Diploma után tanácstalanul…

A hazai munkaügyi központokban négy-ötezer olyan pályakezdő diplomást tartanak nyilván, aki huzamosabb ideje keresi a neki megfelelő munkalehetőséget. A valóságban viszont jóval több állást kereső fiatalról van szó, csakhogy ők az elhelyezkedésnél inkább egyéni megoldásokkal próbálkoznak. Ez csöppet sem jelenti azt, hogy túl sok lenne az illúziójuk a lehetőségeiket és a negatív gazdasági folyamatokat illetően. Idejekorán rájönnek, hogy úgy tizenhat éves koruktól két dologra kell összpontosítaniuk. Az egyetemi tanulmányokhoz szükséges pontvadászaton túlesve, kis szusszanás után jöhetnek a nyári munkák, a szakmai gyakorlatok, hogy az álláskeresésnél a diploma, a nyelvvizsga s egyéb stúdiumok mellett az állóképességüket is bizonyítani tudják.

Az első vagy a sokadik állásinterjúig persze el kell jutni, s bizony számosan vannak, akiknek – bármily jó képességűek is – segítségre van szükségük ahhoz, hogy legyőzzék gátlásaikat, s a legjobb formájukat mutassák. Fejvadász cég persze jócskán akad, amely jelentős összegért hozza össze a kvalifikáltabb munkát kínáló és az arra vágyó személyt. Ám igazi ritkaság az olyan civil szervezet, ahol térítésmentesen és sokoldalú szakmai háttérrel történik a fiatalok felkarolása. Pedig ugyancsak szükség lenne ezekre. Az utóbbi évtizedben hazánkban 400 ezer diplomás végzett, ám csak a felének teremtődött képzettségének megfelelő munkahely. A hirdetéseket figyelve azért érzékelhető némi mozgás. A múlt hónapban az egyik internetes állásbörzén 704 cég 1974 állást hirdetett meg. A legnagyobb igény az értékesítők és az ügynökök iránt volt, őket követték az építészmérnökök, majd az adminisztratív asszisztensek és a számviteli képzettségűek. Kevéssé érdeklődtek a jogászok, a közgazdászok iránt, és alig kerestek vendéglátó-ipari szakembert és pedagógust. Az agráriumban szintén jelentősen csökkent a fogadókészség.
Tizedik éve annak, hogy a Nonprofit Vállalkozásokért a Népjóléti Szférában Alapítvány elindította a munkanélküli diplomásokat segítő programjait. Azt érzékelték ugyanis, hogy a kilencvenes évek elejének előnyös foglalkoztatási lehetőségei egy idő után kedvezőtlenül alakultak. A multinacionális cégek már nem várták tárt karokkal és jó fizetéssel a pályakezdő diplomásokat, a kis- és a középvállalkozások is kezdték szűkebbre vonni az alkalmazottaik körét.
Az alapítványban ezért főképp a munkavállalással kapcsolatos tanácsadásra és a lehetőségek felkutatására összpontosítottak. Az álláskeresés folyamatát nem csupán gépies, adminisztratív feladatnak tekintették, ezért pszichológiai és mentálhigiénés tanácsadásra is gondoltak. Hiszen mint Gayer Gyuláné közgazdász, az alapítvány (ma már visszavonult) elnöke utalt rá: az önbizalom erősítése ebben a „nyomulós” társadalmi környezetben különösen fontos. A személyre szabott és csoportos foglalkozásokra azért volt nagy szükség, mert úgy tapasztalták, hogy a fiatalokat érzelmileg erősen megviselte, amikor azzal szembesültek, hogy képzettségük ellenére is „feleslegesek”. Ezért volt nagyon lényeges ráébreszteni őket valós értékeikre, továbbá arra, hogy mit jelent okosan alkalmazkodni a kedvezőtlen körülményekhez. Ma már sok olyan munkakört töltenek be diplomások – például az adminisztratív ügyeket intéző asszisztensi munkát –, amelyhez régebben elég volt az érettségi. E tendencia is azt mutatja, hogy a fiatalok nem kergetnek évekig ábrándokat, előbb vagy utóbb megkötik a maguk jó értelemben vett kompromisszumait.
Az előző évtizedben az alapítványnak nemcsak a fővárosban terjedt a híre, de országosan is ismertté vált. Több ezer fiatal és középkorú diplomás kérte szolgáltatásait. Mindenekelőtt arra kellett felkészíteni őket, hogy akár több hónapba is beletelik, míg az elképzelésükhöz közel álló lehetőséget megtalálják. Azokon a területeken, ahol túlképzés van – ez jelenleg a pedagógia –, akár egy év is lehet a várakozási idő.
Az alapítvány budapesti, Károly körúti irodájában a hétfői nap az állást kereső pedagógusoké, keddenként pedig a különböző szakterületen végzett diplomásokat fogadják. Pontosabban amióta az alapítvány pályázatait elutasítják, és nincs a működéshez kellő anyagi háttere, szakmai becsületből csak Szalóki Béla tartja a frontot. Igaz, ő meglehetősen sokoldalú. Egy személyben középiskolai tanár, pedagógus-koordinátor és munkaerő-piaci tanácsadó. Habitusából úgy látom, hogy empatikus, ugyanakkor igen gyakorlatias. Ottjártamkor egymásnak adták a kilincset a tanácsra, kapcsolatra várók, s az előtérben is többen vártak a sorukra. Kicsit furcsálltam a nagy-nagy csendet, ahogyan a hasonló korú fiatal nők és férfiak szótlanul maguk elé néztek. Talán azért is tűnt fel a nyomott hangulat, mert itt nem is oly rég még „barátkoztak” egymással a hasonló cipőben járók, a személyiségfejlesztő tréningeken pedig kifejezetten oldott volt a hangulat.
Az „aranykorban” a fogadónapokon átlagosan negyvenen keresték fel az irodát. A 2001. és a 2002. évben több mint nyolcszáz állást kereső fiatallal és középkorú diplomással foglalkoztak. Közülük 190-et sikerült elhelyezniük, más módokon pedig további száznak tudták egyengetni az útját. Az újabb esztendő szintén sikeres volt, ekkor az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány támogatta őket. Számos programjuk volt 2004-ben, és jócskán kutattak fel álláslehetőségeket is. Ekkoriban úgy tűnt, tovább tudják fejleszteni, amit 1996-ban elkezdtek.
Ma már csak a hajdani szórólap idézi a kiváló csapatot: a közgazdász, jogász, szociológus munkatársakat. Az alapítvány elnöke mindig reménykedett, hogy beadott pályázataik elbírálásánál értékelik eredményeiket s azt, hogy feszítő társadalmi és emberi gondokon enyhítenek. „Kiszorításuk” két dologra utal. Az egyik, hogy a diplomások ilyen irányú segítését sem a pályázatok kiírásánál, sem elbírálásánál nem tartják fontosnak. A másik, hogy azok az esélyteremtő törekvések kerültek előtérbe, amelyek a képzettség nélkülieket igyekeznek támogatni.
Épp egy történelem szakos fiatal tanárral beszélget Szalóki Béla. Ősztől lenne is helye az illetőnek egy fővárosi általános iskolában, csakhogy van egy bökkenő. Olyan a környék és a tanulók összetétele, hogy erős idegzet kell a munkához – vetíti előre a nehézségeket, majd így folytatja:
– Egyre kevesebb lesz az iskolás gyerek, a pedagógusképzés pedig változatlan létszámban folyik. Jelentős ellentmondásról van szó, de azért nem szabad elkeseredni. Itt, a fővárosban mindig van bizonyos mozgás. Vannak, akik nyugdíjba vonulnak, mások pályát változtatnak. Ha tanárra van szükség egy általános vagy középiskolában, a vezetők jobban szeretik a személyes ajánlást, mint az elektronikus úton vagy újsághirdetés általi ismerkedést. – Az is előfordul, hogy felhívnak telefonon, jelzik, hogy a közeljövőben változás lesz az oktatási intézményben, számítanak ránk – utal a több évtizedes „kapcsolati tőkéjére” Szalóki Béla. Jó érzéssel említi, hogy a gazdasági élet más területein is hasznos ismeretségeket építettek ki az utóbbi időkben.
– Gyakori, hogy míg a kereslet és a kínálat találkozik, hónapok telnek el. Mi történik ezalatt?
– A segítségre várókkal közösen végiggondoljuk az álláskeresés folyamatát, a teendőket. Megbeszéljük azokat a viselkedési módokat, a stílust, amelyek segítenek abban, hogy a legjobb benyomást keltsék a bemutatkozáskor, majd a következő lépést jelentő állásinterjúkon. A szükséges írásos anyagok elkészítésében is segítünk. A pályakezdőknél visszatérő gond, hogy nem volt módjuk komolyabb szakmai gyakorlat elvégzésére az egyetemi évek alatt. Ezért azt szoktam tanácsolni, mindenféle addig végzett pénzkereső, akár nyári munkát jelöljenek meg, hogy bizonyítsák, nem félnek a kötöttségektől.
Gyakorta azt is meg kell értetni a fiatalokkal, hogy az előmeneteli és anyagi igényeik nem teljesülhetnek rögtön. Még a keresett foglalkozásokban is jóval lassabban jutnak előre, mint egy évtizede. Ennek oka nem is abban rejlik, hogy a közép- vagy idősebb korúak „foglalják el” a jobb posztokat. A mai pályakezdőknek azokkal kell megmérkőzniük, akik tíz-tizenöt éve startoltak, s mára középvezetők, vagy magasabb posztot töltenek be. Ez a térnyerés különösen az üzleti világra jellemző.
– Mennyire vonzó a külföldi munkavállalás?
– Annak ellenére, hogy Írország és Anglia jó ideje megadja erre a lehetőséget, s már Portugália és Svájc is nyitott, a fiatalok inkább itthon szeretnének boldogulni. Érdeklődnek ugyan, de nem túl lelkesek – válaszolja Szalóki Béla, hozzátéve, hogy a külföldi munkavállalásnál nagyon körültekintőnek kell lenni. Ezért a magánakciókat nem ajánlják senkinek. A legbiztosabb, ha az ilyen állásokat keresők a munkaügyi minisztérium úgynevezett külföldi közvetítő irodájához fordulnak.
– Találkoznak-e olyan esetekkel, amikor az önök által ajánlott személyt azért utasítják el, mert a munkáltató túlságosan képzettnek tartja?
– Igen, előfordul ilyen kifogás, de inkább a középkorúaknál, akik ugyan készen lennének a kompromisszumra, hogy a valódi értéküknél alacsonyabb státust, fizetést is elfogadják. Csakhogy a munkaadót is meg kell győzni arról, hogy még így is rendkívüli módon érdekli őket a kilátásba helyezett feladat, tevékenységi kör. Ez már tárgyalási technika kérdése.
– A keresett szakmákban és neves cégeknél mennyire számít az egyetemek neve, rangsora?
– Egyre jobban figyelnek erre is. Viszont ma már kevéssé adják meg azt a fizetést, amelyet az átlagosnál sokoldalúbb fiatalok elképzelnek. Nem győzöm magyarázni, hogy amíg nincs prosperitás, nagyobb türelemre, kitartásra van szükség. A legfontosabb bekerülni valahová, és fokról fokra előrehaladni. A próbaidő mindig kritikus időszak volt, most is az, csak a fiatalok tűrőképessége kisebb, mint régen. Közrejátszik ebben, hogy a kollegialitás fogalma szinte ismeretlen manapság, az újakkal szemben ott a bizalmatlanság és a kenyérféltés. Megtörténik, hogy két fiatal kolléga, akik egymással szemben ülnek egy irodában, napokig egy szót sem szólnak egymáshoz. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy próbálják magukat túltenni a kellemetlenségeken. Persze nem arról van szó, hogy minden méltánytalansághoz idomulni kell. Ha végképp nem megy a dolog, keresni kell olyan átképzési lehetőséget, ami közelebb visz a kitűzött célhoz.
Az utóbbi évek új jelensége az is, hogy a fiatalok egyszerre több vasat tartanak a tűzben. Módszeresen figyelik az interneten megjelenő ajánlatokat, újsághirdetéseket, megtanulnak pályázatokat írni s az uniós bürokráciához idomuló formanyomtatványokat kitölteni. Ahogyan a társadalmi előrejutás más területein, az álláslehetőségek felkutatásában is rengeteget számít, hogy kinek milyen a családi, ismeretségi, baráti környezete, és ezeket miként tudja mozgósítani – jegyzi meg Szalóki Béla.