Polgárháborút szítanának?

A fegyveres csapás lehetőségét sem zárja ki az Egyesült Államok Irán nukleáris programjának megfékezésére. Miközben a perzsa országról szóló hírek szinte kizárólag az atomtervekkel és a Mohamed-karikatúrák keltette hangos tüntetésekkel foglalkoznak, Washington megtalálta azt a módszert, amely a leghatásosabb fegyver lehet a teheráni rezsimmel szemben.

Nem talált különösebb visszhangra az a hír, miszerint a közelmúltban robbanás rázta meg a főként arabok lakta iráni várost, Ahvazt. A nyolc ember életét követelő detonáció tényét a hírügynökségek egyszerű terrortámadásként kezelték, legföljebb megemlítették, hogy az országban ritkák a hasonló események. Eltelt két hét, s az iraki vagy éppen jordániai merényletektől eltérően, egyik terrorszervezet sem büszkélkedett az akció elkövetésével. Ennek nem is lett volna értelme. Ezzel szemben Teherán a kezdetektől fogva az Egyesült Államokat és a közeli Bászrában állomásozó Nagy-Britanniát gyanúsította, s ebben lehet is némi logika.
Teherán folyamatos fenyegetésével, gazdasági és diplomáciai elszigetelésével az Egyesült Államok és európai szövetségesei egy dolgot tudtak csak biztosan elérni, mégpedig azt, hogy Iránban még inkább felkeltették a vágyat az atomfegyver birtoklására. Nem nehéz persze azonosulni azzal az állásponttal, hogy a tömegpusztító fegyverek számát vissza kell szorítani, csakhogy ezt a véleményt legtöbbször éppen azoknak a szájából hallani, akiknek hazája épp az atombombájának köszönheti nemzetközi tekintélyét. Elég csak Indiára és Pakisztánra gondolni, akik a Kasmírról folytatott erőszakos vitában aligha képviselhettek volna egyforma erőt, ha nem állt volna mindkettejük mögött a pusztító fegyver birtoklásának tudata. „Irán nem Irak vagy Afganisztán” – hangoztatta tegnap Eszfandiar Rahim Masai iráni alelnök, utalva arra, hogy Washington csak fenyeget.
A posztszovjet térségben végbement politikai fordulatok viszont azt jelzik, megfelelő aknamunkával meg lehet kerülni az erőszakos megoldást. Vagyis az iráni alelnöknek abban igaza lehet, hogy a szövetségesek nem mernek erővel nekimenni az erős és hatalmas országnak, ha egyszer a Iránt akár belülről, nyugati áldozatok nélkül is szétverhetik. Ehhez néhány elégedetlen kisebbség, például az arabok egyes képviselőiben jó partnerre is lelhetnek. Ebben a megvilágításban pedig már egészen más értelmet nyernek az utóbbi időben történt merényletek, így az ahvazi is. Amerika számára fontosak lehetnek a külföldre emigrált irániak, valamint az országban élő fiatal értelmiségiek is, akiket már nemegyszer sikerült az utcára hívni, hogy a rezsim ellen tiltakozzanak. Egy Németországban élő, de Közép-Ázsia országaiban gyakran megforduló iráni mérnök egy Kabulban zajlott beszélgetésen például biztosra vette, hogy a konzervatív vallási hatalom órái meg vannak számlálva, de legalábbis komoly erők szerveződnek Iránon belül ellene. Az atomvita addig is jó eszköz a nagyvilág figyelmének elterelésére.