Gyurcsányi robbanótöltet

Nekem is van egy mesém, nem csak Gyurcsány Ferencnek. Hol volt, hol nem volt – de inkább volt, sőt van – két kormányfő. Az egyiket Gyurcsánynak nevezik, és a maradék Magyarországnak egyik legrövidebb idő óta hivatalban lévő miniszterelnöke. A másikat Dzurindának hívják, ő Szlovákia kormányfője. A két embernek nincs egymáshoz semmi köze, de mégis! Mindketten ugyanazt az embert gyűlölik. Az egyik azért gyűlöli, mert okosabb nála, a másik azért, mert a nép a Duna mindkét partján őt szereti, pedig csak az egyik parton kormányfő, sőt pillanatnyilag még ott sem. Ha a gyűlöletnek van közös alanya, ez – úgy látszik – elegendő ok az érdekközösségre. Erre a gyűlöletben fogant szerelemre most – a pályafutásuk végén – döbbentek rá, midőn kiderült, hogy végre sikerült megtalálniuk a közös ellenséget: Orbán Viktort.
Segíts! – kiáltotta az egyik a Margit híd tájékáról. Megyek! – visszhangozta a másik a Kis-Kárpátok tövéből. De lehet, hogy éppen fordítva történt. Ezért nem tudni, és lehet, soha sem derül ki, hogy melyik hanghullám indult el hamarabb, és melyik volt a válasz. Azaz: nem tudni, ki volt a feladó, és ki volt a címzett. Az is lehet, hogy mindkettő ugyanaz a személy volt?
Tény, a sajtóban március 28-án, kedden jelent meg – mind Magyarországon, mind Szlovákiában – az első híradás arról, hogy a dunaszerdahelyi (azaz felvidéki magyar), ma már nem létező maffia köreiből szerzett információk alapján Budapesten (feltehetőleg határon túli magyar) bűnözők robbantani akarnak, vagy merényletet akarnak elkövetni a magyarországi parlamenti választásokat megelőző kampányban sorra kerülő politikai nagygyűléseken. Sőt, a magyar rendőrség állítólag ismeri is őket, hárman vannak, nyomon követik mozgásukat, egyikük ellen nyomozás folyik, s még azt is tudják, hogy melyikük tartózkodik Magyarországon. Ezen a napon Magyarországon és Szlovákiában erről többtucatnyi hír jelent meg. Ezen a napon mind Magyarországon, mind Szlovákiában az összes megkérdezett szakértő (Deák Péter, Tállai András, Gorka Sebestyén, Ivo Samson) kétségbe vonta a robbantási szándék valóságtartalmát, mivel erre vonatkozólag nem láttak semmilyen indítékot. A készülő merényletről szóló hírt a magyar titkosszolgálat a szlovák titkosszolgálattól kapta. A szlovák sajtó ezt magyarországi forrásokra hivatkozva kezdetben kész tényként közölte, de fél nap múltán elbizonytalanodott, és a továbbiakban csak feltételes módban írt erről. Az információ forrására – mármint a szlovák hírszerzésre – való hivatkozás azonban kétségbe vonható, mert ezt nem hitelesítette annak szóvivője. Amikor a keddi napon már vagy ötödször tették fel a kérdést a szóvivőnek, Vladimír Simkónak, türelmét vesztve válaszolt: „Nincs elegendő információm arra, hogy én spekuláljam ki, honnan szerezték a külföldi tömegtájékoztatási szervek azt a hírt, amit közzétettek.” A szlovák rendőrség országos alelnöke, Jaroslav Spisiak pedig Magyarország miniszterelnökére nézve lesújtó véleményt fogalmazott meg: „A rendőrség, ha rendelkezésére is állna ilyen információ, az életben nem kürtölné azt világgá…” Valóban, ilyen értesüléseket mindaddig nem szoktak a nyilvánosság elé tárni a titkosszolgálatok, amíg le nem leplezik a gyanúsítottakat, vagy be nem fejezik a felderítéssel kapcsolatos tevékenységet.
A legrejtelmesebb kérdés: miért nyilatkozott Gyurcsány Ferenc miniszterelnök erről az ügyről a sajtónak, ráadásul egyedül, a titkosszolgálatot felügyelő államtitkár távollétében (aki éppen a miniszterelnökhöz volt úton), holott minden szabály szerint hallgatnia kellett volna? Miért éppen a miniszterelnök nyilatkozott? Miért volt neki ilyen sietős? A kérdések megválaszolhatóságára a Szlovák Rádió budapesti tudósítója adott némi – magyarországi kormánykörökből kiszivárogtatott – felvilágosítást. Egyértelművé tette, hogy a robbantások lehetőségével Gyurcsányék április elsején és másodikán az MSZP, valamint a Fidesz nagygyűlésén számolnak, elsősorban azért, hogy a feltételezett személyek felforgassák a közrendet és aláássák a hivatalos hatalom tekintélyét. Ez utóbbi feltételezés azt is jelenti, hogy a kormány a lehetséges merényletek ügyében a jelenlegi magyarországi ellenzéket szeretné gyanúba keverni.
A szlovák közszolgálati televízió egyes csatornájának esti híradójában pedig Ivo Samson külpolitikai elemző fölvetette, hogy a lehetséges robbantásról szóló hír elsősorban azoknak illik a paklijába, akiknek az a kedvező, ha a magyarországi parlamenti választásokon kicsi lesz a részvétel. Abban viszont a magyarországi elemzők véleménye egyezik meg, hogy a kis részvétel az MSZP-nek és az SZDSZ-nek kedvez. A TA3 szlovákiai hírtelevízió kedd esti adásában – a Nap témája című műsorban – nyilatkozó szakértők azt is megemlítették, hogy a nagy hűhó és a miniszterelnök szereplése ebben az ügyben arra is utal, hogy Gyurcsány az erős kezű politikus látszatát akarja kelteni, aki meg tudja védeni a lakosságot.
Vegyük tehát sorra a tényeket: szokatlan, hogy egy lehetséges bűnügyben a miniszterelnök nyilatkozik. Szokatlan, hogy titkosszolgálati ügyeket csak úgy világgá kürtölnek. A lehetséges merényletekről szóló hír állítólagos forrása – a szlovák titkosszolgálat – nem hajlandó igazolni a hír hitelességét. Állítólag felvidéki, azaz határon túli magyar bűnözök szándékoznak robbantani Budapesten stb. Mi olvasható ki mindebből? Például az, hogy az egész egy agyrém, azaz magas politikai körökben kitalált álhír. Arról most ne ejtsünk szót, hogy ki találhatta ki, és miért kellett belekeverni a szlovák titkosszolgálatot az ügybe – elszabadult fantáziával a lehető legelképesztőbb feltételezésekre lehetne jutni. Hovatovább például arra, hogy a Gyurcsány körüli kampányszakemberek ötlete volt az ügy, és a szlovák titkosszolgálatot csak megkérték, hogy tartsa a hátát, azaz ne cáfolja, hogy tőle származik az információ.
Érdekesebb az a kérdés, hogy mire lehet használni a hírt. Például arra, hogy legyen hivatkozási alap a rendőrség felvonultatására, a jámbor emberekben való félelemkeltésre, esetleg a kampány hajrájában tervezett politikai nagygyűlések megakadályozására vagy szétoszlatására. Természetesen ehhez az eszközök a kormányhatalom kezében vannak. S ezek például arra is megfelelőek, hogy hangulatot lehessen kelteni a határon túli magyarok ellen, hiszen a feltételezett merénylők az ő soraikból kerülnek ki. Vagy például arra, hogy gyanúba keverhető legyen a kormány ellenzéke. Vagy arra, hogy az erődemonstrációval a kormány bizonyítsa rátermettségét. Avagy arra, hogy mindez által befolyásolható legyen a választás kimenetele.
Egy ilyen ötlet még a fehérorosz kommunista diktátornak sem jutott eszébe, pedig milyen hasznos lett volna számára épp a minap. Nem politikai okokból kellett volna szétoszlatnia Minszk főterén a tüntetőket, hanem a biztonságuk védelmében avatkozhatott volna közbe a rohamrendőrség. Úgy látszik, Lukasenkónak nincsenek olyan jó tanácsadói, mint Gyurcsánynak.
Ezen a híren – mivelhogy álhír – elszórakozhatnánk, ha nem lenne benne egy kockázati tényező. Aki kitalálta, jöhet egy további ötlettel. Vádalku gyanánt ugyanis valakit megbízhat egy kisebb robbantás végrehajtásával. Vagy valakivel betelefonáltat a rendőrségre, hogy bomba van elrejtve a Kossuth téren, és a rendőrség kénytelen lesz lezárni a teret. Remélem azonban, hogy sok magyar ember nevelkedett népmeséinken, ezért nem dőlnek be „Ferinek”. Ettől függetlenül szégyen, hogy hová süllyedtünk, azaz hová sülylyedt a miniszterelnök. Hogyan fogjuk magunkról lemosni ezt a gyalázatot?

A szerző felvidéki magyar politikus