(milyen egy finimini…)

Én nem tudom, hogy Tárnoki néni vegyeskereskedése miként dacolt a multik mesterkedéseivel. Tény, hogy a bolt, amelyet Timi, a legkisebb unoka kínainak maszkírozva üzemeltetett, a szó szoros értelmében dübörgött a szomszédjában lévő mélygarázs amplítúdóján. Tárnoki néni jókor volt jó helyen: a rendszerváltozás kezdetén bagóért felvásárolta a környéken élő hajléktalanok kárpótlási jegyeit, s azon vette meg félszoba-konyhás, gangra nyíló tanácsi lakását, amelyhez egy nyolc négyzetméteres alagsori helyiség is tartozott. Itt alakította ki az üzlet eladóterét, az egykori szenespince pedig hűtőraktárként szolgált, így a kenőmájas, a sör és a Toborzó brandy mindig pincehidegen került a vásárlók elé, s a Köjáltól nem kellett tartani.
Üzleti filozófiáját arra az életbölcsességre alapozta, hogy a pesti lakosság körében mindig akadnak olyanok, akik hajnali háromkor döbbennek rá, hogy menten szomjan halnak. A bolt tehát éjjel-nappal a vásárlók rendelkezésére állt, akik nyakukat behúzva, strandpapucsban, pizsamában vagy suhogó dzsoggingban ereszkedtek alá azon a praktikus facsúszdán, amely azt is lehetővé tette, hogy a fogyatékkal élők is akadálymentesen vásárolhassanak kedvükre. A berendezés emlékeztetett a siófoki zsiliprendszerre és angolnacsapdára, bár angolnát sohasem fogott. Az ötletet Tárnoki néni A vád tanúja című Agatha Christie-filmből leste el, s olyan sikerre vitte, hogy az esélyegyenlőségi minisztériumtól oklevelet kapott a „szabadság, egyenlőség és testvériség elvének adaptációjáért a mindennapokban”. Ezt a multik nem tudták überelni, ahogy az egyik lajosmizsei rokon által kisütött eredeti mangalicapörcöt sem, amire az igencsak szomjas kuncsaftok harmincéves (hallucinogén hatású) Toborzó brandyt ihattak, amely egy beomlott budafoki pincéből maradt viszsza. De a siker titka mégiscsak a csúszda volt. A kerület polgármestere, akit egyesek már Demszky utódaként emlegettek, félmillió eurót nyert el egy EU-pályázaton hasonló „környezetbarát berendezések” finanszírozására. Másrészt az összes környékbeli gyerek, ha anyja leküldte tejfölért vagy light Szofiért, Tárnoki néni boltjába rohant ingyencsúszdázni. Az üzlet kijárata a mélygarázsra nyílott, így további humánus intézkedésre nem volt szükség, mivel a garázs rámpáján a vásárlók ízületeik állapotától függetlenül szabadon mozoghattak. Egy szenzibilis szocialista képviselő az ötletet A mozgáskorlátozottak problémáinak gyors és anyagtakarékos megoldása címmel terjesztette az Országgyűlés elé, de törvényerőre emelkedését a Fidesz obstrukciója megakadályozta. (Mellesleg ez lett volna a kormány ezerötszázhuszonhatodik lépése.)
Tárnoki néni született PR-tehetségnek (is) bizonyult. Még vasas ifi korában a szavalókórus tagjaként megtanult két József Attila-verset, a Mondd, mit érlel…-t és a Hazámat. Ezekből gyakran idézett, s oly frappánsan és váratlanul, hogy hallgatóit szinte megbűvölte. A cégalapítás során ezek a sorok jártak a fejében: „Neve, ha van, csak áruvédjegy, mint akármely mosóporé…”, ezért boltját Tárnoki mama finiminije néven jegyeztette be a cégbíróságon, továbbá a „levesének nincs sava-borsa, s hitelt nem ád a fűszeres” szellemében senkinek nem adott hitelt.
A legjobb reklámhordozói dédunokái voltak (összesen negyvennégyen). Kézzel írt cédulákat nyomtak a járókelők kezébe, ilyesféléket: „Szakítson nagyot Tárnoki mama finiminijében – exportból visszamaradt tíz deka eredeti magyar töpörtyű (nem avas!) 76 forint helyett 72,40, vazelin 74,20.” Zseniális érzékkel a nem létező filléreket is feltüntette, az emberek ettől kábulatba estek, és bizalmi indexük nőtt. Másutt az egyszerűség eszközével élt: „Ma minden olcsóbb.” Ettől a vevők bevadultak. Az a szlogen, hogy „aki utálja a multikat, Tárnoki mamánál vásárol”, közszájon forgott, és mély hatást tett mindenkire, kezdve a Jobbiktól a nemzeti érzésű vallásos szocialistákig.
Tárnoki néni hetenként kétszer tartott végkiárusítást.
A párttörténeti múzeum volt szakszervezeti bizalmijától sikerült beszereznie karácsony előtt ötszáz karton eredeti Nikotex Munkást. A „súlyosan károsítja az egészséget” felirat helyett minden paklin az állt, hogy „ezt szívta Kádár János is”. A készletet szétkapkodták.
Az üzlet specialitását, a hatvannégy forintos, csontszáraz pillanatragasztót Angyalföldről is keresték.
Hogy mindez kellően megmagyarázza-e, miért virágzott Tárnoki néni minivegyese a multik között, én nem tudom…