Htodikos koromban készítettem egy Súlydobó című szobrot, amelyet a Kőbányai Ifjúsági Ház szobrász szakkörének vezetője, Mohácsi Regős Ferenc benevezett az újdelhi nemzetközi gyermekképzőművész-versenyre. És mit ad isten, megnyertem. Ezután felvettek a képzőművészeti gimnáziumba, én azonban erdész akartam lenni, és a szegedi erdészeti technikumot végeztem el. Feri bácsi mindenáron azt akarta, hogy szobrász legyek, s amikor megtudta, hogy az erdészetet választottam, rettenetesen összevesztünk. Én úgy érveltem, hogy az erdészet mellett lehetek szobrász, de fordítva elképzelhetetlen. Aztán a Beatles és a Rolling Stones hatására zenélni kezdtem, mint jóformán mindenki akkoriban. 1964-ben megalakítottam az Angyalok nevű együttest. Érettségi után először traktorosként, majd textilgyárban segédművezetőként tudtam elhelyezkedni. Melós körökben bevett szokás, hogy fizetéskor a társaság elmegy jól berúgni. Eleinte én is így cselekedtem, de hamar rájöttem, hogy ez nem az én világom. Megláttam egy plakátot az utcán. Ionesco: A király haldoklik. Előadja a Szegedi Egyetemi Színpad.
Mint utóbb kiderült, Vági László az utolsó előadást csípte el, Aczél György letiltotta az avantgárd darabot, hogy elkerülje a román elvtársak felháborodását. A huszonéves melósnak a Paál István rendezte előadás volt élete első színházi katarzisa. Elhatározta, hogy megismerkedik a rendezővel és a társulattal. Összebarátkoztak, Vági az egyetemi színpad tagja lett. Közben együttesével „újságíróbeatet” játszottak, ezt hívták később polbeatnek. A dalszövegírásba beszállt Veress Miklós költő is. 1965-ben tartották meg első nagyobb koncertjüket Ének az aszfalton címmel. Majd 1970-ben jött a dzsessz. Koncertet adtak a Várban, ahol ott volt Szabados György, a szabad dzsessz magyar atyja. „Öreg, két zenekar szól a színpadon: te meg a többiek” – mondta Szabados Váginak, mert észrevette, hogy Vági a magyar népzenére épülő szabad dzsessz irányába indult el, a zenekar pedig rockot játszik. Vági az 1972-es Ki mit tud?-on második helyezést ért el együttesével dzsessz kategóriában. Ugyanebben az évben útjára indította a szegedi dzsessznapokat, de hamarosan eltávolították szervezői posztjáról, a fesztivált viszont azóta is évente megtartják. Vági felfogására jellemző, hogy sosem akart „profi” lenni. Az Ifjúsági Magazinban 1974-ben megjelent cikke is arról szólt, hogy „ki lehet törni a bűvös körből”, azaz a profizmuson kívül is lehet sikereket aratni. Bár a lapban látható fotó épp ellenkező benyomást kelt: szakasztott olyan rajta, mint egy frissen felfedezett rockcsillag.
Vági azt mondja, életében öt ember volt számára meghatározó: Paál István rendező, Veress Miklós költő, Veres Mihály festő, Horváth Tamás író és Szabados György muzsikus. Paál Istvánnal az első közös munka a Petőfi napja című zenés darab volt 1973-ban, amely az első magyar rockoperának is tekinthető. Akkoriban már híres-hírhedt társulat volt a Szegedi Egyetemi Színpad. Petőfi Sándor születésének 150. évfordulója alkalmából megbízást kaptak emlékműsor készítésére. Paál István ezúttal is valami szokatlannal állt elő. Petőfi naplójából és forradalmi verseiből állította össze a műsor gerincét, amelyet korabeli feljelentésekkel ellenpontozott, majd felkérte Vágit, szerezzen zenét a darabhoz. A „Petőfi-rock” óriási siker lett nemcsak idehaza, hanem külföldön is. 1973-ban a wroclawi színházi világtalálkozón fődíjat kapott. A fesztivál elnöke, a „szegényszínház” megteremtője, Jerzy Grotowski külön gratulált a társulatnak, ami azért nagy szó, mert Paál félistenként tisztelte őt. A hatalom azonban nem nézte jó szemmel a társulat előadásait. 1973-ban például, amikor a színészekkel együtt a Petőfi-rock közönsége énekelve az utcára vonult, sok fiatalt letartóztattak. Aztán 1975-ben a pártvezetés eltaposta a Szegedi Egyetemi Színpadot, Paál Istvánt elüldözték, a társulat szétszóródott. A Petőfi napja negyed századdal később, 2001-ben látott napvilágot CD-n, a „nosztalgikus rekviem” a szegedi szimfonikusok előadásában, Solténszky Tibor rendezésében hallható. A lemez nemcsak Petőfi Sándornak állít emléket, hanem Paál Istvánnak is, aki 1998-ban öngyilkos lett.
Vági az egyetemi színpad felszámolásakor úgyszólván pótcselekvésként vágott bele a filmezésbe. Kisfilmjeivel idehaza sorban vitte el a díjakat, így aztán a filmszövetség felajánlotta neki, hogy nemzetközi fesztiválokra is kiviszi munkáit. 1981-ben Brnóban második díjat nyert a Szürke város című kisfilmjével, 1982-ben Lisszabonban első díjat kapott a mészégetőkről szóló dokumentumfilmjéért, 1983-ban pedig Berlinben a fődíjjal jutalmazták Utolsó ítélet című kisfilmjét. Legutóbbi külföldi és hazai sikere a Vándorúton volt. Vági Aachenben megismerkedett finn filmesekkel, és később nekik köszönhette, hogy el tudott menekülni az országból. 1986-ban ugyanis letartóztatták, és koncepciós pert indítottak ellene. A hercehurca két éven át tartott, a sablonvád pedig így szólt: „különösen veszélyes egyén a szocialista társadalomra”. Vági azzal verte ki a biztosítékot, hogy amikor Kass János grafikus Szegedre látogatott, a Virág cukrászdában „felforgató” beszélgetésre került sort, amelyet Vági videóra vett, sőt filmet készített belőle, és elküldte a filmszemlére.
– Kass megelőlegezte a rendszerváltás szükségességét, én meg hozzászoktam, hogy nincsenek tabuk. Az „ide lőjetek!” mentalitás akkor már megvolt. A filmmel díjat nyertem, és mit sem gyanítottam a bajról. Egy újságíró feljelentett. Még ekkor sem vettek elő, pedig már régóta figyeltek, a film viszont nyomtalanul eltűnt. Miután letartóztattak, egy éven át jártam kihallgatásra. Istitől megkaptam a sztoikusok antológiáját, Illyéstől a Szellem és erőszakot, mindig ezt a két kötetet és a Bibliát olvasgattam, amikor a megyei rendőrségen várattak.
Vági felfüggesztett börtönt kapott. Minden vagyonát elkobozták, csupán kiszuperált, hőn szeretett, újra meg újra felújított Renault 12-ét tudta visszaszerezni, úgyhogy amikor néhány hónap múlva a nagykövetségen átvette a finn ismerőseitől kapott munkaszerződést, bevágta magát a „kis székelybe”, és meg sem állt Ouluig. A finn városban a 10-es stúdióban művészeti vezetőként, majd az ottani filmművészeti főiskolán tanárként dolgozott.
– Hogy most tanyán élek, részben a koncepciós pernek, részben a finnországi galibának, részben Szeged közönyének köszönhetem. Ha nem kerülök ki Finnországba, nem lettem volna művészeti vezető, nem tanultam volna ki a televíziózást, és nem taníthattam volna a főiskolán sem. Kint remekül éreztem magam. A finnek sokkal jobban ápolják a finn–magyar kapcsolatokat, mint mi, szinte minden városban működik finn–magyar baráti klub, és sokan beszélnek magyarul. Amikor Lappföldön jártam, egy lapp ember magyarul köszönt nekem. Hívő vagyok. Köszönöm Istennek, hogy így megrángatott, nagyon jót tett nekem.
Finnországban az 1956-ról szóló filmjével ütközött ismét falba Vági. Október 23. közeledtével kiderült, hogy a finnek alig tudnak valamit a magyar forradalomról. Máris megbízták, hogy készítsen filmet róla. Vági 16 milliméteres nyersanyagra le is forgatta a filmet tíz szabadságharcos – köztük Pongrátz Gergely – részvételével. A következő év nyarán az első vágás után a finn vezetőség jelezte, hogy gond van. Kifogásolták az amerikai nagykövet, Charles Bohlen emlékiratából származó idézeteket, másrészt Horváth Tamás Nyugat-kritikáját. Bohlen 1973-ban megírta, hogy a Hruscsovnak küldött első elnöki táviratban az állt: Amerika nem kíván beleavatkozni a szocialista országok belügyeibe, a másodikban pedig az: Amerikának nem áll érdekében Magyarországot kiszakítani a szocialista tömbből. Vági szerint Horváth Tamás nyilatkozatával azért lehetett gond, mert elmondta kétségeit a rendszerváltásról, megjósolta a délszláv háborút, és aggodalmának adott hangot a multik diktatúrája miatt. Ezt a két részt akarták kivágatni Vágival, de ő nem egyezett bele. Ám Vági arra gyanakszik, hogy valójában nem a finneknek volt bajuk a filmmel, hanem az amerikaiaknak: a nemzetközi médiaetika értelmében valószínűleg az amerikai nagykövetségre is eljuttatták a filmet. Akkor esett le neki a tantusz, amikor az Egyesült Államokban szeretett volna forgatni, de nem kapott vízumot, és azt mondták neki: „Vági úr, ha majd nem kamerával jön, beengedjük.”
Végül úgy döntött, hazajön Finnországból, ám Szegeden megaláztatások sora várt rá. Amikor a Szeged című folyóirat nyilatkozatra kért fel „háromszáz köztiszteletnek örvendő szegedi polgárt”, köztük Vágit, ő sérelmeit sorolta fel. Egyik albérletből a másikba kényszerült, egy újszegedi romos házból is kiebrudalták. Gerinctöréses balesete után két méltatlan állást ajánlottak neki: tilosban parkoló autók videózása és biciklis újságkihordás. Egyiket sem vállalta. És ekkoriban jött a hír, hogy Paál István Győrben leugrott a tizedik emeletről. Valószínűleg Vági találkozott vele utoljára. „Szent helyükön”, az újszegedi fűvészkertben arra biztatta beteg és elkeseredett barátját, hogy hagyja ott a profi világot, kezdje újra a maga teremtette színházat.
– Nem a betegsége vitte öngyilkosságba, hiszen tudtommal már lábadozott. Egyszerűen úgy érezte, hogy a mai világban nincs többé keresnivalója. Nem akart részt venni a színházi élet lezüllesztésében. Egy kultúrpartizán óhatatlanul falakba ütközik, és Isti belefáradt az örökös harcba – meséli.
Vági fejében meg sem fordult az öngyilkosság, neki „könnyű” volt, ahogy barátja mondta a művészkertben, mivel annyi mindennel foglalkozik, míg ő csak a színházhoz ért. Végül Vági az önkéntes félreállást választotta: egy ópusztaszeri tanyára költözött családjával. Eleinte csak bérbe vett egy házat Kistelektől hat kilométerre, majd megvett egyet és felújította. Új gerendázatot, búbos kemencét, egy keletre néző hatalmas ablakot és egy bejárati ajtót készített. A kertben fél tucat kiskutyát nevel, egy nagy fehér kakast és tíz tyúkot tart. Nemsokára két kecskét is vesznek, a kertben vad gyümölcsöket szeretnének termeszteni.
– Nem csak kényszerűségből költöztem tanyára. Minden ember életében eljön az idő, amikor ki kell mennie a pusztába, hasonlóan Jézushoz. Itt éjszaka igazi csönd van, nappal hallom a madarakat, minden reggel ágyból láthatom a napfelkeltét. Ha leesik a hó, havat kell lapátolni. Ha nem vágok fát, és nem gyújtok be a kemencébe, befagy az alfelünk. Tanyán egészen mást jelent minden nap- és évszak. Nyáron kirakom a kertbe a hifitornyot, és egy láda sör mellett teljes hangerővel hallgathatom Bartók Concertóját. Legutóbb Piroska néni is kiült a sámlijára, aztán a botjával átballagott, és azt mondta, hogy ilyen szépet még nem hallott. Nem halott vidék ez, pezseg itt az élet! Tavaly nyáron a születésnapomon negyven barátom mulatott itt két napon át. Szegeden sosem volt lehetőség ilyesmire. Lehet, hogy nagyképűen hangzik, amit mondok, de a nagyvárosokban annyi lelkileg sérült ember él. Én meggyógyultam! Itt, az isten háta mögött megtaláltam a helyemet, tudom, ki vagyok. Rájöttem, hogy az ellenségeimről és a kudarcaimról is én tehetek. És ostoba volnék, ha nem tanulnék a traumáimból. Errefelé még van értelme a tisztesség szónak. Itt még tiszták az emberek, és tőlük is rengeteget lehet tanulni. Láttam egyszer egy gyönyörű filmet a Duna Televízióban. Egy nyugdíjas pedagógus Kecskemétről kiköltözött tanyára, és arról faggatták, hogy miért tette. Sosem felejtem el, mit válaszolt: „Ha a városban maradok, a szívem is betonból volna már.” Hát ez az…
Tavaly télen jött a jó hír, hogy az 1956-ról szóló filmet tizenöt év után mégis bemutatja a Nordic tévétársaság. Sőt Vági megbízást kapott a második rész elkészítésére és folyamatos munkára is. Az ópusztaszeri tanya kis stúdióként fog működni, hiszen ma már egyetlen nagy teljesítményű számítógép elegendő minden filmes munkálathoz. Vági egyik fia lesz az operatőr, a másik a kép- és hangtechnikus. Váginak négy felnőtt gyermeke van, az ötödikkel, a négyéves Lorkával és második feleségével él a tanyán. A film második részében Vági művészeket kíván megszólaltatni Szabados Györgytől Csoóri Sándoron, Makovecz Imrén, Kő Pálon, Sára Sándoron át Kocsis Zoltánig. Azt mondja, a művészek véleményét tartja a legtöbbre. A jelek szerint alkotómunkája új lendületet vett: kiállítást szerveznek neki Finnországban, Betlehem című, három méter magasra tervezett szoborkompozícióját hamarosan felállítják valamelyik finn település templomterén, és rövidesen hozzáláthat új zenekari műve hangszereléséhez is, amelynek címe: Szeged-szimfónia.
origo.hu
Bajba került a hévízi Tófürdő
