Végidő

KULTÚRSOKK

Izrael a múlt héten megszakította kapcsolatait Pat Robertson amerikai igehirdetővel, miután a karizmatikus lelki vezér kijelentette: Ariel Saron szélütése Isten büntetése azért, mert az izraeli elnök utasítást adott a Gázai övezet kiürítésére.
Robertson, akinek nézetei gyakran kavarnak vitát az Egyesült Államokban is, népszerű teleevangelista, azaz televíziós prédikátor, jelentős vagyonnal és véleményformáló, valamint politikai befolyással. (Vallásos műsorát ma már 180 országban 71 nyelven sugározzák.) Közismert Izraelt támogató nézeteiről, ami egyáltalán nem egyedülálló az amerikai pünkösdista, karizmatikus vagy evangéliumi keresztény közösségekben. Robertson most mégis kiverte a biztosítékot Izraelben annak ellenére, hogy a zsidó állam igyekszik szívélyes viszonyt fenntartani ezekkel a keresztény közösségekkel, nem utolsósorban azért, mert befolyásuk Washingtonban az utóbbi két évtizedben érezhetően megnőtt, és lobbitevékenységük a zsidó állam számára előnyös amerikai politika egyik záloga. (A „keresztény cionista” mozgalom nem új keletű jelenség Amerikában, gyökerei a XIX. századba nyúlnak vissza, igaz, csupán az utóbbi évtizedekben vált politikailag erős irányzattá, jelentős pénzügyi erőforrásokkal: az ide köthető amerikai körök becslések szerint évi 25 millió dolláros segélyt nyújtanak Izraelnek.)
E keresztény csoportok elkötelezettsége Izrael irányában elsősorban vallási okokkal magyarázható: hitüknek megfelelően Izrael szó szerint Isten országa, amelynek egysége – ezt a Gázai övezet feladása nyilvánvalóan veszélyezteti – előfeltétel Krisztus második eljöveteléhez. Ami Robertson szerint már nincs messze. A délkelet-ázsiai földrengések és a szökőár, a Katrina hurrikán, a megszaporodott természeti katasztrófák felemlegetése beszédeiben arra hivatottak, hogy bizonyítsák: közel az idők vége.
A végidők.
Amerikában az úgynevezett vallásos jobboldal szavazói közül sokan figyelnek a Robertsonhoz hasonló szellemi vezetők szavára: ezek a guruk a Reagan elnök alatt kiteljesedett konzervatív visszatérés erős támaszai az Egyesült Államokban, ilyeténképpen nézeteik és világlátásuk, ha nem is közvetlenül, de megmutatkozik Washington politikájában is.
Az utóbbi időben azonban Robertson konzervatív körökben is rendre botrányt kavar kijelentéseivel, sok keresztény vezető, sőt Bush elnök is elítélte e megnyilvánulásokat, amelyek egyre kényelmetlenebbé teszik ezt a politikai szövetséget. Az igehirdető novemberben a pennsylvaniai Dover város lakóit figyelmeztette: kivívják Isten haragját azzal, hogy visszahívták az iskolai tanácsokból azokat a konzervatív tagokat, akik a darwini tanok alternatívájaként az úgynevezett intelligens tervezés elméletét – amely isteni beavatkozást sejtet az evolúció menetébe – támogatták. Nagyobb füstje volt annak, hogy Robertson tavaly augusztus végén Hugo Chávez venezuelai elnök elleni gyilkosságra buzdított. „Ha azt hiszi, meg akarjuk ölni, akkor én azt hiszem, hogy tényleg el kéne tökélnünk magunkat erre és megtenni” – szólt az Egyesült Államokat ostorozó kijelentéseiről ismert Chávezről, és Washington magyarázkodásra kényszerült, hangsúlyozván, hogy nem hivatalos álláspontról, csupán egy polgára magánvéleményéről van szó. Mondhatni, kínos magyarázkodásra, hiszen Venezuela voltaképpen a terrorizmus támogatásával vádolta meg a terror elleni háború vezetőjének szerepében tetszelgő Egyesült Államokat. Azt is mondta, hogy Robertson nem akárki, nagyon is közel áll a washingtoni döntéshozókhoz.
Úgy tűnik, Tel-Avivban is elfogyott a türelem, ahol a politikai kilátások a gázai kivonulás keltette indulatok és Saron egészségi állapota miatt amúgy sem rózsásak. Daniel Ajalon, Izrael washingtoni nagykövete Robertson megjegyzését Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök tüzes nyilatkozataihoz hasonlította. A hasonlóság – attól függetlenül, hogy Izrael sem tekinthető éppenséggel mentesnek a vallási fanatizmustól – kétségtelenül fennáll. A Christian Science Monitor című amerikai napilapnak – nevének ellenére ennek a rangos lapnak nincs köze a Robertson-féle mozgalmakhoz, a kitűnő külföldi tudósításokkal jelentkező bostoni újság fiatal újságírónőjét épp a napokban rabolták el Irakban – az iráni Kumból keltezett tudósítása január elején arra hívta fel a figyelmet, hogy a messiásváró hangulat Teheránt is hatalmába kerítette. A síiták szerint a 941-ben gyerekként eltűnt 12. Mahdi imám visszatér a földre. Az Újszövetség Jelenések könyvében leírtakhoz hasonlóan az iszlám második eljövetele sem lesz éppenséggel csupa békesség: mikor Mahdi visszatér, apokaliptikus küzdelem kezdődik, amelyben végül a jó győzedelmeskedik. Az egyik szent irat szerint azonban előbb a Szíriából és Irakból támadó gonosz erőkkel kell megküzdeni, és a csata az iraki szent város, Nedzsef melletti Kufában kezdődik. Ahogy a keresztényeknél Krisztus, úgy a muzulmánoknál Mahdi imám győzedelmeskedik, és földi királyságot alapít a győzelem után: szemben a keresztény ezer esztendővel, ő hét évig, hét évszázadig vagy hét évezredig uralkodik majd – a szövegek értelmezése itt nem világos.
Mahdi visszatérésének kultusza – tudósít az amerikai lap – az utóbbi időkben felerősödött Iránban. Mahmúd Ahmadinezsád elnök – aki az elmúlt hónapokban a holokausztot tagadó és a zsidó állam eltörlését sürgető nyilatkozataival került a világlapok címoldalára – nagy támogatója e mozgalomnak, több millió dolláros juttatásban részesítette például azt a 160 munkatársat foglalkoztató kumi intézetet, amelynek feladata, hogy a visszatérés lehetőségeit és jeleit kutassa, valamint válaszoljon az ez ügyben levélben, e-mailben és telefonon érdeklődők kérdéseire.
Az amerikai ultrakonzervatív WorldNetDaily hírportál a napokban közölt a témában cikket, amelyben Ahmadinezsád egy Teheránban elhangzott novemberi beszédére hívja fel a figyelmet. Ebben az iráni elnök állítólag azt találta mondani: küldetését abban látja, hogy „kikövezze az utat Mahdi imám visszatéréséhez, Allah siettesse újbóli megjelenését”.
Az imám ugyanis – ahogy az evangéliumi keresztények megváltója – csak bizonyos körülmények fennállása esetén tér vissza e földre, amelyek megteremtéséért úgymond mi, halandók vagyunk a felelősek. Tekintve, hogy George W. Bush elnök is úgy gondolja, isteni küldetést teljesít, és egyes beszámolók szerint meg van győződve róla, hogy az iraki invázió is része ennek a küldetésnek, úgy látom, e körülmények megteremtése – mindkét oldalon – elkezdődött.