Északi fényben a Ferencváros

Öt magyar klubból három jutott tovább az európai női kézilabdakupák hét végi negyeddöntőiből, és ez a három önmagában is „nagy szám”. A sikerek között kellemes feladat válogatni, és ezúttal nem kétséges, hogy a Ferencváros Gudme elleni diadala kívánkozik az élre, hiszen magyar csapat dánt ebben a sportágban emberemlékezet óta nem intézett el ilyen könnyedén komoly tétmérkőzésen.

Egygólos hátrányból rajtolt a Fradi a Népligetben, de mindjárt komoly előnybe kerülhetett volna, ugyanis a skandinávok elfelejtették elintézni két orosz légiósuk, Szuszlina és Karejeva vízumát, így azt Maglódi Lajos ügyvezető igazgató tette meg helyettük. E gesztus a modern profi sportban egyáltalán nem lett volna elvárható, de a magyarok egyrészt úgy gondolták, nem feltétlenül kell alkalmazkodniuk a korszellemhez, másrészt bíztak annyira magukban, hogy úgy érezzék: a sportszerűség nem megy az eredmény rovására.
Nem is ment. A 7. percben ugyan még 3-2-re a Gudme vezetett, de innen néhány lerohanással 7-3-ra fordított az FTC, és onnantól pazar játékkal valószínűtlenül nagy verésben részesítette az elmúlt három olimpián női kézilabdában három aranyérmet nyert Dánia egyik emblematikus klubját. Pastrovics kapus és a védőfal egymást múlta felül, de az első találkozóval ellentétben ezúttal támadásban is klaszsziskülönbség mutatkozott a Fradi javára. A beállóst, Uhrakovát a társak tömték a jobbnál jobb labdákkal, és ő szinte minden ziccerét értékesítette, de a többieket is hihetetlen hatékonyság jellemezte. A meccs és a továbbjutás kérdése így már szünetre eldőlt (18-11), a második félidőben pedig olyasmit láttunk, amit korábban soha: egy dán csapat lélekben megroppanva, feladta a mérkőzést. Jan Pytlick edző, a 2000-es és a 2004-es olimpiai bajnok válogatott szövetségi kapitánya szavak és gesztusok nélkül szemlélte, amint a Ferencváros 25-13-ra elhúz, és csak azért nem alázza meg együttesét, mert Iversen ekkor halmozza a bravúrokat – igaz, kissé szét is lövik –, Németh András pedig a hajrában a „fakót”, a második csapatot tesztelgeti. Megesett, hogy a két Szamoránsky mellett Laluska, Valovics, Horváth Mónika és Németh Zsófia rohamozta a vendégkaput, de ők is tartották a lépést.
Az egyszerre racionális és önfeledt játék képe mellett az eltökéltség, a dinamizmus és a lelátó hangulata is az egy évtizeddel korábbi, daliás időket idézte, Németh András is a pillanat varázsa alá kerülve mondta a 31-23-as győzelem, és a 60-53-as összesítéssel kivívott továbbjutás után: „Ez csúcsteljesítmény volt. Egyértelmű, hogy jó úton járunk, és ha ezen haladunk tovább, akkor a reményeinket nem is kell eredményekben megfogalmaznom.” Jan Pytlicktől azt kérdeztük, miként alakulhatott ki ekkora különbség a két fél között, mire ő logikus és igen hízelgő választ adott: „A Ferencváros sokkal jobb nálunk, ami történt, abban nincs semmi meglepő. Illetve annyi azért igen, hogy a magyarok ezúttal támadásban is olyan szenzációsak voltak, mint védekezésben már az első mérkőzésen is.”
Egy éve, ugyancsak az EHF-kupa negyeddöntőjében az FTC egygólos különbséggel múlta felül a Gudmét, és a differencia idén úgy nőtt hétre, hogy a győztes még meg is kegyelmezett a vesztesnek. Ami azért nem baj, mert Kirsneréken mindvégig látszott: ha a helyzet úgy hozza, talán senkinek nincs kegyelem.

Tavaly három, idén kettő. Egy éve három magyar csapat jutott be az EHF-kupában a legjobb négy közé, ám e bravúr megismétlésének lehetősége idén már szombaton szertefoszlott. A Cornexi ugyanis kétgólos hazai veresége után 26-24-re Kaproncán is kikapott, így a horvát Podravka Koprivnica kettős győzelemmel lépett tovább. A Debrecen négygólos (20-16) előnyt vitt magával a francia Metz otthonába, amiből kettő megmaradt (25-23).
A KEK-negyeddöntőben két magyar csapat szerepelt. A Győri ETO plusz tíz gólról indult Franciaországba, a Besanconhoz, így az idegenbeli 33-30-as vereség bőven belefért. A Dunaferr egygólos hátrányból fogadta a norvég Gjerpen Skient, s bár a 48. percben 27-22-re vezetett, a vége 32-32, tehát Dunaferr-búcsú lett. Az elődöntő párosítását kedden sorsolják Bécsben.