Fogságban

V I S S Z H A N G

Nagy örömet szerzett nekem és családomnak a Magyar Nemzet 2005. július 22-i Magazinjában megjelent Eltűnt: háromszázezer című cikk fényképmásolata, mert legnagyobb ámulatunkra a kép előterében látható magyar fogoly honvédek és civilek között minden kétséget kizáróan Dani János honvédre, édesapámra ismertünk a sorban a második férfiban.
A közölt fénykép aláírása – „Magyar hadifoglyok Budapest határában 1945 februárjában” – még jobban megerősíti meggyőződésünket Dani János személyét illetően, mivel saját elbeszélése szerint (miután 1948-ban hazakerült a szovjetunióbeli hadifogságból) öt falujabeli pótcsendőrrel együtt 1945. február 7-én estek fogságba a Sashegyen, ahonnan a Farkasréti temető fogolygyűjtő helyére kerültek.
Még aznap a szovjet tiszti küldöttség felszólította mindannyiukat, hogy álljanak át a szovjet hadsereg oldalára, és felfegyverzetten járuljanak hozzá ahhoz, hogy szabadítsák fel Budapestet a német fasiszták és nyilas magyar ellenállók uralma alól; utána pedig mindannyiukat hazabocsátják.
Édesapám nem volt azok között, akik rövid gondolkodási idő után a szovjetek oldalára álltak, sőt erélyesen rákiáltott a falujabeli Jakabos Lajos hivatásos csendőr őrmesterre, hogy ne tegyen ilyesmit. Nem talált meghallgatásra, Jakabos részt vett az egy hétig tartó orosz ostromban. Apám később meglepődve ismerte fel egy kaukázusi útépítő fogolytáborban.
Miután csaknem mindannyian hazakerültek, Jakabos Lajos – 1950-ben – fülem hallatára mesélte édesapámnak, hogy a budai harcok befejezése után az oroszok lefegyverezték és betuszkolták őket is a német és magyar foglyok közé, így törte a követ öt évig Jereván mellett a Kaukázusban. Az árulás nem hozta meg gyümölcsét.
Úgy gondolom, nem érdektelen kiegészítésképpen megemlíteni, hogy a fent említett pótcsendőrök a Háromszék vármegyei Nyujtód községének (ma judetul Covasna, comuna Lunga) szülöttei voltak, így: Dani János, Csiki Mihály, Jakabos András, Jakabos György, Kádár Gáspár, Máté László (még az ojtozi harcokban elesett), akiket Észak-Erdély 1940-es felszabadítása után 1942-ben két hónapos átképzésre hívtak Ungvárra, ahonnan egy részüket a 2. hadseregbe osztottak be, a többieket hazaküldték. A front közeledtekor 1944 nyarán végül őket is mozgósították Bereck–Ojtoz védelmére. Részt vettek az ojtozi és a bereck–lemhényi harcokban a beszivárgott partizánok felszámolásában. (Itt, a Bereck melletti csatában esett el parancsnokuk, a vitézül harcoló Fekete János csendőr alezredes.)
1944. szeptember 8-án, feladva Háromszéket, a nyujtódiak Pest felé vonultak, miközben többször is összecsapásokba keveredtek. Nyujtódot utolsóként hagyták el 1944. szeptember 8-án 10 órakor (11 órakor már az orosz előőrs géppuskával és egy ló vontatta páncéltörő ágyúval a kapunk előtt állt meg). Apámék szakaszából – habár megvolt erre a lehetőség – senki sem szökött meg.
1944 decemberében Budapestre vezényelték őket, karácsonykor az oroszok gyűrűjébe kerültek; előbb a pesti, majd a budai oldalon védték a fővárost, mígnem 1945. február 7-én, a Sashegy oldalában lévő épületet körülzárva, az oroszok fogságba vetették őket.
Így kezdte meg apám életének második hadifogságát. Az első 1916-ban volt, amikor a románok a betörést követően falunkat is megszállták. A magyar hadsereg visszavonulásra kényszerítette őket, de apámat, aki akkor 14 éves volt, és egy földbirtokosnál szolgált, a visszavonuló román katonák a földbirtokos elkobzott ökörszekerén muníciószállításra kényszerítették. Így került fogolytáborba Moldva fővárosában, Iasi-ban (Jászvásár), ahonnan hamarosan megszökött, de nem tudván a Kárpátokban húzódó fronton keresztül hazatérni, egy gazdag moldvai juhásznál szolgált 1921-ig, amikor is hazatérhetett. Nemsokára következett háromévi szolgálat a román hadseregben. Mivel ismerte a román nyelvet, hónapokig őrt állt a román hadügyminiszter, Averescu tábornok irodája előtt. Ő keresett a tábornoknak Nyujtódról főszakácsot.
A Károly-féle román királyi diktatúra alatt munkaszolgálatot teljesített 1939–1940-ben; mélyítették a tankcsapdákat Besszarábia–Oroszország vonalán. Hiába. 1940-ben az oroszok (a munkaszolgálatosok szerencséjére) hazakergették őket. Aztán Észak-Erdély felszabadult, 1942-ben magyar katonaként kezdte hadi szolgálatait a hazai frontokon, majd Budapest eleste után fogságba került. Az önök által közölt fénykép ritka dokumentumként örökíti meg zaklatott életének szomorú pillanatát.
Apám tíznapos korában veszítette el édesanyját, a mostoha elűzte őt a háztól, egy cigány asszony szoptatta. Tizenketten voltak testvérek, minden jussából kisemmizték, ingatlan javait csak a mostoha halála után, a fogságból való hazakerülését követően kaphatta meg 1949-ben. Három gyereket nevelt és taníttatott, sokat olvasott, néha zenélt is. 65 évet élt, ebből 17 évet távol, idegenben töltött (fogság, katonaság, fogság).
Zaklatott élete ellenére mindig jó humorú, vidám természetű, kötelességtudó székely parasztember volt. 1967-ben betegségben halt meg.
Dani Béla
Vecsés