Élve vagy halva

Nagy felzúdulást keltett kontinensszerte a Britain’s Musicians’ Union nevű brit zenei szervezet felhívása, amely arról szól, hogy a play backelő zenekarnak, előadónak fellépés előtt tudatnia kellene a közönséggel, hogy nem élő zenét játszik, különben megtévesztik a produkcióra gyakran jelentős összeget áldozó rajongókat. A brit kezdeményezésről és a play backről magyar előadók véleményét kérdeztük.

Pplay back régóta jelen van a könnyűzene világában, legfeljebb nem mindenki tudott róla. A hőskorban a mulatókban fellépő táncdalénekes vagy klubban játszó zenekar számára magától értetődött az élő zenei megszólalás, másképp nem is lehetett volna megfelelni a közönség igényeinek. Akkor még elképzelhetetlennek látszott, hogy zeneileg képzetlen „művészek” egyáltalán színpad közelébe kerüljenek. Ekkora kockázatot egyetlen menedzser sem vállalhatott, hiszen a turnékon azonnal kiderült volna a csalás. Habár a szórakoztatóipar világában mindig is bőséggel akadtak trükkök, sokáig elképzelhetetlen volt, hogy zenésznek „adjanak el” csinos lányokat és kigyúrt fiúkat pusztán azért, mert megfelelnek valamilyen divatirányzatnak.
A nagy fordulat a televízió elterjedésével következett be. A zenészeknek először stúdióban imitált koncertfelvételeken, majd videoklipekben kellett helytállniuk, ahol a látvány sok esetben háttérbe szorította a hangzást. Nem csoda, hogy egy idő után tátogásba fulladt a színpadon oly hatásos és erőteljes produkció. A technika fejlődésével időközben kialakult a sok helyütt ma is bevett gyakorlat: profi hangmérnökök segítségével a stúdióban elfogadható megszólalást képesek elérni, de az élőnek álcázott fellépéseken play backről játsszák be a zenét, az illető pedig tátoghat, táncolhat kedvére. Az igényes élő zenét fokozatosan felváltotta a sztárcsinálás.
Zenei berkekben számtalan vicces eset kering a play back körüli anomáliákról. Enrique Iglesias például hat évvel ezelőtt egy varsói koncerten play backelt, de kikapcsoltnak hitt mikrofonja mégis működött, mert egy ravasz hangmérnök rögzítette mindazt, amit Iglesias kipréselt magából. Az anyag aztán felkerült a világhálóra, és a rajongók elképedve hallgatták kedvencük „produkcióját”. Iglesiasnak Ausztriában sem volt szerencséje: amikor fergeteges koncertjének nyitó dala után köszöntötte tizenötezer rajongóját, egy hang sem hallatszott a csarnokban, elfelejtették bekapcsolni a mikrofonját. Így derült ki, hogy playback-produkcióról van szó. Elton John nyilvánosan árulta el, hogy Madonna csak tátog a koncerteken, s bár az amerikai sztár visszautasította a vádat, a kételyek továbbra is tartják magukat. A Milli Vanilli popduónak vissza kellett adnia a Grammy-díjat, amikor kiderült, hogy lemezeiken nem ők énekeltek, a koncerteken pedig csak tátogtak. Amikor régi rajongóik tüntetéseket szerveztek ellenük, a duó egyik tagja, Rob Pilatus nem tudta feldolgozni magában a történteket, droghoz és alkoholhoz fordult, s ennek következtében 1988-ban elhunyt.
Hazánkban is rendeztek olyan koncertet, ahol egy technikus véletlenül belerúgott a színpad mögötti lejátszóba, és a felvétel ugrott egyet, miközben a nagynevű zenekar „élőben” játszott a színpadon. A sokezres publikum nem győzött csodálkozni: vajon ez is a műsor része volna? A közönség néha csakugyan nem tudja eldönteni, élő produkciót hallott-e. Emlékezetes Britney Spears budapesti fellépése: sokan máig állítják, hogy a műsor jelentős részében előre felvett anyagot hallottak, mások szentül meg vannak győződve arról, hogy Britney „kitett magáért”, és végigénekelte az estét. Spears egyébként külföldi újságírók unszolására egyszer bevallotta, hogy a kórusrészekben „kapott segítséget”. Az eset azért háborította fel a brit rajongókat, mert a Wembley-stadionban rendezett előadásért legalább 30 fontot kellett fizetniük.
Nagy vihart kavart a magyar UFO együttes esete is, amely 2000-ben bevallotta, hogy a lánytagok a három lemezen egy hangot sem énekeltek. Miután elnézést kértek a közönségtől, és feloszlatták a „zenekart”, néhány hónapos csend után újjáalakultak, igaz, a hírek szerint immár énekelni képes tag is akadt közöttük. Sokan felkapták a fejüket akkor is, amikor Szolnoki Péter, a Bon-Bon frontembere felfedte, hogy olykor-olykor besegített másoknak: „Volt egy-két nagyon érdekes felkérés, ami abból állt, hogy felénekeltettek velem egy-két refrénrészt különböző együttesek, amire aztán ők rátátogtak. Nekem ez tanuló időszak volt, egyáltalán nem éreztem rossznak, mindig azt mondtam, hogy érezze magát rosszul az, aki rátátogott az én hangomra.”
A magyar sztárok eltérő módon vélekednek a play back elterjedéséről és a mostani helyzet kezeléséről.
– Teljes mértékben egyetértek a brit kezdeményezéssel, rendet kéne tenni Magyarországon is – nyilatkozta lapunknak Schuster Lóránt, a P. Mobil vezetője. – El kellene mondani a gyerekeknek, hogy amit hallanak, egyszerű átverés. Ami minket illet, a P. Mobil mindig is élőben játszott, az elmúlt tíz évben összesen két alkalommal play backeltünk a televízióban. Enyhén szólva is furcsa, amikor bizonyos televízióadók a „mentsük meg az élő zenét” mozgalom élére állnak, miközben az elmúlt években mindent megtettek a play back elterjesztéséért. Eszembe jut egy régebbi budapesti beszélgetésem Manfred Mann-nel, aki azt mondta, hogy két dolgot soha nem lehet tökéletesen visszaadni gépekkel, digitális eljárással: az emberi hangot és a kéz játékát. Ha belegondolunk, hogy például Jimi Hendrix mennyire eltéveszthetetlenül egyedi módon gitározott, alighanem egyet kell értenünk ezzel a kijelentéssel.
Csonka András némiképpen árnyalná a képet playback-ügyben. Mint mondja, egyáltalán nem mindegy, hogy valaki a saját hangján szólal-e meg, vagy sem.
– Ha adott esetben play backelek is a fellépéseimen, a saját hangomat hallja a közönség, és szerintem már ez is nagy szó. Bár nem rajongok ezért az előadásmódért, alighanem a gégészeten kötnék ki, ha minden egyes fellépésemen élesben kellene énekelnem. Szerintem a szó köznapi értelmében egyébként nem is létezik a play back, tekintve, hogy az ember nem tátog, hanem leginkább énekel, még akkor is, amikor a saját hangját játsszák be felvételről. Rendkívül gusztustalannak tartom, ha valaki arra sem képes, hogy a fellépésein énekeljen a közönségnek. Összességében azt gondolom, hogy ez a technika – bár semmiképpen sem egyenértékű az élő megszólalással – egyfajta szükséges rossz. Valószínűleg nem lenne annyi playback-előadás Magyarországon, ha megfelelő technikai körülményeket tudnának biztosítani a fellépések nagy részében, de miután ezen a téren a helyzet kritikán aluli, naiv ábránd bármiféle változásban reménykedni.
Az előadóként és a Megasztár zsűrijéből egyaránt ismert Pierrot szerint a play back nem átverés, hanem a show-műsorhoz tartozó előadásmód.
– Elsősorban akkor alkalmazzák, amikor nincs lehetőség a produkció színvonalának megfelelő hangosításra, zenekar bérlésére. Ez lehet költségvetésből eredő gond, fakadhat a helyszín adottságaiból, vagy akár koncepció, amely azt célozza, hogy ugyanazon a helyen rövid idő alatt több előadó is fellépjen. Ha egy promóciós körút megkövetelte, természetesen kötelességemnek tartottam, hogy fellépjek a körülményeknek megfelelően. Amennyiben csak ez az egyetlen lehetőség, hogy bemutassam a produkciót, akkor nincs más választás. A brit kezdeményezésről az a véleményem, hogy feleslegesen kelt indulatokat. A közönségben mindig lesznek olyanok, akiknek az számít, hogy a „sztár” megjelenjen közöttük, és nem érzik jobban magukat, ha kompromisszumokkal teli koncertet kapnak, amelybe hamis hangok is becsúsznak, és az adott pillanatban megszülető zenei teljesítményt élvezhetik. Valljuk be, bizonyos műfajok esetében ilyesmit hiába is várnánk. Szerintem nem a zenekar kötelessége nyilvánosan csökkenteni produkciója értékét, ha nagyon muszáj, a rendezvény vagy a befogadó hely vállalja magára a dolgot, hiszen az esetek kilencven százalékában ez az ő döntésük.
Dolly, az egykori Hungária és a ma is aktív Dolly Roll sztárja is az áldatlan technikai körülményekre panaszkodik.
– Tekintettel arra, hogy a hangommal keresem a kenyeremet, a play back technikát kifejezetten televíziós felvétel esetén tartom elfogadhatónak – erre is találták ki. Megjegyzem, mi ott is énekelünk! Sajnos a diszkófellépések magukkal hozták a play back alkalmazását, hiszen így nincs szükség hosszadalmas átszerelésekre. Ezzel egyidejűleg a szakma is devalválódott, tátogással bármi lefedhető. Eleinte mi is próbálkoztunk half play backkel, olyan félmegoldásokkal, amikor élő az ének vagy néhány hangszer is élőben játszik. Sajnos erről a nagyon rossz tapasztalatok hamar leszoktattak, mert a helyszínek műszaki színvonala többnyire nem érte el az alapszintet sem. Sőt – tisztelet a kivételnek – még a teljes play backet is nagyon sokszor elrontották. Ennek ellenére mi legalább élőmikrofonokat kérünk, legtöbbször a helyi hangmérnök legnagyobb megdöbbenésére. Remélem, ezzel nem vagyunk egyedül, és talán egyszer még megérjük, hogy valóban élő zenét játszhatunk, hiszen erre lennénk „hitelesítve”.
Szandinak nincs ellenére a brit ötlet, bár az ottani körülményeket ő sem hasonlítaná az itthon elfogadottakhoz.
– Azzal egyetértek, hogy valamiképpen jelezni kellene a playback-előadást. Viszont ez akkor lenne igazságos, ha azt is elmondhatná az előadó, hogy a szerződésnek nem megfelelő, éneklésre alkalmatlan hangosítás miatt nem tud százszázalékos produkciót nyújtani. A rendezők felelőtlensége miatt nem mindig az előadónak kéne vásárra vinnie a bőrét. Angliában ez könnyebb, mert megvannak a feltételek ahhoz, hogy aki képes rá, jó körülmények között énekelhessen a színpadon. Arrafelé természetes, hogy ezt is számon kérik. Bárcsak mi is itt tartanánk!
Dés László nem titkolja, hogy az élő zene pártján áll.
– A playback-előadás hamis illusztrációvá silányítja a koncertezést, illetve próbálja azt az illúziót kelteni, hogy zene születik a nézők orra előtt. Ha már egyes előadók erre vetemednek, egyetértek a brit szakmai szervezettel: tegyék nyilvánvalóvá a közönség számára, hogy csak mímelik a zenélést. Így tisztességes.
Megoszlanak tehát a vélemények a play back hasznosságáról. A közönség véleménye mindenesetre jelzésértékű. Az egyik internetes portál nem reprezentatív felmérésén a válaszadók 76 százaléka az élő zene mellett tett hitet, mi több, a play backet az „utálom” kifejezéssel illette. Lehet, hogy felesleges jobbat kitalálni a működő dolgoknál? A recept tehát egyszerű: ének, gitár, basszusgitár, dob. Ennyi kell mindössze a tátogás nélküli sikerhez, még ha időnként nem is könnyű ez a feladat.