Adóslevél az agendában

R E J T Ő Z K Ö D Ő M A G Y A R O R S Z Á G

Morvaország megtérítésében döntő szerepe volt a theszaloníki szent testvérpárnak, Cirillnek és Metódnak, akik Rasztiszláv, a később trónjáról letaszított és megvakíttatott fejedelem kérésére érkeztek Nagymoráviába. A szlávok apostolai több morva uralkodónál is megfordultak: 863-ban Kocel, a székhelyét Zalavárba (Mosaburg) tevő morva herceg udvarában térítettek, tíz év múlva pedig Metód Szvatopluk udvarában keresztelte meg Borivojt és feleségét, a később szentként tisztelt Ludmillát. Azonban a testvérpár minden fáradozása ellenére is lassan terjedt a kereszténység, és talán ennek is következménye, hogy az olomouci (olmützi) egyházmegyét csak 1063-ban alapították.
Olmütz számtalan szállal kötődik a magyar történelemhez. A püspökség és főként a város reneszánsz fénykorát nem kis mértékben Thurzó Szaniszló (1497–1540) püspöknek köszönheti, aki a humanizmus fellegvárává tette udvarát. Thurzó nem akármilyen diplomáciai manőverrel lett az egyházmegye első embere: olmützi kanonokként Rómába utazott, és kieszközölte, hogy VI. Sándor pápa unokaöccse, aki ekkor olmütz püspöke volt, mondjon le hivataláról, valamint hogy az így megüresedő püspöki széket ő maga tölthesse be. Ravasz politikus lehetett, aki sokat tudott a világ vezetőinek észjárásáról. De nem szabad elfelejteni azt sem, hogy saját hasznán túl sokat tett egyházmegyéjéért és főként a városért: többek között neki köszönhető a vár reneszánsz átépítése is.
A csillogás mögött hamarosan válságjelek mutatkoztak, s a virágzó egyházmegyének igen komoly kihívással kellett szembenéznie, ugyanis területén rendkívül megerősödött a protestantizmus. A huszitizmus valósággal „megágyazott” a reformációnak: a cseh testvérek számára nem okozott különösebb nehézséget Luther tanításának átvétele.
A terjedő reformáció ellen eleinte inkább kevesebb, mint több sikerrel léptek föl Olmütz püspökei, később azonban jelentős mértékben rekatolizálták az egyházmegyét. Stanislaw Pawlowski püspök tevékenysége azonban még e küzdelem kezdeti időszakára esett. Pawlowski többek között a liturgikus élet egységesítésével próbálkozott. 1586-ban elrendelte, hogy egyházmegyéje számára nyomtatásban is megjelentessék az Agenda caerimonialiát. A könyvet Lazari híres krakkói nyomdájában készítették, és mivel a XVI. század végén még sok minden hiányzott a szertartásokkal kapcsolatos teendőket összefoglaló munkából, a kiadás néhány példánya messze került az olmützi egyházmegyétől.
Példányunk az elmúlt négyszáztizenkilenc év alatt sokszor váltott tulajdonost. Szerencsére néhány hajdani possessor a könyv lapjain hagyta keze nyomát is. 1604-ben Wenceslaus Wazok vásárolta meg az erdbergi templom költségén Ioroslowik – vélhetőleg Jaroslavice – várának prefektusától. Ez az első, nagyon informatív bejegyzés, hiszen rögtön három hajdani tulajdonost ismerhettünk meg belőle. Hetvenkilenc évvel később, 1683-ban Ebeczky Pálé lett az olmützi agenda. Hogy ez a Paulus a család mely ágából származott, nem tudjuk, ugyanis az ismert családfákon ebben az időben hiába keresünk Pált. Könnyen lehetséges, hogy az 1614-ben Pozsonyban meghalt mariánus tartományfőnök, Ebeczky Sándor valamely oldalági rokona volt a vélhetően jómódú könyvtulajdonos. Ebeczky Sándor maga is szép karrier elé nézett, mielőtt szerzetes lett volna, hiszen a győri kanonoki stallumot cserélte fel a szerzetesi szegénységre, s ezért feltételezhető, hogy rokonai számára sem jelentett nagy luxust egy könyv megvásárlása.
Mindenesetre Ebeczky Pál könyvtulajdonlásához közeli időben kerülhettek az agenda első és hátsó szennylapjaira a kézzel írt kiegészítések, imádságok és könyörgések. A könyvben két kis papírlapot is benne felejtettek az évszázadok során a hajdani használók. Az egyik rövid könyörgést tartalmaz, nyilván kiegészítésül szolgált a könyv valamelyik lapjához. A másik papírdarabnak azonban semmi köze az olmützi egyházmegye agendájához: ezen az 1646-os feljegyzésen Erdő Bálint kellemetlen adósságáról olvashatunk.
Az agendának még két későbbi tulajdonosát deríthetjük ki a bejegyzések alapján: 1705-ben a csíksomlyói konvent könyvtárában őrizték, majd ismeretlen okokból talán még a XVIII. században átvitték Esztergomba.
Az 1646. december 15-én kelt adósságlevelet bírák előtt fogalmazták meg. A szerencsétlen Erdő Bálint két-két firenzei forinttal tartozott. A szigorú ítélet így szólt: „ha az Marton nappal mind az negy forintot megh nem adna […] auagy megh halna” – itt kihúztak egy részt, amely valószínűleg Erdő Bálint földjét ajánlotta zálogul –, duplán kellene hozzátartozóinak megfizetni az adósságot, „akar mobilisbol s akar inmobilisbol Evictiotis [a tulajdonjog törvényes visszaszerzését] fogada Erdö Balint”.
Tehát csaknem egy év haladékot kapott a négy forint visszafizetésére, ráadásul kamatot sem számoltak föl neki. Talán jól járt. De hogy az adósságlevél az olmützi agendába, vagyis viszonylag biztos helyre került, mutatja, hogy tartozását csöppet sem tartották tréfadolognak.