Gyurcsány üzenete

Fekete János, Marjai József, Mosonyi Emil. Tényleg, ki a fene tudja még, hogy kicsodák ők? A mai tizen-, huszonéveseknek már fogalmuk sincsen. S talán jobb is így. De mostantól másképpen van. Gyurcsány üzent. Fekete Jánost, Marjai Józsefet és Mosonyi Emilt terjesztette fel kitüntetésre.
Hallgatom Fekete Jánost a rádióban. Szuszog. Azt mondja a riporter: önt nagy adósságcsinálónak is szokták nevezni. Fekete nem jön zavarba. Tovább szuszog, és ilyesmiket beszél: amikor először beléptem a Nemzeti Bankba, minden üres volt. Az ország romokban, a hidak a Dunában. Ezt örököltük a jobboldaltól. (Értik, ugye? A jobboldaltól…) Majd folytatja: Ezt kellett rendbe hoznunk. Lehetett volna úgy, hogy száz évig dolgozgatunk, és felépítjük az országot. De azt gondoltuk, az emberek többet érdemelnek. Ahhoz pedig pénz kellett, idegen pénz, tőke.
Bámulatos.
És az a legbámulatosabb, hogy Fekete nem hazudik. Hallani a szuszogás mögött, hogy minden szavát elhiszi. Színtiszta pszichológia. Hárítás. Ahogy Kádár utolsó beszédében csak „az az ember”-ként emlegette Nagy Imrét. Mert, ugye, az ország csak felépült néhány év alatt. Hitel nélkül. A Marshall-segély meg nem kellett. Az eladósodás pedig 1972 és 1988 között zajlott – mintha akkor nem lettek volna a Dunában a hidak. Mindegy. Ez teljesen mindegy már. A megdöbbentő csak az, hogy Gyurcsány ezt az embert kitünteti. Fekete János volt MNB-alelnök, aki a szarvasi takarékból indult, s a rossz nyelvek szerint a háború mentette meg a börtöntől, révbe ért. A képlet egyszerű, Fekete János pontosan érti: el fogok menni, át fogom venni, és a Gyurcsánynak meg fogom köszönni – fogalmazott a Magyar Rádióban.
Mosonyi Emil. Mosonyi Emilről semmit sem tudtam. Most hallottam a nevét először életemben. S most tudtam meg, hogy ő tervezte a bős–nagymarosi vízlépcsőt. Innentől érteni vélem. Volt egyszer egy rendszerváltás. Istenem, mennyire gyűlölöm már ezt a szót! Rendszerváltás. Éppen tegnap volt az 1848–49-es forradalom és szabadságharc ünnepe. S eszembe jut, micsoda szerencse, hogy 1990-et a kutya sem fogja ünnepelni 150 év múlva. Mert képzeljék el ezt: „A rendszerváltás 150. évfordulója.” Aztán egy kisiskolás részleteket olvas fel Gyurcsány Ferenc műveiből, hiszen addigra már történelmi tény lesz, hogy Gyurcsány Ferenc volt a rendszerváltó.
Micsoda röhej! Micsoda szánalmas vircsaft! Mindegy, a lényeg, hogy volt egyszer egy rendszerváltás. És annak a rendszerváltásnak a bős–nagymarosi vízlépcső volt a szimbóluma. Pontosabban: a vízlépcső elleni tiltakozás. 1956 óta először a vízlépcső ellen vonultak tömegek az utcára. És most Gyurcsány kitünteti a vízlépcső tervezőjét. Tényleg azt hiszitek, hogy ez véletlen?
Ugyan! Gyurcsány most a nyolcvanas évek közepét-végét tünteti ki. A komplett KISZ KB-t még nem meri, de már készül rá. S ha hagyjuk, az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóján ki fogja tüntetni Apró Antalt és Kádár Jánost is. Posztumusz.
Most rehabilitálják a késő Kádár-kort. Marjai József is kitüntetést kap. Az MSZMP KB szürke eminenciása. Az egykori miniszterelnök-helyettes. Életművéből két nagy mondást őriz a hálátlan utókor. 1988. május 18-án azt mondta a tévében, hogy „egy kicsit megerőszakoltam a Végrehajtó Bizottságot”; egyszer pedig így szólt: „Nem akkor kell, amikor kell, hanem akkor kell, amikor lehet.” S végül is ez a bölcsesség tényleg az egész késő Kádár-kor ars poeticája. Ezt kell majd kiírni a Gyurcsány-mauzóleum tetejére. Ahol majd álldogál az establishment. Akik mindig tudták, mikor lehet. Akkor voltak KISZ-führerek, amikor azt lehetett, és akkor milliárdosok, amikor meg azt.
Ott fog búcsúbeszédet mondani Debreczeni József, azon a mauzóleumon, az alatt a felirat alatt. Hiszen Debreczeni József sokkal aktívabb, mint Gyurcsány, így túléli őt (is). Mindegy. Ez is mindegy. Marjai elvtárs is megkapja a maga kitüntetését – ez a lényeg.
Eddig gombolyítottam gondolataim fonalát, mikor ráleltem a következő szövegre: „…a KGST és az arab bankok 1981. végi betétkivonását követően gazdasági szükséghelyzet jött létre. Az ország nemzetközi kifizetéseit rendkívüli operatív bizottság sorolta – Marjai József miniszterelnök-helyettes, Fekete János nemzeti banki alelnök és Pulai Miklós tervhivatali elnökhelyettes vezetésével.
Ők a – hadikommunizmustól eltérően – nem termékeket, hanem pénzt osztottak. Egyfelől sorolták az igényeket, és naponta döntöttek, hogy a követelések közül melyiket és milyen mértékben kell teljesíteni. Másrészt – 1955-höz és 1963-hoz hasonlóan – napi importengedélyezést vezettek be. Listát készítettek arról, hogy az esedékes számlákat milyen módon fizetik. Ez a döntési hatáskörök páratlan központosítását eredményezte.”
Olvassák el sokszor ezt a szöveget. Olvassák, aztán tekintsék át Magyarország jelenlegi helyzetét. Nézzék csak meg, mennyit ér most a forint. S mennyi az államadósság. Figyeljenek. Önök is rá fognak döbbenni: rehabilitálja Gyurcsány a saját múltját? Persze! De ez mellékes!
Gyurcsány a jövőre készül, drága véreim!