Virsli

A globális áruházláncok vezetői filantrópok vagy varázslók – csak erre gondolhattunk, mikor értesültünk az egyik – a nép által csak „tesónak” becézett – hipermarket lenyűgöző akciójáról: baromfivirsli kilónként mindössze 168 forintért. Mit adnak ma már ennyi pénzért? Sajnos nem tudtunk uralkodni a kíváncsiságunkon, mondván, legalább az idei szilveszteren a kutya is úr lehet minálunk: virslivel köszöntheti az új esztendőt. Neki is jár egy kis változatosság, nem beszélve arról, hogy az akciós „tesóvirsli” olcsóbb, mint az állateledel.
A szórólapra azt írták, mindenki legfeljebb öt kilót vehet a termékből. Utóbb kiderült, ez a korlátozás volt az igazi emberbaráti gesztus. A bejáratnál lévő akciós áruból két félét is kínáltak: „Baromfi virsli, 364 forint” – olvastuk az egyik táblán; „Baromfihúsos virsli, 168 forint” – állt a másikon. Egy kicsit elbizonytalanodtunk, mi az, hogy baromfihúsos virsli? A virsli húsból van, tehát az a jelző, hogy húsos, ebben az összefüggésben értelmezhetetlen. Bepakoltuk tehát a kosárba az olcsóbbikat, a „húsosat”, az engedélyezett menynyiségben öt dekoratívan lefóliázott csomagot, miután átverekedtük magunkat a pult körül ádázan tülekedő tömegen.
A vásárlásból hazatérvén Cézár kutyánk örömteli vakkantgatásokkal fogadott, mintha csak sejtette volna, itt most neki készül meglepetés. Felbontottuk az első ajándékcsomagot, Cézár lelkesen sertepertélt az asztal körül. A „baromfihúsos” virsli első pillantásra rendben lévőnek tűnt. De amikor kihámoztunk néhány darabot a műbélből, igen elcsodálkoztunk: a gusztusos piros-barna kolbászok hóka fehérré lényegültek. Nem a virsli, hanem a bél volt színes. Állaguk nedves, málladozó, agyonhasznált mosogatószivacsra emlékeztetett. Igaz, hogy büdösek nem voltak, de megkóstolni mégsem volt kedvünk, biztos, ami biztos, a kutya majd „lemeózza”.
Cézár lelkes mozdulatokkal közelített a tányérjához, de pillanatok alatt lekonyult a füle-farka. Körbeszimatolta az akciós virslit, majd sértődötten megfordult és elsomfordált.
– Talán meg kellene főzni. Lehet, hogy nyersen nem szereti – jött az ötlet. Megfőztünk egy adagot. A főzés után a virsli magától péppé kezdett alakulni. A kutya ekkor már a tányérja közelébe sem volt hajlandó menni, nemhogy evett volna belőle. Hiába volt minden hízelgés, kínálgatás, ott álltunk az öt kiló akciós virslivel, és kórusban szidtuk az elkényeztetett, finnyás dögöt. Na nem baj, ha nem kell a virsli Cézárnak, majd megeszi a macska. Az egy kemény, szilaj kandúr, be nem tenné a lábát a lakásba, ha megéhezik, sebekkel borítva tér haza. A kutya virslijét kitettük a fáskamra tetejére, a megszokott helyére, és reménykedtünk. Az étel a következő napon is ott volt, pedig a macska megfordult itthon. Egy-két óvatos harapás nyomát fel lehetett ismerni a fakó húsrudakon, de hiány nem mutatkozott belőle. Az akciós virsli ott maradt harmadnap is, pedig a kandúr nem kapott mást enni. Nyilván inkább friss egérhús után nézett valahol.
Ez a virsli meg van átkozva, mint Bagaméri, aki a fagylaltját maga méri, vontuk le a konklúziót. Vagy a kutya, macska tud valamit. Kiengesztelésül megkínáltuk őket a „feketén”, házi vállalkozásban készített, enyhén füstölt, juhbeles virslivel, amit magunknak rendeltünk szilveszterre. Azonmód befalták. A „tesóvirslit” végül a tanyaszomszéd disznaja ette meg, apránként a moslékhoz keverve.
– Ami nálunk élelmiszergyártás címén folyik, az valóban emberiségellenes bűntett – vélekedett a történtekről a Kabak kocsma egyik, húsiparban is jártas veterán vendége. Szavait hangos egyetértés kísérte.