Egy csöndes, polgári fordulat

Úgy hírlik, az embereknek elegük van az árokásásból, sárdobálásból, politikai kivégzőosztagokból: azt szeretnék, ha kedves kompromisszumok születnének a parlamentben, mindnyájunk javára és épülésére. A baloldali sajtó a keresztény gyökerű jobboldaltól kéri számon a békülékenységet. Ennek megfelelően az év kezdetén nyugodt és rövid kampányt kívánt a népnek a köztársasági elnök, majd egy félmondattal az ötvenhatos forradalom méltó megünneplésére is utalt – értsd: a pártok összeölelkezhetnek a 301-es parcellánál. Az MSZP-politikusok rögtön el is kezdték mondogatni, hogy ők aztán tartják magukat a sólyomi etikához: a kampány során nem vádaskodnak és nem ígérgetnek.
Ugyanakkor lehetetlen nem látni, hogy az MSZP-stratégia épp az üres ígérgetésre épül, az ingyenjogsitól a szegénység felszámolásán keresztül az egészségügy rendbetételén át az oktatási reformig és tovább, hogy a gázáremelésről már ne is beszéljünk. S az ádáz Fidesz-gyűlölet is ezernyi alakban ölt testet, a szélkakaskampánytól a Kende-könyvön át az „Orbán-mínuszos” szórólapokig. (Itt jegyzem meg, a rekordmélységbe züllött Népszava Orbán-karikatúráinak sem a szellemesség, csak az undorkeltés a céljuk.) Mindez persze megmutatja azt is, hogy a balliberális hangadóknak nincsenek komoly érveik.
Az MSZP elszántan védelmezi az állampárttól örökölt hatalmi struktúrát: a gazdaság és a média hovatovább az ország egyeduralkodója akar maradni. A Fidesszel az a baja, hogy ez a párt ellátja a nemzet tudatosabb részének politikai képviseletét – pedig e tudatos résznek a kormánypártok szerint már nem is volna szabad léteznie. Az MSZP jogelődje évtizedekig fáradozott, hogy kiirtson a népből minden tudatosságot, önálló állásfoglalást és igazságérzetet. Az egyre erősödő konzervatív tábor eszükbe juttatja, hogy ez nem sikerült. A frusztrált baloldali gyűlölet nevezi a konzervatívokat lépten-nyomon maradinak, műveletlennek, sovinisztának és fasisztának. Azért vádolnak gyűlölettel, hogy a saját arcukat eltakarják.
Ami engem illet, egy cseppet sem gyűlölöm Gyurcsány Ferencet. Kicsi ő ahhoz. Ha azt állítom, hogy notóriusan, szemrebbenés nélkül, sőt látható élvezettel hazudik, az nem azért van, mert gyűlölöm. A hazugságot gyűlölöm, amiben Kovács Lászlón is túltesz. Nincs gyomrom felsorolni: egyszerűen fáj mindaz, amit képvisel. Fájnak antidemokratikus, önkényuralmi reflexei, erkölcstelen és züllött megnyilvánulásai, a bőkezű, önfeláldozó úriember imázsát építő törekvései. Mindez ugyanis nem az ő személyéről, hanem Magyarországról szól. Nem csak az fáj, hogy Magyarország miniszterelnöke ifjú kommunistaként jelentéseket küldött a Fidesz programjáról a központi elvtársaknak, mert annyira szerette a tőlük kapott cukorkákat – sokkal rosszabb, hogy ezt utólag bátor tettnek nevezte. (Medgyessy óta szokás: a lebukott spiclik bátornak mondják magukat.)
Ugyanakkor Gyurcsány Ferenc nemcsak kevesebb, de több is annál, hogy igazán gyűlölni lehessen. Ember, metafizikai értelemben is. Képtelen olyan messzire menni, hogy Isten képmását ne tisztelhetnénk benne. Kálomistaként is örülök, hogy a nemrég kiadott pápai enciklika címe – János apostol nyomán – Deus caritas est, vagyis: az Isten a szeretet. A szeretet az Isten legfontosabb tulajdonsága, és ennek a szeretetnek nem oka van, hanem célja. Nem tulajdonságai vagy jelleme miatt méltó szeretetünkre a másik ember, hanem mert Isten szereti, mégpedig a Biblia szerint annyira, hogy Jézust a keresztre adta érte. A gyűlölet tönkreteszi a lelket, rombolja a jellemet, bénítja az akaratot, ráadásul keringési és emésztőszervi zavarokat okoz. Jó annak, aki tud nem gyűlölni. Jézus a gyűlöletre szeretettel válaszolt, s így intette a tanítványait: „Áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket.” Azonban az Isten igazságos is. S e téren manapság a dolgok összekeverése folyik: megpróbálják a szeretetet és az igazságot kijátszani egymás ellen. Pedig Jézus épp azt mutatta meg, hogyan jelenik meg e két tulajdonság együtt. Gyűlölte és nevén nevezte a bűnt. Kész volt megbocsátani – ha valaki megbánta és beismerte a bűneit. De míg valaki saját gazemberségét bátorságnak hívja, nem lehet szó bűnbocsánatról. A korai egyházatyák a Biblia alapján vezették be a pax mala és a pax iniusta fogalmát – mert van rossz béke, hamis béke is. Aki lop, azt tolvajnak nevezzük – nem gyűlöletből, hanem az igazság kedvéért. Aki a sarkon árulja magát, az prostituált. Aki a saját népét leigázó idegen hatalommal szövetkezik, az hazaáruló. Ilyenek persze élhetnek köztünk, de országot a kezükbe nem adunk. Az nem mehet sokáig, hogy bármilyen gazemberség következmény nélkül maradjon; s akinek ez nem tetszik, az gyűlölködő legyen.
Tehát nem kívánom Gyurcsány kárát: nem örülnék, ha beteg lenne, tönkremenne, elkárhozna. Nem óhajtom, hogy törje ki a lábát; de azt igen, hogy ne tegye be többé a Parlamentbe. Igenis akarom, hogy ne rombolja tovább a nemzet önbecsülését. Hogy ne legyünk tovább következmények nélküli ország. Hogy legalább idén ne legyünk igazságtalanok ötvenhattal szemben. Ne csak arra tanítsuk a gyerekeket, hogy mi volt a holokauszt, hanem arra is, mi volt az ÁVH, amelynek munkásaként ténykedett Horn Gyula; hogy milyen Gestapo-módszerek jellemezték a III-as főcsoportfőnökséget, mely ügynökként alkalmazta Medgyessy Pétert; hogy mi volt a KISZ, ez a Kádár-jugend, élén többek közt Gyurcsány Ferenccel. Idén beszélni kell az akasztófaszocializmusról: arról, hogyan tettek tönkre sorsokat és családokat, hogyan építették föl a félelem és hazugság országát, amelyben nemzedékek nőttek
fel. Ne tegyünk már úgy, mintha a legnagyobb gondunk az lenne, eljön-e Bush az ötvenhatos megemlékezésre… Kit érdekel Bush? Az érdekel, lehet-e kezet fogni és ölelkezni a besúgókkal. Az érdekel, hogy akik figyeltették és elvitették a 301-es parcellánál koszorúzókat évtizedeken át, most ne ötvenhatozzanak. Ilyen kompromisszumokat nem kötünk. Még akkor sem, ha a köztársasági elnök így javasolta beszédében, melynek kezdetén kivitette a nemzeti lobogót.
A jobboldali politika dolga, hogy feltárja a közvélemény előtt a kormány bűneit és mulasztásait; megígérje, hogy minden másképp lesz, aztán betartsa az ígéreteit. Ostobaság lett volna Eger várának védőit mérsékletre inteni a törökkel szemben. Vagy a corvinistákat az orosz tankokkal szemben. A keresztények imádkozhatnak Gyurcsányért, de remélhetőleg eszükbe sem jut rá szavazni. Persze a jobboldali választási szövetség nem azonos Isten seregével, s az MSZP–SZDSZ-koalíció sem az ördög regimentje; nem az armageddoni ütközetre készülünk, csupán egy parlamenti választásra – nem az égi, csak egy földi ország sorsa a tét. De ez a földi ország a hazánk. Ötven évvel a magyarság gyönyörű kamikazeakciója után lehetőség nyílik egy csöndes, polgári fordulatra, mely a szívekben és választóhelyiségekben zajlik. Szép lenne befejezni végre, ami akkor elkezdődött. A mi vétkünk, ha ezt elmulasztjuk.