Kanadai és szovjet uralom után

Némi gonoszkodással azt is mondhatnánk, a téli olimpia műsorán két sportág szerepel: a jégkorong és a többi. A hoki kivételezett helyzetét annak köszönheti, hogy az egyedüli vérbeli csapatsport a programban, szemben a nyári játékokkal, ahol megoszlik az érdeklődés a labdarúgás, a kosár-, a kézi-, a vízi- és a röplabda között. Bár a pólóhoz hasonlóan a jégkorongot is hajlamosak vagyunk „egynemű” sportágként azonosítani, legalább egy fél mondat erejéig ne feledkezzünk meg arról, hogy Torinóban immár harmadszor küzdenek hölgyek is az aranyéremért.

Az észak-amerikai profiligában (NHL) időről időre kiújult, tavaly az egész idény eltörléséhez vezető bérvita, továbbá a gólok és a nézők számának csökkenése miatt sokan a jégkorong válságáról beszéltek. Bár a sportágnak nemcsak a szülőhazája, hanem a központja is Észak-Amerika, szerencsére mindez csak a tengerentúlon jelentkezett, az ideiglenesen hazatérő sztároknak köszönhetően Európa csak hasznot húzott a krízisből. Amely csak átmeneti volt, az NHL 2005–2006-os idénye legalábbis erről tanúskodik.
Távlatokban nézve a jégkorong népszerűsége bámulatosan megugrott. S ne feledjük, ebben a Szovjetuniónak óriási szerepe volt. A második világháború után a pártvezetés szakított azzal a felfogással, hogy a sport, ezen belül a jégkorong különösen úri csínytevés. A hoki valósággal szovjet (orosz) „nemzeti” sporttá vált. 1956 e tekintetben is mérföldkő. Előtte a kanadaiak uralkodtak a palánkok között, 1920-tól, az első – akkor még nyári – olimpiai szerepléstől az 1936-os garmisch-partenkircheni játékokat leszámítva 1956-ig mindig ők nyerték az olimpiát. A magyar forradalom évében azonban szovjet hatalomátvételre került sor. Méghozzá úgy, hogy az oroszok először 1954-ben tűntek fel a nemzetközi porondon, s két év múlva már diadalmaskodtak az olimpián. Ezt követően 1988-ig további hatszor; csak kétszer, 1960-ban és 1980-ban győzték le és előzték meg őket az amerikai főiskolások. Utóbbi különösen nagy tett volt. Dúlt a hidegháború, az amerikai siker felért egy csata megnyerésével. Az Egyesült Államokban NHL-sztárok tömkelege futott be karriert, de az 1980-as hősöket a mai napig nem feledik. Ennek jeleként valamennyien ott voltak a négy évvel ezelőtti, Salt Lake City-i olimpia megnyitóünnepségén, s a lángot a győztes gólt ütő Mike Eruzione gyújtotta meg.
A népszerűség emelkedése nem csak azon mérhető le, hogy a Szovjetunió feltűnt a sportág egén. Amíg 1986-ban a nemzetközi szövetségnek csupán egy alkalmazottja és 3 millió svájci frankos költségvetése volt, addig mára ez a két adat 25, illetve 50 millió. Az 1998-as naganói olimpián a tévés nézettség meghaladta az egymilliárdot, amit 2002-re megdupláztak. Ezzel pedig a csapatsportágak közül alighanem csak a labdarúgás és a kosárlabda képes versenyezni.
A média világméretű térhódítása mellett ebben az is szerepet játszott, hogy 1998-ban az NHL-sztárok is játszottak az olimpián. (Az elvi lehetőség erre már 1988 óta adott volt, ám a liga 1998-ig nem írt ki szünetet a játékok idejére.) A bemutatkozás nem sikerült fényesre. A fetisizált hokisok tömkelegét felvonultató Kanada csúnyán felsült: az elődöntőben büntetőkkel alulmaradt Csehországgal szemben – Hasek a kanadaiak mind az öt kísérletét hárította –, majd még a bronzmeccset is elbukta. A csehek viszont Kanada, a Szovjetunió (illetve 1994-ben FÁK-ként), az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Svédország (1994) után hatodik nemzetként feliratkoztak a győztesek közé.
S Torinóban sem esélytelenek. Ők a világbajnoki cím védői, ráadásul a tavalyi kerethez képest a 41 éves, sokadik virágzását élő csodakapussal, Hasekkel még erősebbek is. Rajtuk kívül talán még a négy éve 50 év kihagyás után újra nyertes kanadaiakat emelhetjük ki, s ha e két csapat a papírformának megfelelően az A csoport első két helyén végez, akkor a döntőben akár újra összetalálkozhat.