül milyen hátrányokat okoz ez az egyháznak?
– Ennek eredményeképpen velünk nem kötötte meg az állam azokat az egyezményeket, amelyeket a többi egyházzal, arról nem beszélve, hogy elvett ingatlanjaink helyzete a mai napig nem rendeződött. Sőt nagyon durva beavatkozás is történt az ingatlanjainkon keresztül. Az állam átadta azokat az önkormányzatnak, az társasházzá alakította és eladta őket, így csak a püspöki székház azon részét kaptuk vissza, ahol jelenleg is működik az egyház. Pereskedtünk, vitatkoztunk ezért, mindenki megígérte, hogy rendeződik az ingatlanok sorsa, ám a vége az lett, hogy elvesztettük a korábbi államosított tulajdonunk 75 százalékát. Különösen fájó ez az egykori missziósházunk tekintetében, ahol kollégium, menza működött, lelkészi lakásokat tartottunk fenn, és egyfajta kulturális központja is volt az egyháznak. A püspökség épületének is csak a felét kaptuk vissza, ennek az ügye évek óta húzódik. Ez a magyarázata annak, hogy mindmáig nem tudtuk elindítani a püspökségem kezdetén beígért kétnyelvű óvodát, sem az unitárius öregotthont, melyre nagy szüksége lett volna híveinknek, és ami talán hihetetlennek tűnik: én és a családom ma is bérelt lakásban lakunk.
– A kisegyházzá minősítés csupán a politika akarata volt, vagy a többi egyház sajnálatos módon még ma is burkoltan működő vallási sovinizmusa is hozzájárult ehhez?
– Azt nem tudom, hogy mi a magyarázata ennek, és minősíteni sem akarok. Ettől függetlenül barátinak mondható a viszonyunk az egyházakkal, akikkel több területen és testületben együttműködünk. Egy időben Erdő Péter bíboros érsek minden ökumenikus rendezvényre meghívott bennünket, ez mostanában – minden magyarázat nélkül – már többször is elmaradt.
– A Magyarországi Unitárius Egyház volt az egyetlen idehaza, amelyik a teljes átvilágítást kérte az egyházi tisztségviselőktől. Mi lett ennek az eredménye?
– Egyik zsinatunkat például el kellett halasztani emiatt, mert nem tudta mindenki időre biztosítani az átvilágítási papírokat, később azonban mindenkinek sikerült ezeket beszerezni, így büszkén mondhatom, azok a személyek, akik ma egyházunk élén állnak – az egyháziak és a világiak egyaránt –, mind eleget tettek a követelményeknek. Így bátran kijelenthetjük: közülük senki nem működött együtt az egykori állampárti elnyomó apparátussal.
– Mit jelent ma unitáriusnak lenni Magyarországon?
– Magyarországon unitáriusnak lenni teljesen mást jelent, mint Erdélyben. Ott a nemzetmegtartó erőt, az identitástudatot, a hitet, a magyar alapítású vallásból fakadó büszkeséget, az összetartozást, a hazaszeretetet jelentette. Magyarországon sajnálattal tapasztaljuk, hogy szinte semmit nem tudnak rólunk. Az egyházunkat, az unitárius vallást az iskolákban alig vagy sehogyan sem említik meg, még magyarságunk történelmét is meghamisítják azzal, hogy nemcsak minket, hanem János Zsigmondot is kihagyják a történelemtanításból. A nagy zeneszerző, Bartók Béla – aki önkéntesen, meggyőződésből választotta az unitárius vallást – így vall erről: „A magyarság számára talán a legszomorúbb, hogy az egyetlen magyar alapítású egyház…, amely humanizmusával, a vallásszabadság 1568-ban kimondott törvényesítésével és haladó szellemével kiemelkedő lehetne – állandó szálka volt a többi keresztény felekezet szemében.” Úgy hangzik mindez, mintha ma mondta volna a nagy zeneszerző! Meg vagyok róla győződve, hogy az unitárius öntudat van olyan erős és megtartó erejű, mint a nagyobb egyházak vallása. Az unitárius egyház befogadó, de nem térítő egyház. Tudjuk, mit kellene tennünk, hogy magunkat minél jobban megismertessük, de nem tudjuk tenni, mert nincs meg hozzá az anyagi alapunk. Nincs rádiónk, televíziónk, és kisegyházi minősítésünk miatt alig szerepelünk a médiában. Mi a mai napig is a hívek jóindulatából, anyagi áldozatából éljük mindennapi életünket.
– Az SZDSZ nemrég azt javasolta: tartsák el a hívek az egyházakat, a papjaikat…
– Igazolni tudjuk, hogy hitéleti támogatást nem, kizárólag működési támogatást ad az állam. A hitéletet a hívek támogatják. Az egyházak működési támogatása pedig kötelező arra az államra nézve, amelyik elvette az egyházak minden tulajdonát, vagyis a megélhetési lehetőségeitől fosztotta meg őket. Csak a hitéleti tevékenységet szolgáló ingatlanokat adták vissza, azokat az ingatlanokat, amelyek viszik a pénzt, azokat azonban nem, amelyekből fenn tudnánk magunkat tartani minden támogatás nélkül.
origo.hu
Köllő Babett is beszállt a Jennifer Lopez őrületbe
