Vizit az éjszakában

A napközben újságot áruló, kukázó vagy ételosztásról ételosztásra járó hajléktalanok esténként csapatokba verődve keresnek éjszakai nyugvóhelyet. Télen, amikor korán sötétedik, este hatkor már nincsenek mozgásban. Ilyenkor indul budai körútjára a Magyar Máltai Szeretetszolgálat hajléktalanokat ellátó, mozgó orvosi rendelője.

A budapesti Batthyány téren álló központban találkozik a csapat. Eőry Ajándok orvos-természetgyógyász és Petróczy Gábor ápoló, az utcán élők bizalmasa, a hajléktalanok sokszor utolsó reménye. A személyzet esténként változik. Pénteken például a diplomás ápolónak tanuló Eőry Emese keresi fel édesapjával a rászorulókat. A mentőautó járó motorral vár minket. – Mentőnek tűnik, de valójában egy mozgó háziorvosi rendelő – magyarázza Eőry Ajándok, amikor beülünk a kocsi hátsó részébe. – Betegszállításra nem alkalmas, és komolyabb, életmentő beavatkozásokat sem tudunk itt végrehajtani – folytatja. A szűk térben két széket találunk, és egy ágy is van, amire leül a beteg, ha a sebét kell ellátni vagy a vérnyomását mérik. Körülöttünk fiókok, szekrények tele gyógyszerekkel, kötöző felszereléssel. Az egyik sarokban néhány alma, az ajtó közelében fokhagyma, csoki és szőlőcukor. – Ezeket mi hozzuk – magyarázza a doktor –, a zokni, a kesztyű, amit kiosztunk, kincstári, a máltaiaktól kapjuk. Emese nővér, ahogy a hajléktalanok közül többen hívják, boldogan meséli: „Most van két sapka is, a múlt héten kért valaki, ma este odaadhatjuk.”
Később megtudtam, ha sapkát tudnak osztani, az az adakozó civileknek köszönhető. A mozgó rendelő első állomása a kelenföldi városközpont, ahol szintén a máltai szeretetszolgálat emberei osztanak teát és szendvicset a hajléktalanoknak. Sokan gyülekeznek köréjük, mindenki számára jut egy pohárral a meleg italból és két szendvics. Ha nem fogy el az első körben a napi adag, újra sorba lehet állni. Szívszorongató érzés látni a későn érkezők szomorú szemeit, ha már nem jut nekik vacsora. Van, akinek ez lenne a napi betevője, igaz, a szendvicsek már sokkal szegényesebbek a korábbi változatnál. Míg az előző tél során szalámi is volt a zsemlékben, most már csak zsírra futja. Az ok prózai, a költségvetés ötöde a tavalyelőttinek.
Közben elkezdődik a rendelés. A hajléktalanok, kezükben a meleg teával, sorban állnak a gyógyszerért vagy egyszerűen pár jó szóért. Egy alacsony, fiatal hölgy sapkát szorongat a kezében, szemében könnyek csillognak. Izgatottan meséli: „A múlt héten kértem, és hoztak, látja? Nagyon szeretem Gáborékat, mindig jövök, ha itt vannak.” Sorra mindenki elmondja a gondját. Az egyik férfinak érzékeny a füle a hidegre, ezért Eőry doktor, aki akupunktúrás orvos, tűket vesz elő a kezeléshez. Mire az utolsó beteget is ellátják, az ő gyógyítása is véget ér. Miután az összes sebet átkötözik, mindenki megkapja a gyógyszerét és mellé a meleg zoknit, egy közeli kórház felé veszszük az irányt. Egy férfit szállítunk, akinek a bal lába csúnyán bedagadt és el is színeződött. Aggódva lépünk a recepcióshoz – még nem tudjuk biztosan, felveszik-e a beteget. Ezúttal szerencsénk volt, maradhat.
Petróczy Gábor szomorúan meséli, milyen nehéz eltalálni, ki az, akit felvesznek a kórházak. – Van, aki nem elég beteg, van, aki túl rossz állapotban van ahhoz, hogy az adott osztályra bekerülhessen. A kórházból jövet arról beszélgetünk Eőry doktorral, ha valakit felvettek, másnap senki nem látogatja meg, ezért olyan önkéntesek kellenének, akik bemennek a kórházba, és ha a betegnek szüksége van valamire, elintézik neki.
– Lehet, hogy csak egy kanálra van szüksége. Volt már ilyen, de nem tudták megoldani, ezért sokat segíthetnének az önkéntesek – mondja.
A Móricz Zsigmond körtéren egy nő izgatottan várja a kocsit, hogy megkapja a hét végi gyógyszeradagját. Az éjszakai buszon alszik, és erős köhögése miatt az emberek leszállnak a buszról, vagy a közelében nem mernek leülni. Hadarja a betegségeit, azt is tudja, hogy melyik gyógyszerből milyen adag jár neki. Antibiotikumot nem kap, a kocsiban nem is tartanak erős gyógyszereket, mert a folyamatos orvosi felügyelet az ilyen emberek esetében megoldhatatlan. A következő megálló a Déli pályaudvar. – Ez egy furcsa hely, érdekes hangulata van. Sok a meleg zug, vannak telefonfülkék, ahova behúzódnak – készít fel Eőry doktor. Ahogy meglátják az orvost a feltűnő piros kabátban és fehér nadrágban, barátként köszöntik. – Mindig van miben segíteni – mondja Emese, és egy marék vitamint ad, hogy osztogassam. Kovács Miklós, a sofőr másodállásban mentőzik. Itt sem csak vezet. Ha megállnak, ő végzi el az adminisztrációs munkák egy részét is, de volt, amikor kötözni is segített.
Miközben a C-vitamint osztogatom, észreveszem, hogy ez a tabletta nem a boltban megvásárolható néhány milligrammos dózis. A szemenként 600 milligrammos tablettákat a máltai szeretetszolgálat csomagoltatja. Így jóval olcsóbb, mint a gyógyszertári. A kocsihoz visszaérve az ápolók kiporciózzák a gyógyszereket, átkötözik a fekélyes sebeket, és természetesen mindent feljegyeznek egy orvosi naplóba. – Ezek a sebek gyakran fertőzők, én is fertőződtem már meg – meséli Petróczy –, a tüdőbetegségekről nem is beszélve. Ezekről a fertőzésekről gyakran nem is tudunk, amikor beülnek az autóba. De ez ezzel a munkával jár, és ennek ellenére úgy érzem, itt találtam meg a nekem való feladatot. A tudományos pályáról érkező férfi azt állítja, ezt a munkát végzi a legkönnyedebben. Hasonlóan nyilatkozik kollégája, Eőry Ajándok is. – Néhány hete Kínában voltam egy hétig, és mire visszaértem, már várt az üzenet, hogy sikerült elhelyezni két hajléktalant.
A Déli pályaudvar után már nincs több helyszín, de egy asszonyt, akit élettársa hasba rúgott, még át kell vinni Pestre, a Szobi utcába. A Hajléktalanokért Közalapítvány speciális menedékhelye működik a Nyugati tér közelében, oda indulunk az asszonnyal este kilenc körül. A szokásos kérdés merül fel újra: felveszik-e a szerencsétlenül járt nőt? Mindenki megkönnyebbül, amikor megtudjuk, a beteg maradhat. A menedékhely épületét belülről szépen felújították, jó érzés tudni, melegben alhat a beteg. De kiderül, még van két szint, amelyek renoválására nem volt pénz, így azok nem tudnak több beteget fogadni. A beszélgetés során megtudtam, nem csak a felújításra nincs megfelelő keret, másokhoz hasonlóan ez az alapítvány is komoly anyagi gondokkal küszködik. Eőry Ajándok több ötletet sorol fel, amivel a hajléktalanok életminőségén lehetne javítani. Sokat segítene, ha gyógyteát is kapnának vagy esetleg gyógyvizet. – Budapesten nagyon sok olyan gyógyvíz van, ami langyosan jót tesz a gyomorbetegeknek – magyarázza. – Az utcán élők között gyakoriak a gyomorproblémák, a rendszertelen táplálkozás, az alkohol és az idegeskedés miatt.
Kilenc óra elmúlik, amikor elindulunk haza a hóesésben.