A farkas csókja

Csak nézem Furcsány Nyelencet, aki legnagyobb nemzeti ünnepünkön a Nemzeti Múzeum lépcsőin hebehurgyán habogva aprózza a beszédet, darál, megint hebeg; aztán pereg a nyelve, mint kecskebogyó a jégen. A köztársaságot félti a nemzettől. Ilyet se hallottam, mióta kétágú vagyok, se Európában, se Amerikában, se sehol. De nem is olvastam soha.
Nem tudom, mit szólt hozzá az édesanyja, de egy biztos: az ember ne vezessen olyan kampányt, amelyik zavarba hozza édes szülőjét. Az is igaz: ma választást nyerni olyan nyelvezetet kíván, amelyet egy tizenkét éves gyerek is megért.
Hízelkedik, amikor államférfiként kéne beszélnie. De ő csak egy pályaelhagyó milliárdos, aki a politikával próbál felértékelődni, kapcsolati tőkéjét nemzetközi viszonylatban is megerősíteni. Egy politikus a következő választásokra gondol, az államférfi a következő nemzedékekre. Furcsány hiába veszi körbe magát gyermekekkel, hideg hüllőszeme, pengeszája mindent elárul.
Mindenki tudja, hogy a választási kampány költészet, kormányozni próza. A nép, az istenadta nép csak választáskor szabad, de mihelyt a parlamenti képviselők megválasztatnak, újra visszazuhan oda, ahonnét vétetett. Aki nem tudja megvédeni szabadságát a választások után is, megérdemli, hogy elveszítse.
Kinek adnád a lányodat a jelöltek közül: egy rosszul kifaragott Pinocchiónak, kinek Dzsepettójáról mit sem tudsz, vagy egy tiszta arcú, elkötelezett, népben-nemzetben gondolkodó, komoly és elszánt fiatalembernek? Annak a belső félelmét agresszióval leplezőnek, aki szerint az ellenfél akár meg is nyerheti a választást, ő meg fogja nyerni a szavazatszámlálást? Vagy annak, aki szolgálni akar és tud, akár megnyeri a választásokat, akár nem.
Mostanában egyre több olyan fölmérést látok, hallok, hogy az MSZP nyer. Ez jó jel. Négy éve ugyanezek a tömegkikérdezők utcahosszal a Fideszt tartották nyerőnek, aztán mi lett? Elkényelmesedtünk. Akik most távol maradnak a választástól, mert azt hiszik, egy szavazat nem számít, nem javít, megérdemlik sorsukat. Mert ez a gondolkodás azt is jelenti: ha nem javít, akkor nem is ront. Az Úr akkor hiába szavaz rád, mert az ördög biztosan ellened fog.
Neked kell meghoznod a döntő szavazatot. Te vagy az a fontos ember, akin az egész áll vagy bukik. Elveszteni a választást vagy elveszteni a józan észt? Melyik a jobb? Aki a biztonságos, langyos lábvizet választja a szabadság helyett, annak a sorsa meg van írva. Furcsány akárhogy is nyer – ami nem más, mint morális horror az országban –, mi veszítünk. A „mi” alatt „őket” is értem. Ez nem Amerika, itt nem mindegy, hogy ki nyer.
Az emberek sosem hazudnak annyit, mint háború alatt és választás előtt. Ezt jó lesz megjegyezni. Ha Furcsány a szegényekről és gazdagokról papol, akkor rá kell kérdezni: mi lesz a többi hetven százalékkal?… Akció? Lendület? Kalandok? Nem látom. Nem hiszem. És nem is akarom. (Egyébként ezt meg a szadesztől lopták az úrelvtársak.)
Hogyan hihetünk egy olyan programban, amely egy nem is oly régen megszűnt, nemzeti oldalon álló, aztán a kellő pillanatban fölszámolt napilap, az Új Magyarország fejlécét viseli magán? Ahol a végén már télikabátban, dermedt ujjakkal dolgoztak az emberek? Itt van az igazi Új Mao, ez az apahiányos, betegesen megfelelni akaró, túlpörgő madárijesztő, aki saját elvbarátai kikészítésében, puccsokban nagy, mint hajdani névrokona. A nagy pártprogramjuk pedig nem más, mint a leghoszszabb, öngyilkosság előtti búcsúlevél a történelemben.
Mindent ígérnek, mindenre ráígérnek. Naponta lopják el más pártok ötleteit. Hatalomra jutva vajon mit fognak tenni? Költői kérdés. Mindennap bepiszkolnak valakit az ellenfél soraiból. A választás bizony iszapfürdő, éspedig minden résztvevő számára. A rókáknak igenis komoly érdekük, hogy a lábasjószág tovább éljen. Ezért szavaznak a választáskor a békére. Ha a farkas megcsókolja a lábát a báránynak, biztosak lehettek honjaim, nincs mesze a választás.
Az új választásból kiderül, tanultunk-e valamit a négy év előttiből. Ne dőljetek be az ígérgetéseknek. Nem lesz kolbászból a kerítés. Ha újabb négy évre bevackolnak a hatalomba a Furcsány-félék, még kerítés se lesz. Hiába, ez a demokrácia. Egy művelt, messze látó ember szava annyit ér, mint azé, akinek a kereszt beírása is gondot okoz.
Azért mondok én egy történetet egy igazi államférfiról. Harmincegy évesen az üzleti életben megbukott. Harminckét évesen a törvényhozásban. Harmincnégy évesen újra üzletemberként. Harmincöt évesen elhagyta a szerelme. Harminchat évesen ideg-összeroppanása volt. Harmincnyolc évesen a választásokon maradt alul. Negyvenhárom évesen a kongresszusi megmérettetésen bukott meg. Aztán negyvennyolc évesen ismét. A szenátusba ötvenöt évesen nem került be. Az elnökválasztáson ötvenhat évesen maradt alul. Hatvanévesen lett elnök. Lincoln Ábrahámnak hívták. Na, erre varrjatok gombot!
A Furcsány-féle sintérkormány azt hiszi, fenyegethet bennünket. Azt hiszi, hogy mi demokraták, akik befogadjuk a kóbor kutyákat az utcáról, és nem pedigrés pulikkal dicsekszünk, mi félünk. Furcsány világában a félelem volt az úr. Fél-elemmel működött az egész rendszer. Olyan is volt. Ő úgy látszik, még nem vette észre, hogy ez már egy más világ. A tudtára kell adnunk.
Amikor új miniszterelnököt (is) választanak az emberek, először Mózesnek látják, aki kivezette népét a szolgaság sivatagából. De három év múlva az emberek már a messiás eljöveteléről kezdenek el suttogni. Az is igaz, hogy egy miniszterelnök (aki először méretteti meg magát nyilvánosan) mást mond hivatalba lépésekor, mást félidőben és ismét mást a mandátum lejártakor. Ez egy kuruc nép. Ez még mindig megbüntette a hatalmon lévőket. Ebben bízhatunk. Azaz magunkban.
Öreg igazság: nyerj vagy veszíts a választásokon, utána vásárolj be. Biztos, ami biztos. Furcsány a választásokra hajt, van, aki a történelemkönyvbe szeretne inkább bekerülni. Furcsány tudja: ilyesmire ő nem számíthat, ezért hát nyomul ezerrel, mert csak a ma biztos számára. A holnap az csak egy olyan szólásforma. Nem tudja, amit még mestere, Lenin is tudott, hogy túlagitálni ellenagitáció.
Ezen a választáson ismét fontos szerephez jutnak az általam „leszakító kispártoknak” nevezett formációk. Gondoljunk csak a kupába túl mélyen néző úr Centrumpártjára. A többiről nem is szólva. Nekik mindegy az ország sorsa, nekik az állami támogatás kell az egy százalékuk mellé. A júdáspénz. Beülni a zsíros igazgatótanácsi állásokba. Például hiába van két vagy akár három nemzeti pártunk is, ha belemarnak a legnagyobba. Ebben mi nagyok vagyunk magyarok. Még kisebbségben is egymás torkának esünk. A kisantant meg tapsol. Ott a legkisebb párt is elsősoron a nemzetet szolgálja, legyen bármilyen a színe. Egy magyar átússza a Tiszát, az Adriát, hogy szabad legyen, de nem megy át a túloldalra a szavazóhelyiségbe. Talán mert nem arra van az a templom, ahol pohárral harangoznak.
A rossz tisztségviselőket olyan jóemberek választják meg, akik nem mennek el szavazni. Őket nem érdekli különösebben semmi, miért pont a saját sorsukkal törődnének. Nem érdekli őket a családfájuk sem. Pedig ha a politika terepére lépnének, az ellenfél ingyen fölgöngyölítené az egész Krumplistészta-család nagy ívű történetét. Szerintük a demokrácia sem működik. Nem hát. Mert nekik is kéne működtetniük. A legfontosabb politikai hivatal az állampolgáré. A szavazóé.
Kéne már, hogy jöjjön egy olyan politikai alakulat, amelyik nem az előzőt okolja minden nehézségéért. Talán George Washington volt ilyen államférfi. Nem sok mást ismerek rajta kívül. A választásokkor a politikai ipar megtölti a levegőt a politika bacilusaival, aztán, a győzelem után, a mondandót levegővel. Az emberek sose kecmeregnek ki gondjaikból, amíg a bölcsesség kedvelői nem vállalnak politikai hivatalt, vagy a politika gyakorlói nem vállnak a bölcsesség szószólóivá. Őszintén szólva kevés esélyt látok erre. A két miniszterelnök-jelölt vitáját várjuk, de tudatában vagyunk, hogy egy gimnáziumi vitakör szintjén lészen megvíva, persze sok új sablonnal megfűszerezve. Azért, hogy úrrá válj, először szolgává kell lenned. Pedig csak annyit kellene mondanunk Furcsányéknak: ha abbahagyják a rólunk való hazudozást, mi is abbahagyjuk a róluk szóló igazság kiteregetését. De erre várhatunk.
Olyan világban élünk, amelyben a filozófiát a politika váltotta fel. A becsületnek és tudásnak nagyon kis szerepe van a politika területén. Mondjuk ki: ritkán vezetnek az okosak a mai világban. A mai politika keresi a bajt; megtalálja, akár van, akár nincs, rossz diagnózist állít fel róla, és hatástalan gyógyszerrel kezeli. A politikusok azok az emberek, akik már látják a fényt az alagút végén. Aztán kilépnek, és gyorsan találnak egy új alagutat. A konzervatívok ebben is mások, mint a szabadelvűek. Ők szerelmesek a régi hibákba, a szabadnak hívott kötött elvűek új hibákkal szeretnék helyettesíteni a régieket.
A baj azokkal az emberekkel van, akikről a politikai vicceket gyártják. Ugyanis megválasztják őket. Ők azok, akik nem azért váltanak pártot, mert az alapelveikhez ragaszkodnak, hanem megváltoztatják alapelveiket pártjuk kívánságai szerint.
A politikusé nem a legősibb szakma. A második legősibb. Az érdekek harca az alapelvek harcának álruhájában, miként Ambrose Bierce írta Az ördög szótárában. A közösség dolgainak vezetése egyéni érdekeink szerint. Aki azt hiszi, hogy a rákok négy éven belül repülni képesek, azt holdkórosnak hívják. Azt az embert, aki szerint az emberek ugyanennyi idő alatt angyalokká lesznek, reformernek.
Egy nap kéne, csupán egyetlen nap, amikor ki lehetne lőni a hibás agancsú képviselőket. Mindjárt nem törnék magukat a sérültek annyira. Ők a fordított Midasz királyok: nem az válik arannyá, amit megérintenek, hanem neked kell arannyal megkenned őket, ha akarsz tőlük valamit. Van még ebben az országban bizalom. Igenis van még. Csak kevés az ember, akibe a bizalmunkat helyezhetjük.
Ha a különbözésre való jogunk csak kis dolgokban lenne meg, az csak a szabadság árnyéka lenne. A szabadság próbája az, hogy nagy dolgokban különbözhessünk. Mindenki odavan a szabadságért általában, de mihelyt valaki visszabeszél az uralmon levőknek, kész skandalum. A demokrácia keserűvé válik ott, ahol a Furcsány-félék vannak hatalmon, ahol a demokrácia teljességét megtagadják. Ha valakit meghallgatnak, még nem jelenti azt, hogy komolyan is veszik. Ezért kell menniük az ilyen bitorlóknak.
A furcsány nyelencek megpróbálják megosztani a népet, miközben másról sem beszélnek, mint az összetartásról. A természet, az ilyen politikával szemben, éppen hogy összehoz bennünket. Én nem vagyok semmilyen oldali, mert az ilyen meghatározások már nem írják le a társadalmat. A tényirodalmat szeretjük, koholt választási eredmények közepette. Én ott állok, ahol a tisztakezűek, a becsületes magyarok állnak. És a magyarok közt nincsenek ők. Csak mi vagyunk.