Nagy szerencsénkre a manapság szinte üldözötté váló régi jó hagyományok az élet bizonyos területein azt a szerepet kapják, amit kell: a továbbvivendő, értékes örökségét. A hazai amatőr ökölvívásban a Bocskai István-emlékverseny testesíti meg leginkább a hagyományokat, hiszen negyvenkilenc éve szakadatlanul csábítja Debrecenbe a sportág űzőit. Az idén 15 ország 130 versenyzője – kilencven külföldi és negyven hazai – tisztelte meg jelenlétével a jubileumi, ötvenedik viadalt, amelynek szombat esti döntői szép gesztussal kezdődtek: Barta Ferenc, a Bocskai-emlékverseny megálmodója és elindítója kitüntetést kapott Csötönyi Sándortól és Eduard Husszainovtól, a magyar és az európai szakszövetség elnökétől. Az orosz sportdiplomata jelenléte nem véletlen, hiszen a fél évszázad alatt Barta Feri bácsi álma nemcsak valóra vált, hanem a kontinens Eb utáni legnagyobb versenyévé nőtte ki magát.
S e viadalon az idén – talán a jubileum hatására is – igencsak csipkedték magukat a magyarok, hiszen az aranyérmek több mint a felét itthon tartották. Igaz, néhány esetben a pontozók is a hazai sarok felé nyomták a gombokat, s ez a döntők zömében felesleges indulatokat szított, hiszen eleve jobb volt a mi fiunk. Például a 48 kilósok között a tavalyi vb-n ezüstérmes Bedák Pál, aki cirka tíz ponttal verte meg a romániai Poczó Gyulát, ám annak edzője, Vastag Ferenc némi joggal adta fel a harmadik menet után, 23-5-ös állásnál a kilátástalannak tűnő küzdelmet. Kár volt ennyire elpontozni, szegényebbek lettünk még egy jó menettel.
51 kilóban a moldáv Samoilenco 27-14-re verte az ausztrál Bradleyt, az 54-ben pedig Bedák Zsolt 37-8-ra a román Stant. Vastag ezúttal nem protestált… Az 57 kg-os magyar házidöntőn két juniorkorú tehetség, a vb-t megjárt Varga Miklós, valamint Kemény János vívott szoros és színvonalas küzdelmet. Semleges szemmel az utóbbi győzött pár ponttal, míg a bírók szerint az előbbi 37-32-re. Itt talán az számíthatott, hogy Varga a szomszédból, Hajdúsámsonból utazott át Debrecenbe, Kemény viszont az ország másik végéből, Szombathelyről. 60 kg-ban visszalépés miatt nem rendeztek döntőt, 64-ben pedig a 2003-as vb-bronzérmes Káté Gyula két meneten át verhette módszeresen Bacskai Balázst, akinek edző-édesapja, Bacskai Imre 21-4-es állásnál unta meg fia egyoldalú szerepét. Nagyváltósúlyban (69 kg) Szili István talán az est legszínvonalasabb találkozóján múlta felül 34-18-ra a török Kuroglut. Még arra is maradt ereje, hogy a vége felé nyugtatólag kikacsingasson a szorító mellett szakkomentátorkodó szövetségi kapitányra, idősebb Balzsay Károlyra.
Nehézsúlyban (91) a vb-5. Darmos József másfél meneten át oktatta az Eb-ezüstérmes horvát Djipalót, még számoltatott is rá, aztán elfogyott a szuflája, amit a tapasztalt rivális kis híján kihasznált. Itt tényleg számított a hazai ring előnye (22-14), pedig a szakmája egyik legjobbjának mondható német vezetőbíró, Willy Lausch kétszer is intette honfitársunkat, tökéletesen jogosan.
A versenyt követően Balzsay kapitánytól kértünk értékelést. „Örülök, hogy a fiúk helytálltak, a mezőny éppen megfelelő színvonalú volt a számukra, ha jöttek volna az oroszok vagy a kubaiak is, egy-egy meccs alapján nem tudtam volna lemérni, hol tartanak. Az 57 kilós döntő résztvevői közül egyiket indítom a felnőtt Eb-n, másikat a junior vb-n, nagyon egyformák, és nagyon ügyesek. Bedák Pimpa nagyszerűen bokszolt (ő lett a viadal legjobbja – a szerk.), nála arra kell figyelni, hogy az év során ne kelljen sokszor lefogyasztania 48 kilóra.”
A kiváló szereplés ellenére a szakvezető nem tűnt felszabadultnak. A rejtélyre este tíz körül adta meg a választ egy telefonhívás, amelyből kiderült, hogy fia, ifjabb Balzsay Károly Németországban két számoltatás után az ötödik menetben legyőzte a kolumbiai José Warnert 11. profi mérkőzésén. Az apuka végre nyugodtan örülhetett, a debreceni és a düsseldorfi szorítóban is zömében úgy történtek a dolgok, ahogy azt várta-vágyta.
origo.hu
Nagy Márton további árcsökkentést helyezett kilátásba
