Az ő harca

Eddig felületesen ítéltük meg Gyurcsány Ferencet, nemcsak hitelt adtunk, hanem túlzott jelentőséget is tulajdonítottunk a látszatoknak, s figyelmen kívül hagytuk tetteinek valódi mozgatórugóit. Internetes naplójában érzékletesen leírja, hogy tizenhárom éve éjt nappallá téve dolgozik a sárospataki könyvek hazahozataláért, miközben keményen küzd a jobboldallal, azzal a jobboldallal, amely a nyilasokat, a szélsőjobb 1945 előtti szégyenteljes uralmát dicsőíti. Ezek a szerény, visszafogott, férfiasan szemérmes bejegyzések teljesen új megvilágításba helyezik a miniszterelnök jellemét, céljait, cselekedeteinek mélyebb indokait. Hiszen élete egy merő harc, egyrészt a fasizmus ellen, másrészt a sárospataki könyvek visszaszerzéséért, s ez a kétfrontos, megalkuvás nélküli küzdelem mindent megmagyaráz. Szerencsére rendkívüli felkészültsége és elszántsága a kétfrontos háború megvívására is alkalmassá teszi, mi több, a kóbor kutyák elleni harmadik harci terepről sem futamodik meg.

Sokáig hajlamosak voltunk az őszödi üdülő vagy a Szalay utcai ingatlan államköltségen történt megszerzését holmi mohó önzés, szemérmetlen meggazdagodási vágy számlájára írni, holott azok az akciók nyilvánvalóan a nyilas–fasiszta fenevad eltiprását szolgálták, nem szólva arról, hogy a sárospataki könyvek hazatérését is segítették. Gyurcsány alaposan kitanulta az antifasiszta harc taktikáját és stratégiáját. Okult a mozgalom praxisából, többek között apósa példamutató tevékenységéből, aki a Szemlőhegy utcai villát is a néphatalom erősítése, a proletariátus világtörténeti jelentőségű diadala végett tulajdonította el, ezáltal is csapást mérve a demokrata álruhába bújt fasiszta reakcióra. Gyurcsány annak is tudatában van, hogy a fasizmus megsemmisítése áldozatokkal jár. Ám a mozgalmi tapasztalatokat felhasználva félretesz mindenféle nacionalista szentimentalizmust, narodnyikromantikát, s az állammal, a magyar társadalommal, a néptulajdonból hozat áldozatot, persze kizárólag a nép javára és érdekében. Mert a szegények, félrevezetettek, kitaszítottak, szenvedők felemelését mindig szem előtt tartja, ezért építtet uszodát a villájába, ezért vállalja kétes tisztaságú pénzügyi manőverek kockázatát. Mert a szélsőjobbos nyilasok ravaszak és könyörtelenek, pusztán a hagyományos módszerekkel, taktikai eszközökkel nehéz legyőzni őket. Ám Gyurcsány a váratlan, kiszámíthatatlan, eredeti húzásaival még a szövetségeseit is képes meglepni, nemhogy az ellenséget. Minő briliáns vezéri elmére vall a fantomcég létrehozása és működtetése vagy egy nem létező egyesület nevében fellépni és intézkedni! Ilyesmire egyetlen galád fasiszta sincs felkészülve. S miközben űzte, csépelte, ütötte-vágta a nyilasokat, a könyvek hazahozatalára is maradt energiája. Pedig az roppant kényes, nagy tapintatot, diplomáciai érzéket követelő feladat volt. Hiszen a könyveket már eleve a fasizmus elleni küzdelem jegyében hurcolták el, kommunista szellemben kellett visszakapnunk. Gyurcsány méltónak bizonyult. Mi másért, mint a könyvek visszaszerzéséért puccsolta meg Medgyessyt, adósította el az országot, tagadta meg határainkon kívülre kényszerített nemzettestvéreinket.

Az idő Gyurcsányt látszik igazolni. Ma már szinte nincsenek is nyilas–fasiszták, akik mégis vannak, azok a liberális baloldal szolgálatában állnak, s az 1944–45-ben elrabolt magyar javaknak is csak legfeljebb a 99,9 százaléka maradt Oroszországban. A többit mind visszahozták, s ha lesz elég pénzünk, újabb, hasonló nagyvonalú gesztusokra számíthatunk.

Több empátiával kell közelednünk Gyurcsányhoz, aki embert próbáló küzdelmei nyomán büszkén idézheti a veretes szavakat: „Bár zord a harc, megéri…” Bizony megéri, neki feltétlenül.