Mi lesz fotóinkkal ötven év múlva?

Ma már szinte mindenki fényképez. A digitális technológiának köszönhetően miniatűr gépek lapulnak a táskában, poszterméretű képek készítésére alkalmas masinák lógnak a nyakban, minikamerák fityegnek a kulcstartón vagy rejtőzködnek a mobiltelefonokban. Arra azonban egyelőre kevesen gondolunk, pedig fontos kérdés, hogy unokáink miként fogják megnézni a tavalyi kirándulás alatt készült digitális felvételeinket.
Nekünk még egyszerű dolgunk volt, fellapoztuk az albumokat, előszedtük a fiókból a megsárgult képeket, de vajon ötven év múlva tudják-e olvasni a JPG kiterjesztésű fájlokat a számítógépükön az unokák, és ha igen, vajon tényleg rajta lesz-e a CD-n az információ, vagy időközben törlődik onnan? Egyáltalán lesz-e akkor még CD-olvasó? Gondoljuk csak át: ami tíz-tizenöt éve még csúcstechnikának számított, ma az 5.25 inches flopit (nagy formátumú hajlékonylemez) hogyan és hol tudnánk leolvasni?
Az utóbbi két-három hétben riasztó hírek járták be a médiát arról, hogy az emberöltő tartósságúra tervezett CD-technológia nem olyan tartós, mint azt eddig hitték. A silányabb minőségű írható CD-ken 2-3 esztendő leforgása alatt tönkremehetnek az adatok, de a megbízhatóbb márkák sem fognak kitartani addig, mint ahogy azt korábban ígérték. Legalábbis így vélekedik erről néhány szakértő.
Az USA Today című amerikai napilapban nemrég megjelent egy írás arról, hogy a digitális korban kevéssé időtállók az adataink, mint korábban, a nyomtatás korában. A cikkben megszólal Dan Kostler, az észak-karolinai Queens University webfejlesztője, aki szerint a kétezer CD-s adatkollekciójának 15-20 százaléka máris hibás, vagyis nem olvasható.
Kétféle dolog veszélyezteti digitális formában őrzött írásainkat, adatbázisainkat, fotóinkat és zenénket: az erkölcsi és a fizikai kopás. Az „erkölcsi kopás” azt jelenti, hogy a szoftverek vagy a hordozók újabb generációi esetleg nem ismerik majd fel, nem képesek olvasni a korábbi változatban előállított adatokat, a fizikai kopás pedig a klasszikus adatvesztést jelenti: azaz maga az adathordozó megy tönkre.
A diszkgyártók különben legalább hetven–száz éves adatbiztonságot ígérnek, de hát annyira új a technológia, hogy senki sem tudja, valójában meddig tart a hordozó élettartama. A különféle tesztek és mérések ugyanis mind szimuláción alapulnak: mesterséges környezetben, gyorsított eljárással „öregítik” a lemezeket és úgy próbálják kikövetkeztetni élettartamukat (fényképek esetében jó megoldásnak tűnhet a nyomtatás, bár a színes printerek által készített képek esetében is ugyanaz a kérdés: egyelőre senki sem tudja, az ilyen eljárással készült papírképek meddig lesznek élvezhetők).
Kurt Gerecke, az IBM hollandiai szakértője három hete arra figyelmeztette a világot: ha nem akarjuk elveszteni a házilag írt CD-n tárolt dolgainkat, inkább írjuk át azokat mágnesszalagos tárolóeszközre. A szakember riasztó előrejelzést közölt: szerinte az írt CD élettartama kettőtől öt évig terjed, a használt lemez minőségétől függően. Ezt az időszakot kitolhatjuk néhány évvel, véli, ha hideg, sötét helyen tároljuk őket, és nem teszünk sok lemezt egymásra. Ezzel szemben a mágnesszalag – Gerecke szerint – minőségtől függően harminctól száz évig őrzi az adatokat.
Az emberből ilyenkor előbújik a kisördög és azon kezd gondolkodni: vajon nem a mágnesszalag- gyártó lobbi véleménye ez, akik így akarnak piacot szerezni a jóval olcsóbb és sokkal jobban elterjedt CD és DVD kárára? Szerencsére nekünk, magyaroknak nem kell messze menni tanácsért, hiszen az adatvédelem és -mentés egyik világszerte elismert cége magyar vállalkozás. Molnár Géza, a Kürt Rt. adatmentési vezetője lapunk kérdésére elmondta: tapasztalataik szerint a számítógép winchestere, vagyis a merevlemez a legsérülékenyebb adattároló eszköz. Ő hallott már az IBM-es szakember tanulmányáról és igazat ad neki azzal a pontosítással, hogy nem minden egyes CD megy tönkre, csak egy bizonyos százalékra érvényes a megállapítás (említett egy esetet, amikor egy húsz CD-s mentésből kettőt nem tudtak később visszaolvasni). A magyar szakember szerint különben a mágnesszalag is legalább annyira sérülékeny, mint a CD vagy a DVD, itt ráadásul egyszerre sokkal több adat vész el: egy mágnesszalag tárolókapacitása a negyven gigabájttól a terrabájtig terjedhet, miközben egy CD 600–800 megabájt adatot képes tárolni, tehát tárolókapacitása az 1 gigabájtot sem éri el.
Az adatmentési vezető szerint az archiválás megfelelő gondossággal végigvezetett folyamatos feladat, nem arról szól, hogy kiírunk valamit és elrakjuk a polcra. Fontos adatainkat célszerű több példányban elmenteni, a lemezeket időnként ellenőrizni kell, és legalább ötévente újraírni. Ez azért is fontos, mert az eszközök is öregednek, így pedig elkerülhetjük az „erkölcsi kopás” miatt bekövetkezett adatvesztést.
A kivehető merevlemez különben jó megoldás, ez – megfelelő tárolás esetén – nagy valószínűséggel ötven év múlva is működni fog. A manapság divatos memóriakártyák vagy flashmemóriák ugyanakkor nagyon érzékenyek a környezet mágneses hatásaira, ezért archiválásra kevéssé, inkább adatszállításra használhatók. Egyéb perifériás eszközök, például az optikai tárolók vagy a mágnesszalagok kevéssé elterjedtek és nem számítanak modernnek. A szakember szerint a jövő mindenképpen a szerves tárolóeszközöké (ezek bonyolult molekulákat, például fehérjét alkalmaznak az adatok tárolására), de amíg ezek megjelennek a piacon, addig tökéletesen megfelelnek a kellő gondossággal és odafigyeléssel kezelt minőségi CD-k és DVD-k is.
A digitális adattárolásban szerzett tapasztalataikról megkérdeztük az egyik legnagyobb adatbázis, a Magyar Rádió archívumának kezelőit is. Nekik nem volt még rossz tapasztalatuk a CD-kel, igaz, jó minőségűt használnak a műsorok rögzítésére. Arra már volt példa, hogy a lemezek lakkrétege megsárgult és bronzosodni kezdett, és arra is, hogy a kiadott lemez használat közben megsérült, de külső hatás nélküli adatvesztést eddig nem tapasztaltak.
A Nemzeti Audiovizuális Archívumban (mely az országos terjesztésű tévék és rádiók magyar gyártású műsorait rögzíti) ötszáz gigabájtos mágnesszalagra rögzítik az adatokat – mondta lapunknak Knapp Gábor műszaki vezető –, ezekre a szalagokra a gyártó harmincéves garanciát vállalt. Mivel az archívum alig egy éve működik, ezért túl sok tapasztalatról nem tudnak beszámolni, de azt tervezik, hogy az egy év alatt rögzített közel ötven terrabájt adatmennyiséget öt-tíz évente átmentik majd új szalagokra.
Abban bíznak, hogy így digitális formában is megőrizhetik az elődök munkáit az utókornak.