A február 23-án megtartott félnapos konferencia célja az volt, hogy egyrészt fejet hajtson a kommunista diktatúrák áldozatai előtt, másrészt pedig értékelje 1956 világtörténelmet átformáló jelentőségét és azt, hogy a magyar forradalom öröksége miként tud hozzájárulni a mai Európa és nem utolsósorban a meglehetősen rossz időket átélő EU sikeréhez. A meghívott előadók között voltak EP-képviselők: Alain Lamassoure korábbi francia miniszter, a magyar történelem alapos ismerője, valamint Vytautas Landsbergis volt litván elnök és a lengyel Jacek Saryusz-Wolski képviselő.
Az ülésen a delegáció vezetője után Schmidt Mária történész, a budapesti Terror Háza Múzeum igazgatónője tartott előadást Európa ébredése címmel, amelyben elmondta, hogy a második világháború után Európára leereszkedő vasfüggöny a kontinens nyugati és keleti felét egy évtizeden át szinte hermetikusan elvágta: nemcsak az embereket, de még a telefon- és a levélforgalmat is korlátozták. Egészen 1956. október 23-ig, egy keddi napig, amikor Budapesten az egyetemisták és munkásfiatalok kitódultak az utcákra, hogy kifejezzék mélységes együttérzésüket a kommunista rendszer ellen fellépő lengyel tüntetőkkel. Schmidt ugyanakkor elmondta, a fél évszázadon át lezárt magyar irattárak bizonyítják, hogy a kommunista hatalomátvételt követően ’56 előtt is folyamatos volt az ellenállás.
1956 két hétig tartott, mégis megrengette a világot, és lemeztelenítette a szovjet típusú terrorrendszerek rideg valóságát. Európa pedig egyszer s mindenkorra kiábrándult a kommunista illúziókból. Annak eltiprását követően már nem lehetett cáfolni, hogy a Szovjetunió megszállta országokban népellenes diktatúrák tombolnak.
Schmidt Mária ezután az elnyomás számaira kitérve ismertette, hogy a Szovjetunióba deportált 700 ezer magyar mellett mindenfajta indok nélkül csaknem 50 ezer embert internáltak, miután a kommunista párt a háború utáni választások eredményeit sutba dobva magához ragadta a hatalmat. A kommunista belügy és a 28 ezer fős államvédelem felmorzsolta a magyar társadalom erőtartalékait. Nem volt olyan család, amelyiknek egyik vagy másik tagját ne zaklatták volna vagy ne zárták volna börtönbe. A forradalom leverése után 20 ezer embert ítéltek el „államellenes” bűncselekmények címén. Mintegy négyszáz embert végeztek ki, 18 ezret internáltak, és tízezreket bocsátottak el állásukból. Ez volt a bosszú része, amiért csak a magyarok mertek szembeszállni a kommunista állammal. E világtörténelmi esemény az, amelynek pillanataiért élni érdemes, mondta a történész asszony, és e pillanatokból áll össze egy nemzet – fejezte be előadását az Európai Parlamentben.
A Schmidt Mária után előadást tartó Vlagyimir Bukovszkij történész, a Szovjetunió egykori illegális ellenzékének egyik legismertebb tagja elmondta, hogy korosztályát három esemény formálta. Kilencéves volt Sztálin 1953-as halálakor, amikor barátaival együtt egy lakóház tetejéről nézte az alatta hullámzó, gyászoló milliókat, és rájött arra, hogy egy „istennek” kikiáltott diktátor nem lehet valójában „isten”, ha emberként ő is csak halandó. Generációja életét formáló másik nagy fordulópont Hruscsovnak a Szovjet Kommunista Párt XX. kongresszusán Sztálin bűneit leleplező beszéde volt, és az, hogy ennek, valamint a gulágról kiengedett milliók ellenére a félelem még ott élt az emberekben.
Majd jött az 1956-os magyar forradalom, amikor „kölyökkorú” barátaival együtt úgy érezték, társaik harcolnak Magyarországon. Bukovszkij elmondta, hogy a magyar forradalom tiszteletére megalakították saját, Petőfiről elnevezett társaságukat, amely a zaklatások ellenére minden héten Moszkva szívében jött össze. Először forradalmi verseket szavaltak, amelyeket legépelve terjesztettek, majd kiértékelve a magyar forradalom tanulságait, megindították a később oly nagy hírű „szamizdatmozgalmat”, amelyből három, későbbi irodalmi Nobel-díjas is kikerült – mondta az orosz Bukovszkij a szamizdat megszületésének eddig kevéssé ismert történetét, azt a magyar forradalomhoz kapcsolva.
Ők azok az orvosok, akik pénzért, titokban nemátalakító műtéteket végeztek Kiskunhalason