Tiszta hatalom

K ö n y v e s h á z

A sivatag két kifogyhatatlan energiaforrást szolgáltatott a Nyugat számára: a kőolajat és a szerzetességet. Korunkkal ellentétben a IV. században Egyiptom legfontosabb exportcikkei a remeték voltak. A szerzetes archetípusát hatalmas bibliai előképekre alapozva Athanásziosz alexandriai püspök teremtette meg Szent Antal-életrajzában, amelyben egy füst alatt a keresztény szentéletrajz műfaját is megalkotta. Remete Szent Antal élettörténete a 350-es években római arisztokrata hölgyeket, a 370-es években két titkosrendőrt, 386-ban pedig a milánói császári udvar szóvivőjét térítette el a házasságtól, és kötelezte el az aszkéta élet mellett.
A IV. század folyamán Isten és ember között új közvetítők kezdtek el működni: a „szent emberek”. Kik voltak ők? Sághy Marianne most megjelent alapvető és hiánypótló munkájában arra mutat rá, hogy a szentről való mai elképzeléseink a keresztény ókorban gyökereznek. A IV. századi keresztényeknek új, a régi mintáknál jóval demokratikusabb példaképekre volt szükségük, olyanokra, akiket bárki követhetett, az is, akinek nem adatott meg a felsőoktatás luxusa, és fogalma sem volt a görög filozófiáról. A késő római keresztény társadalom új példaképe – mai fejjel szinte felfoghatatlanul – egy lapszéli, különc alak, a „remete” lett. A remete mindenről lemondott: nemcsak a vagyonról, karrierről, érvényesülésről, hanem saját testéről is: önmegtartóztató, önsanyargató életet élt, és egyedül Istenre koncentrált.
Hogyan lehetséges, hogy a Római Birodalom hanyatló korszakában éppen az önmérsékletet megtestesítő személy vált egy egész társadalom példaképévé? Figyelemre méltó szemléletváltással állunk itt szemben. De miért jobb az aszkéta remete a nagyvilági potentátnál? A torzonborz hippi a jól fésült helyi menedzsernél? Azzal, hogy az aszkéta elszakadt a világtól, a világi érdekek hálózatából tépte ki magát. Minthogy a világi érdekek sara nem szennyezte be, tisztán képviselhette Isten tiszta hatalmát.
A késő antikvitás és ezen belül a késő antik szerzetesi mozgalom a mai történettudomány legfelkapottabb és legtöbb eredményt felmutató területei közé tartozik. Sághy Marianne a legújabb szakirodalom alapján dolgozta ki művének koncepcióját, amely szent ember és szentéletrajz bonyolult kapcsolatát vizsgálja. Bibliográfiája önmagában is nagyon tanulságos, hiszen olyan nagyszerű könyveket tartalmaz, amelyeket legszívesebben azonnal elolvasna az ember, ha itthon hozzáférhetők volnának. Az ezekben foglaltakat is megismerhetjük Sághy Marianne lebilincselő könyvéből, amely izgalmas tudományos kalandot és felejthetetlen lelki élményt ígér igényes olvasójának.
(Sághy Marianne: Isten barátai. Szent és szentéletrajz a késő antikvitásban. Budapest, Kairosz, 2005. Catena monográfiák, 7. Ára: 3500 forint)