Posztmodern idők

Amikor Charlie Chaplin leforgatta halhatatlan filmjét, a Modern időket, nem sejthette, hogy a némafilm korszaka után majd a posztmodern idők következnek. A modern időket a gyáripari kizsákmányolás jellemezte (a csetlő-botló, kefebajszos kisember fizikailag is beszorult a fogaskerekek közé), a posztmodern időkben a globális pénztőke vette át e magasztos feladatot. Sajtóbeli vezérhajója már a címében is hirdeti az idő és a pénz nászát: Financial Times. A pénzhez szorosan kapcsolódik a hitel, a pénzlaphoz meg a sajtóbeli hitel. Ez a legendás függetlenség rendült meg egy pillanat alatt, mihelyt a nagy múltú orgánum kapcsolatba került Gyurcsány Ferenc kormányával.
Brit felfogás szerint fatális egybeesés, miszerint írtak egyet-mást Magyarországról, s ettől függetlenül a magyar kormány temérdek közpénzmilliókért hirdetett a Financial Timesban. Csakhogy mi itt élünk, s láttunk és hallottunk már ezt-azt a gyurcsányi propagandagépezet jóvoltából. Például a nyakamat mertem volna tenni rá, amikor meghallottam Gyurcsánytól a parlamentben a Financial Times megállapításait orákulumként citálni, hogy hamarosan hazai kormányhirdetésekben látjuk viszont a dübörgő gazdasági sikert. Nagyjából akkor, amikor Széles Gábor a gyáriparosok nevében rögtön a választásokat követő hetekre prognosztizálta a soha nem látott méretű megszorításokat; Csaba László közgazdász szerint meg egyenesen romokban áll a költségvetés. Létezik, hogy mindez egészen másképp látszódna a Financial Times párnázott szerkesztői székéből?
Ne kerülgessük a kását: Gyurcsány szántszándékkal hazudott az Országgyűlésben, amikor független véleményként állított be egy adóforintokból megtámogatott külhoni sajtó-öszszeállítást. Fél tucat tisztázó távirat sem képes tisztára mosni azt az „objektív” megállapítást, miszerint a magyarok soha nem éltek olyan jól, mint a Financial Timesban mosolygó Gyurcsány–Kóka páros országlása idején. Az osztrák Die Presse azóta is szégyelli, hogy ugyanezt a játékot eljátszotta a diktátor Ceausescuval. Ez a londoni stikli pedig talán soha ki nem derül, ha Kóka saját kormányzati apparátusa a tájékoztatást nem helyezi a lojalitás elé – ily módon ordas hazugságban hagyva a főnököt. Aki talán föl sem fogja, hogy lényegi kérdésben nem mondott igazat: vannak olyan mentális állapotok, amikor a füllentés szervesen beilleszkedik a valóságról alkotott torz meggyőződésbe.
A Financial Times-affér csupán annyiban más a szokott hazug kormánypropagandától, hogy nem belföldi, hanem külhoni fórumot használtak fel hozzá. Itthon az ilyesmi már gördülékenyen megy. Szulák Andreánál például nemrégiben Gyurcsány után Gyurcsányné vendégeskedett, s ez nyilván semmilyen összefüggésben nincs a TV2 idő előtti frekvenciahosszabbításával, ami lehetővé tette, hogy a továbbszolgálásról ne a második Orbán-kormány alatt kelljen tárgyalni. Szuláknál a kormányfő annak idején rákbetegséget vizionált, amiből csodával határos módon kigyógyult (boldoggá avatását még nem kezdeményezték az illetékes pártszervek); Dobrev Klára meg olyasmit talált mondani, hogy a Nemzeti Fejlesztési Hivatal elnökhelyettesi székéről összeférhetetlenség miatt kellett lemondania. Amíg a férje „csak” miniszter meg miniszterelnöki főtanácsadó volt, addig a ténykedése nem volt összeférhetetlen – csupán akkortól lett az, amikor Gyurcsány átvette az egész boltot. Az ember mindenesetre rágja a körmét, hogy mikor vendégeskedik már Szuláknál Apró Piroska, aki a kezdőtőkét jelentő bankhitelt biztosította vejének a milliárdossá (s így jó partivá) válásához. Ha ez bekövetkezik, egyúttal tisztázhatnák azt is, hogy Magyarországon nem Gyurcsány Ferenc, hanem Sólyom László hitvese a first lady, így Szulák semmiképpen sem szólíthatja interjúalanyát első anyósként.
A felületes szemlélő úgy vélhetné, hogy a TV2 az MSZP legújabb pártmédiája; de vannak erre a tisztességre méltóbb aspiránsok is. A Népszabadság ugyan levette fejlécéről a „szocialista napilap” megjelölést, de nem lehetnek kétségeink elkötelezettsége felől. Sajnos beidegződései felől sem: a Magyar Vizsla című ingyenes kiadványt például már-már kriminalizálja: kimondatlanul kétségbe vonva annak alkotmányosságát, hogy a kormány pénzköltését kritizáló sajtótermék magánadományozók jóvoltából a választópolgárok postaládájába kerülhet. Más esetben, például a fekete borítós Tények és hazugságok című MSZP-brosúra terítése idején, már nem vizslatott ennyire a források után. A Népszava karácsonytól szociáldemokrata napilapként tünteti fel magát a fejlécén, roppant stílszerűen Kapolyi milliárdos pénzéből. Mindezt Hiller István pártelnök és Gyurcsány Ferenc pártatya jelentették be. Tiszteletbeli főszerkesztőnek pedig felkérték azt a Fejtő Ferencet, aki az Antall-érában épp a Magyar Nemzet francia privatizációjánál bábáskodott. Akkor ő javasolt főszerkesztőt is, aki pedig Szabó Miklóst tette meg vezető publicistának. Nos, őróla van manapság elnevezve az SZDSZ pártalapítványa.
Az MSZP ezer sebből vérzik, mégis két országos napilapot üzemeltet (a Népszabadságban alapítványán keresztül van jelen): ezzel alighanem a rekordok könyvébe is pályázhat. Ám nem tudom elképzelni, amikor Kéthly Anna elégedetten megveregeti a népszavás Németh Péter vállát, s azt mondja neki: „Csak így tovább, fiam!” Neki is szemet szúrna a probléma: baloldali hagyomány-e különgépet bérelni, amivel roppant szociáldemokrata módon Orbán háza fölé lehet lopakodni lelkesen vakuzni? Vegyünk egy alaphelyzetet. Gyurcsány rádöbben, hogy ő minden idők legremekebb kormányzását folytatja, s utasítja miniszterét, hogy haladéktalanul tegyen közzé drága pénzért hirdetést mindegyik lapjukban: tapsolna ehhez a mentalitáshoz a szociáldemokraták nagyasszonya?
Nem létezik, hogy Fejtő ne látná, mihez adja a nevét. Ha valami nem szociális és nem demokrata, akkor ez a társaság ilyen. Az amerikai vezérletű suttogó propaganda sem olyan üzenetekkel operál, hogy szavazzatok a szocikra, mert ők már megszedték magukat és kevesebbet fognak lopni (ez már a Financial Timesban se igen menne át); hanem azt hintik szét mindenfelé, hogy a Fidesz igazán nem is akar nyerni tavasszal, mert a győztes fejére mindenképp ráhull a Gyurcsány-féle kóceráj. A módszer azért ördögi, mert tartalmaz valóságelemet: a 2006-os költségvetés tényleg fél évre van hitelesítve. Orbánéknak azonban egy pillanatig sem szabad vereségre, majd az azt követő, hipotetikus kétharmados győzelemmel kecsegtető időközi választásra játszaniuk. Nem is teszik. Jól tudják ugyanis, hogy Gyurcsány Ferenc, akit ez esetben életében először demokratikus választáson legitimálnának, csuklás nélkül átmaszkírozná magát válságkezelőnek, a hiperlojális pártsajtó meg segítene elfeledtetni, hogy a válságot Medgyessy és utódja totális alkalmatlansága generálta. Lehet, hogy 2006-ról utólag majd az összehúzott nadrágszíj jut az eszünkbe, ám ez – ha hihetünk Széles Gábor meg Csaba László megérzéseiben – amúgy is bekövetkezik. De legalább elkerülhetjük, hogy a posztmodern időket huzamos ideig a létező – és hazudozó – gyurcsányizmussal kelljen azonosítanunk.