Játéknak tűnik a szavakkal, amikor egyes kőfallal kerített régi templomokat egyszerűen csak erődítettnek, míg másokat adott esetben erődtemplomnak, templomerődnek vagy templomvárnak írunk, mondunk. Az elnevezések azonban más-más épülettípust jelentenek. A német kifejezések – befestigte Kirche, Wehrkirche, Kirchenburg – hasonlóképpen megkülönböztetik egymástól a szóban forgó építészeti alkotásokat. Tolnai Gergely nemrég megjelent munkájában (Templomvárak, erődtemplomok Magyarországon. Esztergom, 2001) azt a közkeletű meghatározást, amely szerint az erődített templom – a körülötte lévő temetővel együtt – fegyveres támadás elleni védelemre alkalmas kerítőfallal, esetleg egyéb védművekkel van megerősítve, ekképp pontosítja: „erődtemplomnak számít az egyház akkor is, ha csak a templomtest van a védelemre berendezve”. Aki jártas a Kárpát-medence építészeti emlékeinek világában, tudja, hogy Erdélyben százszámra találhatók a szászok és székelyek által védelmi célra átalakított középkori egyházak. Ahány, annyiféle egyéni megoldású, ötletszerű „fortifikáció” eredménye, s mindegyikük több annál, mintha egyszerűen csak körfal övezné a cinteremben álló templomot. Az idézett dolgozatban példaként felhozott magyarországi emlékekkel találkozhattunk már sorozatunkban is, köztük a különlegesen átalakított hegyeshalmi erődtemplommal (Magyar Nemzet, 2004. október 2.), amelynek gótikus szentélye fölé vaskos őrtornyot emeltek a törökök elleni védelem céljából. Egy másik, az utóbbi években felkutatott és helyreállított dunántúli templomerődünk a Vas megyei Kemenesszentmártonban található.
A Celldömölktől két kilométerre északra fekvő, alig kétszáz lelkes kemenesháti kisközség neve 1413-ban Zenthmarthon formában szerepel birtokösszeírásban. Pannónia kedvenc védőszentjének tiszteletére jóval korábban, a tatárjárás utáni években épült a falu közepén alig kiemelkedő, mesterséges dombon álló templom. Eredetileg torony nélküli, egyhajós, patkóíves szentélyű épület volt. Román kori részleteiből a déli hajófalon látható a félköríves – utóbb befalazott – bejárat, fölötte, a barokk ablaknyílások közt két kicsiny, jellemzően XIII. századi tölcsérbélletű ablakocska.
A település a XVI. században a Nádasdy család kiterjedt birtokai közé tartozott. Az 1500-as évek végén állandósult török fenyegetés miatt a község templomát – a földesúr rendeletére és költségére – valóságos erődítménnyé alakították át. Középkori szentélyét lebontották, új, bástyaszerű apszist építettek a helyére, a hajót nyugati irányban 3,5 méterrel megtoldották. Az egész építményre egy második szintet emeltek. A 2,5 méteres belmagasságú emeleti részen minden irányba nyíló, kulcslyuk formájú lőréseket alakítottak ki, amelyekből nyolc látható az íves szentély fölött és összesen tíz a hajó tetőpárkánya alatt. A déli oldalon további két egyenes keretű világítóablakot nyitottak. A padlásszerű részt a régi karzat felől lehetett megközelíteni belső lépcsőfeljárón.
Az 1698. évi egyházlátogatás jegyzőkönyvének tanúsága szerint a templom hét esztendővel azelőtt került vissza a reformátusoktól a katolikus hívek tulajdonába. Ők alakították vissza a szentélyt a liturgia szabályainak megfelelően. A XVIII. században készült a barokk boltozat, és ekkor épült a hajó nyugati végéhez csatlakozó harangtorony. Az 1989-ben megkezdett renoválásig csupán „műemlék jellegűként” nyilvántartott épületről a régészeti kutatás során derült ki, hogy egy hazánkban egészen egyedülálló módon erődítménnyé átalakított régi egyház. Egy különleges, valóságos templomerőd.
origo.hu
„Telefonozott az úszómester” – megszólalt a Palatinus tragédia szemtanúja
