Fejjel lefelé

Minden abszurditása ellenére is csak helyi veszekedés benyomását kelti Luigi Cascioli esete, aki január 27-én Viterbo tartomány bírósága elé rángatta hajdani osztálytársát, Enrico Righit, Bagnoregio plébánosát: bizonyítsa be a tisztelendő úr, hogy Jézus Krisztus valóban élt. A nyughatatlan öregúr különös perét nem csupán az olasz sajtó kapta fel; a BBC, a CNN és a többi nagy hírközlők nyomán hamarosan az egész világon azt találgathatták, milyen megoldás kínálkozik a tartományi bíróságnak az incidens elsimítására, és csakugyan: mi bizonyítja Jézus létezését?
Az ügy előzménye, hogy a hitét vesztett Luigi Cascioli harcos ateista lett, és ebben a minőségében nehezményezte Don Righi egy írását, aki a plébániai hírlevélben azt merészelte hirdetni, Jézus történelmi személyiség. Ez persze nem olyan ritka esemény a katolikus egyházban, sőt ezen az alapon bármikor bármelyik hívőt is be lehetne perelni. Casciolit inkább az zavarhatta, hogy a plébános kifejezetten az ő Krisztus-mese című könyvére reflektált. A nyugdíjas agronómus három évvel ezelőtt fordult először bírósághoz, ám nyughatatlansága nem sok babért termett. Egy római bíróságon 2005. május 26-án 1500 euró pénzbüntetés megfizetésére kötelezték. Ezután következett a viterbói tartományi bíróság, amelyik viszont első körben ejtette Cascioli ügyét, viszont a fellebbviteli tanács mégiscsak a tárgyalás mellett döntött. A különböző hírforrások általában bőségesen és enyhe iróniával részletezik a két veszekedő öregúr történetét, felidézve, hogy régi ismerősök, iskolatársak. Egyik hazai napilapunk kedélyesen megírt cikkében egyenesen odáig ment, hogy a galibát nem Cascioli okozta, hanem Enrico Righi atya, aki „nem bírt a dühével: az egyházközség lapjában hevesen nekitámadt öreg barátjának”.
Eközben mintha sem nálunk, sem másutt nem akarnának tudomást venni arról, hogy a nyugdíjas agronómus Jézus létezését tagadó könyve mégiscsak szokatlanul jó kivitelben, magas példányszámban jelent meg, ráadásul több nyelvre is lefordították. Vajon csakugyan a hetven fölött járó öregúr szokatlanul zseniális marketingfogása volna a világsajtót bejáró hír a Jézus földi létezését firtató perről? Vagy inkább segítőtársai révén jutott világhírre Cascioli?
Bár a pereskedő nyugdíjas agronómus hatalmas történelmi szélhámosság leleplezését tűzte ki célul maga elé, azt azért pontosan tudhatja, hogy akciói legjobb esetben is csak figyelemfelhívók lehetnek. E tekintetben azonban tagadhatatlanul sikeres. A régi vágású, harcos ateista Jézus földi életével kapcsolatban sem a zsidó, sem a pogány forrásokat nem tudja elfogadni, az Újszövetség könyvei Luigi Cascioli szerint nem egyebek, mint zavaros, hibákkal teli, elfogult írások, és a bennük felsorolt bizonyítékok nem támasztják alá Jézus létezését. Tudományos elemzések, korabeli faktumok pedig alig vannak e témában, ráadásul ami van, az is megbízhatatlan.
Érveinek egy része legalább háromszáz éve túlhaladott: Cascioli még a XVIII. század elejének felvilágosodás kori tévedéseit ismételgeti, amelyeket az ötvenes években a szovjet propagandagépezet pénzt és energiát nem kímélve terjesztett a baráti kommunista pártokon keresztül azokban az országokban, amelyekben volt némi esély egy esetleges baloldali fordulat kirobbantására. A Jézus elleni érvek másik része modern bibliakritikusok nézeteinek egyoldalú ismertetése, csonka vagy fél gondolatok, részigazságok. Cascioli érveinek harmadik része talán a legérdekesebb, mert ezeket a legmodernebb, nálunk is jól ismert stílusú egyházellenes irodalomból merítette, de legalábbis ezekkel van feltűnő összhangban.
Bizonyos szempontból igaza van Casciolinak: az evangéliumok zavarosnak tűnhetnek a mai olvasónak, hibákat fedezhet fel bennük, a négy szerző másképpen számol be számos eseményről. Már a szent szövegek ókori olvasóinak is feltűntek Cascioli érvei, többek között Szent Ágostonnak, aki leírta a Vallomásokban, hogy képzett rétorként visszaborzadt a Biblia egyszerű nyelvétől. A probléma tehát az, hogy Cascioli a jelek szerint nem bizonyos jelenségekből vont le következtetéseket, hanem éppen fordítva: volt egy erős, vélhetően személyes indíttatású prekoncepciója, amelyhez igyekezett hozzáigazítani tudását, ismereteit.
Ez azonban nem túl szerencsés álláspont, bár kortárs történelemhamisítóink ugyanezt a módszert választják más-más témákban. Cascioli vagy nem ismeri, vagy mondvacsinált okokból nem fogadja el a zsidó történetíró, Josephus Flavius Jézusra és a korai keresztényekre vonatkozó sorainak hitelességét, ifjabb Plinius Traianusnak írt levelét, Tacitus Annalesét, Suetonius De vita Caesarumát, a Talmudot és még sok egyéb ókori forrást, amelyek Jézus történeti létezését támasztják alá. Minden lehetséges forrás ellenében a nyugdíjas agronómus látszólag tetszetős, önálló elmélettel állt elő, amely szerint az egyház évszázadokon át abból húzott hasznot, hogy a gamalai Jánost, Júdás fiát ruházta fel Krisztus nevével.
A szabadkőműves-irodalomban kevésbé járatosak talán nem tudják, hogy a viterbói agronómus által hangoztatott nézetek sok tekintetben hasonlítanak más, Jézus történeti létezését tagadók vagy szerepét részben megkérdőjelezők gondolataihoz. Első ránézésre leginkább Robert Ambelain (1907–1997) francia nagymester és neves okkultista juthat az olvasó eszébe. Igaz, Ambelain szerint Jézust nem „összekeverték” a gamalai Jánossal, hanem egyenesen a gamalai Júdás fia (tehát nem Isten fia!) volt, aki maga is fegyveres felkelést szított, amiért is ötvenesztendős korában kivégezték. Hogy nem fejjel lefelé feszítették keresztre, mint Szent Pétert, azt bizonyítja, hogy lázadó volt. Ambelain szerint egyébként mellesleg Pilátust a kopt egyházban szentként tisztelték, temploma is volt, méghozzá azért, mert segített Jézus szökésében. Eme elhamarkodott lépése miatt Pilátus kegyvesztett lett, majd ki is végeztette Tiberius. A császár ugyanis tudta, mit jelenthet számára a csodatévő hatalmú párthus herceg, Jézus. Ambelain még számtalan érdekes és meglepő részlettel szolgál a világ titkait illetően, amelyek akár magyar művekből is ismerősek lehetnek számunkra, de ezek a viterbói agronómus világhíre szempontjából kevésbé érdekesek.
Mert az viszont egyszerű ténykérdés, hogy az idős Jézus-tagadó agronómusnak rövid idő alatt sikerült az, amihez sok önjelölt médiacsillagnak egy egész élet kitartó munkája is kevés: rövid idő alatt világhírű sajtósztár lett. Talán nem túlzás feltételezni, hogy valami kis segítséget azért kapott e megdöbbentő teljesítményhez.