A gnadendorfi ifjú

Egészen 2000 júliusáig nem volt példa arra magyar régészet történetében, hogy a honfoglaló magyarok szállásterületétől nyugatra olyan X. századi magyar sír bukkant volna elő, amelyet szakszerű feltárással hoztak felszínre. Ám hat évvel ezelőtt ez végre megtörtént. Amikor Gnadendorf községben közművezeték lefektetésekor osztrák munkások egy sírra bukkantak, megszakították a munkát, és értesítették a területileg illetékes tartományi múzeum munkatársát, Erich Lauermannt. Az osztrák tudós munkatársaival feltárta a sírt, és egyértelműen kiderült, hogy egy honfoglaló magyar ifjú nyughelyéről van szó. A bécsi egyetem régészeti intézete külön munkacsoportot hozott létre, és ebbe a csapatba két magyar régészt is meghívtak, Révész Lászlót és Takács Miklóst.
– Jómagam a bécsi egyetemen láthattam először a sír leleteit, hiszen gyorsan feltárták és elvitték Gnadendorfból, hogy a közművezeték lefektetése folytatódhasson – mondja Révész László, a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa. – A vizsgálatok során egyértelműen kiderült, hogy egy tizennégy éves magyar harcos sírjáról van szó. Laikus szemmel meglepőnek tűnhet, hogy egy kamasz fiú teljes jogú felnőttnek számított akkoriban, de hát ezer évvel ezelőtt az átlagéletkor 32,5 év volt, a férfiak tízévesen már jogilag is felnőtté váltak. Akkoriban nem sokan érték meg az aggastyánkort. Ráadásul őseink idejében rendkívül magas volt a gyermekhalandóság. Ha feltárunk egy-egy X–XI. századi érintetlen temetőt, az ott elhantoltak 40 százaléka gyerek.
A gnadendorfi ifjú sírjában Révész László és kollégái aranyozott ezüstveretes szablyát, aranyozott ezüstveretes övrészletet, lovas temetkezés maradványait, valamint tíz darab ezüstpénzt találtak az ifjú ruházatára varrva. A pénzek 898 és 902 között készültek, tehát röviddel a 895-ös honfoglalás után. Az érméket részben III. Lajos keleti frank uralkodó, részben I. Berengár itáliai király verette. Miután őseinknél belső pénzforgalom nem volt, az érmeket vagy beolvasztották, és ékszert, dísztárgyat készítettek belőlük, vagy átlyukasztották, és a ruházatukra varrták dísznek.
Az antropológusok megállapították, hogy az ifjú halála előtt 3–6 hónappal kardvágásból származó koponyasérülést szenvedett, ám a seb kezdett behegedni, tehát nem ez okozta halálát. A jobb könyökét nagy erejű ütés érte, így valószínűleg elpattant az artériája, és a harcos elvérzett. Bár ez is csak találgatás, mivel ha például szervi betegsége volt, annak nem maradhatott nyoma. Fény derült viszont az ifjú kezdődő betegségére, a Klippel–Feil-szindrómára. Ez a rendkívül ritka kór a nyakcsigolyák elmeszesedését, mozgásproblémákat és halláskárosodást okoz, de csak idősebb korban, tehát az ifjúnak még semmiféle panasza nem származhatott belőle. A láb- és karcsontjain kimutatott izomtapadási nyomokból éppen az derült ki, hogy keménykötésű ember volt.
Révész Lászlótól megtudtuk, hogy a sírban nem találtak se íjat, se nyílhegyeket. Találtak viszont textilmaradványokat, amelyek arra utalnak, hogy a fiatalember finom szövésű lenvászonból és selyemből készült ruhát viselt. A szablyája hüvelyét és markolatát rája- vagy cápabőrrel vonták be, amely távolsági kereskedelem révén juthatott a magyar fegyvermesterek birtokába.
– A rája- vagy cápabőr azért is érdekes, mert a bécsi császári kincstárban őriznek egy X. századi aranyveretes szablyát, amely valószínűleg a honfoglaló nagyfejedelmek egyik hatalmi jelvénye volt, és ennek hüvelyét és markolatát szintén cápabőr fedi – mondja Révész László. – Az ifjú öve, pontosabban az az övdarab, amit a sírban találtak, aranyozott ezüstveretekkel ékes. Közismert, hogy akkoriban az öv volt a fő méltóságjelvény, és hogy díszítettségének foka mutatta az egyén helyét a társadalomban. Minden jel arra vall tehát, hogy a tizennégy éves ifjú a törzsi vagy nemzetségi arisztokrácia tagja volt.
Ám mind az övveretek, mind a szablya díszítményei kopottak, javítottak, így egyik sem készülhetett az ifjú számára. Révész László és munkatársai úgy vélekednek, hogy a fiút még nem „övezték fel”, azaz nem látták el méltóságjelvényekkel, viszont az előkelő hozzátartozók igyekeztek mindent megadni neki, amire hitük szerint túlvilági útján szüksége lehet. Ezért valószínűleg valamelyik felnőtt rokona felszereléséből kölcsönöztek neki. Ezzel magyarázható, hogy miért csak egy övdarab volt a sírban hét verettel, miközben egy honfoglalás kori öv általában 30–40 veretet tartalmaz.
Nehezen megválaszolható kérdés, hogy az ifjú pontosan mikor hunyt el. A pénzek és a sírmellékletek arra utalnak, hogy valamikor a kilencszázas évek elején vesztette életét. És hogy miért éppen a mai Gnadendorf területén?
– A honfoglalás után, 900 és 917 között ez a vidék folyamatosan hadszíntér volt – mondja a kutató. – Alig akadt olyan esztendő, amikor a magyarok ne harcoltak volna a keleti frank uralkodók seregeivel. Ekkor volt az első augsburgi csata is, 910-ben. Valami okból csak a másodikat szokták emlegetni, amelyben a magyarok vereséget szenvedtek, ám 910-ben győzelmet arattunk az egyesült német hadak felett.
A csontvázon végzett radiokarbonos (C14-es) vizsgálatok szerint az ifjú 980 és 1018 között hunyt el. Ez az adat is alátámasztható történetileg, mutat rá Révész László, akkoriban ugyanis Géza fejedelem és a bajor uralkodó, Civakodó Henrik között heves harcok dúltak.
A gnadendorfi ifjú sírja új fejezetet nyitott a magyar régészetben, mivel minden része megmaradt és a maga teljességében elemezhető. A szállásterületen kívüli, nem szakszerűen feltárt sírok száma egyébként is elenyésző. Mint Révész László mondja, Királyhida (Bruck an der Leitha) mellett találtak egy X–XI. századi temetőt, továbbá még az 1920-as években Bécsújhelytől nem messze, Lanzenkirchenben előkerült egy honfoglalás kori lovas sír maradványa. A legtávolabbi sír a 924-es kalandozó hadjárat során elesett magyar harcosé: Burgundiában temették el, és a XIX. század végén mészégetők bukkantak rá nyughelyére.
A gnadendorfi ifjú sírja köré rendezett kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban a nagyközönség számára is igazi kuriózum. A leleteket május 7. után Békéscsabára, majd Mainzba és Asparnba szállítják.