A millennium évében alakult meg a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége tizennyolc keresztény értékrendű, nőket segítő civil szervezetből. Egészen a közelmúltig még egy parányi irodájuk sem volt. Jelentős részben maguk állták a kapcsolatok tartásához, a működésükhöz szükséges költségeket. És mégis, 2001-ben létrehozták azt a konferenciát, amely a „névtelen” nők 1956-os szerepéről és a későbbi eseményekről szólt. (Mindehhez egy kutatómunka társult, amit Bögre Zsuzsa szociológus fogott össze.) Sokáig feledésre ítéltetett az 1956. december 4-i néma asszonytüntetés. A Paris Match francia magazin képsorai ma is megrázók. Fekete kabátos asszonyok tömege vonul fegyveres orosz katonák sorfala között a Hősök tere felé.
– Még 2001-ben határoztuk el, hogy minden évben ugyanott és ugyanúgy emlékezünk rájuk – mondja Ékes Ilona, a szervezet elnöke. Tanulságos civil karrier az övé. Óvónő volt, majd szociális téren képezte magát. Volt olyan időszak az életében, amikor öt gyermekének nevelése kötötte le érzelmi és fizikai energiáit. Férjével, Boros András mérnökkel segítették a káposztásmegyeri katolikus plébánia megalakulását, és másfél évtizedes családpasztorizációs tevékenység is fűződik a nevükhöz. Hogy jobban tisztában legyen képességeivel, belső értékeivel, Ilona elvégezte a Keresztény Női Felnőttképzés kétéves szemináriumát. Abban is hitt, hogy a munkájukhoz egyszer majd a körülmények is megteremtődnek. Most örömmel mutatja a tágas helyiségeket, amelyekhez az I. kerületi önkormányzat segítette őket. A csempét például adományként kapták, Ilona férje épp a maltert keveri, a villanyszerelést, a festést a barátok végzik majd. Erejükből még arra is tellett, hogy a határainkon túl élő társaikat segítették saját civil szervezeteik megalapításában.
Ennek a Kárpát-medencei együttműködésnek egyik szála a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületéhez vezet. A hatszáz fős szakmai szervezet elnöke, Nagy Margit amikor teheti, megkeresi őket. Ahogyan gondjaikról beszél, megértem, miért van szükségük a biztatásra.
– Mi azt valljuk, hogy a magyar családok megmaradása elsősorban az anyanyelvi oktatás lehetőségétől és minőségétől függ. Ám a jelenlegi magyar kormány kisebbségi politikája, amelyhez sajnos a mi helyi potentátjaink is asszisztálnak, nem egyértelmű ebben a kérdésben – mondja.
– Sok csúfos dolog történt velünk 2004. december 5. óta. A Szülőföld Alap létrehozásánál a Gyurcsány-kormány azt hangsúlyozta, hogy ez a támogatási forma épp az otthon való megmaradást, érvényesülést szolgálja majd, de ebből mi nem sokat érzünk. Azok fölözték le a juttatásokat, akik jó kapcsolatot ápolnak a jelenlegi magyarországi kormányzati körökkel. Tavaly alakítottuk meg a Vajdasági Magyar Nők Szervezetét, amit a mai napig nem sikerült bejegyeztetnünk. A rendőrség visszadobta az iratainkat azzal a kifogással, hogy töröljük az alapszabályból az előadások megtartását. Hogy ebbe nem nyugszunk bele, itteni társaink biztatásának is köszönhető.
– Ha ilyen a társadalmi környezet, hogyan tudott a pedagógiai egyesületük talpon maradni?
– Csakis összefogással. Kapcsolataink által tudtuk például megteremteni a fogyatékos diákok fejlesztését. Ennek a programnak a költségeit öt évig fedezte a holland református egyház. Sajnos, erre az anyagi forrásra már nem számíthatunk. Előfordul, hogy a kollégák hónapokig fizetés nélkül dolgoznak. Az egyik tanár házaspár egy szórványtelepülésre költözött, hogy a magyar iskolát megmentse.
– Milyen anyagi, morális állapotban vannak a vajdasági magyar családok?
– A többségi nemzethez viszonyítva a magyarok aránytalanul többen váltak munkanélküliekké. Ennek kihatásai az iskoláinkban is érezhetők. A tanárok biztatása, a lehetőségek megmutatása azért fontos, mert sokszor a szülőt – az elcsüggedés miatt – úgy kell rábeszélni, hogy magyar tagozatos iskolába írassa gyermekét.
– Az életük azonban nem csupán a rosszról szól, hiszen gyönyörű munkát végeznek – teszi hozzá Nagy Margit. – A múlt évben ötven magas színvonalú rendezvényük volt. Két oktatási központjukban, Nagybecskereken és Újvidéken mód van angoltanulásra, számítógépes oktatásra, vannak pszichológiai, természetvédelmi, kábítószer-ellenes programjaik. Nem szólván az újvidéki Apáczai-kollégiumról, ahol negyvennyolc magyar egyetemista lány lakik, s amit az egyesület működtet.
Nyolc éve annak, hogy B. Pintér Márta a Magyarországi Evangélikus Egyház női misszióját vezeti. A hétköznapokban a hitéleti tevékenységeken túl kiépítették azt a szolgálatot, amely az egyedülálló édesanyákat és gyermekeiket istápolja.
– A válásoknál elég gyakori ok, hogy a beteg vagy fogyatékos gyermekkel járó lelki terhek és teendők elől „menekülnek el” otthonról a férfiak. Szerencsés esetben még juttatnak valamennyi pénzt a családnak, de többnyire a gyerektartást sem lehet megkapni tőlük. Jelentős az a kör, ahol viszonylag fiatalon, 40-45 éves korban veszítik el az asszonyok a társukat. Vidéken eléggé tipikus, hogy mire felépül a ház, a férfi hirtelen meghal. Egyre gyakrabban találkozunk olyan többgyerekes édesanyákkal, akik nem találnak munkát, járulékokból élnek. Nemsokára egy évtizede lesz, hogy a Kiút Veled Egyesület megalakult Budapesten. Céljaik között szerepel, hogy összehangolják azoknak a civil szervezeteknek és szakmai köröknek a tevékenységét, amelyek a prostitúció és az arra való kényszerítés ellen tevékenykednek. Igyekeznek orvosi, jogi segítséget adni, és fedélhez juttatni azokat, akik nem bírják tovább ezt az életformát. Az egyesület egyik alapítója Csapó Emma. Pedagógusként és nyolcadik kerületi lakosként többször tanúja volt, hogyan kerülnek az iskolapadból gyereklányok az utcasarokra. Hívő ember, távol áll tőle az erkölcsi fensőbbség, az ítélkezés. Azt is tudja, hogy olykor ő is, társai is veszélybe kerülhetnek. Rendszeres szociális munkát végeznek az utcai prostituáltak között, ingyenes telefonos szolgálatot tartanak a bántalmazottaknak. Miközben más, hasonló célú nemzetközi szervezetek körében is komoly elismertséget szereztek, sanyarú viszonyok között dolgoztak. A legfőbb „infrastruktúrájuk” a zöldszámos segélytelefon-vonal volt, egyszer jutottak olyan állami támogatáshoz, hogy kiadványokat nyomtathattak. Tavaly a körülményeikben jelentős változás történt, amit így foglal össze Csapó Emma:
– A katolikus egyház jóvoltából egy berendezett irodához jutottunk a nyolcadik kerületben, csak a fenntartását kell fizetnünk. Ez most a bázisunk, de a címünket, a futtatók agresszivitását ismerve, nem reklámozzuk. A prostituáltak száma nem csökkent, csak a helyszínek és a foglalkoztatás formái lettek változatosabbak. Ma már egy lányra többen is vigyáznak, a futtatóik sokkal brutálisabbak, mint régebben. Szinte minden pénzüket elveszik.
– Ki az, aki mégis bekopogtat az irodába?
– Akik már betegek, vagy akiknek külföldről sikerült megszökniük.
– Kik segítik az egyesületet?
– Itt mindenki önkéntes. Az utcai munkát nyolcan-tízen végezzük. Vannak olyan foglalkozásaink, ahol a veszélyeztetett fiatalokat korrepetáljuk, hogy be tudják fejezni az iskolát. Ebben egy tanárra, egy pszichológusra és néhány egyetemistára számíthatunk. Mellettünk állnak még a szerzetesnővérek, a szociális munkások és alkalmi segítőink.
Az igazság az, hogy nem csak a jó szóért kopogtatnak náluk a lányok. A konyhájukban ihatnak egy forró teát, ehetnek néhány falatot. A fürdőszobában pedig zuhanyozhat vagy hajat moshat, aki erre rászorul.
A nagy szavak helyett gyakorta ennyi a lényeg.
origo.hu
Ezen múlt, hogy nem Erdő Péter lett az új pápa, hanem Prevost bíboros
