Négy évvel ezelőtt, az akkor éppen hogy hatalomra vergődött baloldal uralkodásának megkezdésekor előre borítékolható volt a várható támadás a magyarországi történelmi egyházak ellen, az ateizmus szellemiségének megfelelően. Kezdődött az egyházak által – az állam helyett – működtetett intézmények támogatásának csökkentésével, majd, ahogy várható volt, jött a kinyilatkoztatás: a papok ne politizáljanak. Volt már ilyen korábban is, amikor a besúgókat beültették a templomokba: jegyezzék már föl, miket beszélnek ott a papok.
Nos: a magyar papok már az Árpád-házi királyaink idejétől kezdve politizáltak, nagyon intenzíven, és ennek (is) köszönhető megmaradásunk. IV. Béla királyunk nem hittérítés céljából küldte Julianus barátot keletre, hanem politikai célzattal, feladattal. Aki ennek meg is felelt: rátalált kint élő testvéreinkre, és jelentette a várható tatár támadást.
Ha a magyar papok, ne politizáljatok! felszólításnak (ami csak most bújt elő a félelem köntöse alól) engedelmeskedtek volna, akkor vajon mit keresett Ugrin érsek a muhi csatában, ahol mellesleg az életét adta hazájáért? Mit keresett Tomori Pál kalocsai érsek a mohácsi csatában, ahol a haza védelmében elesett, vagy Lőrinc barát Dózsa György seregében? Tudnivaló, hogy Fráter Martinuzzi György János király (ma így lehetne mondani) minisztere volt. A mohácsi vész után a magyar katolikus és protestáns papok igenis politizáltak. Ez mentette meg akkor a nemzetet.
Talán politikai cselekménynek is minősíthető, hogy vitéz báró boldog Apor Vilmos győri püspök a szovjet megszállók géppisztolya elé állt – és meghalt. E sorok írójának édesapja, dunántúli református lelkész, szintén politizált. 1945-ben, amikor a kisgazdapárt 57 százalékkal győzött a választásokon, minden alkalommal válaszolt a kérdésekre, de sohasem direkte. „Tiszteletes úr, hova szavazzak?” „János, maga oda szavaz, ahova akar, én a kisgazdákra fogok szavazni.”
Nem hagyhatom ki a felsorolásból a megalázott, de megalázását büszke tartással tűrő hercegprímás személyét, Mindszenty Józsefet. Ha valaki, hát ő politizált, nemzete érdekében, és soha meg nem alkudott. Mellesleg ez a „papok ne politizáljanak!” szöveg miért csak most jutott a baloldali politika eszébe? Bezzeg, amikor a parlamentet teleültették a békepapokkal, a Beresztóczikkal, Barthákkal, vagy amikor – még Csermanek idejében – vasárnaponként délben az evangélikus lelkész Dezséri László nem politizált, hanem kegyes egyházi malaszttal traktálta híveit. Vagy az volt talán helyes, amikor a debreceni református püspök, Péter János levetette a palástot, és a kommunisták kormányába lépett mint a Magyar Népköztársaság külügyminisztere?
Horváth László
Százhalombatta
origo.hu
Ma dönthetnek arról, hogy lesz-e újabb munkaszüneti nap Magyarországon
