Hogyan legyél moralista (III.)

(SZERETETLÁNC)
Nem annyira eszter… inkább rózsa(füzér). S benne az első láncszem talán Eperjes. Nem feltétlenül azért, mert úgy 6-7 éve tőle kaptam a gyönyörű faesztergáltat. – Igaz, hol zsarnokság van, mindenki szem a láncban, de hol hit, ott szeretet(lánc)! s nem csupán a falvédőre hímzett szín(től) -vonal(tól) függően.
Hol is kezdjem? Illetve folytassam. (Eperjes egyelőre kipipálva). Bár talán ide kellene most írni: azt, hogy most már naponta… hála: Istennek! közvetve-közvetítve Eperjes több éven át tartó fül-cik-cakkozása előzte meg… (a zömében telefonon való térítése).
Megpróbálok mostantól napló-szerűen, a kronológiát lazán követve visszaemlékezni az elmúlt hetekben zajló belső történéseimre. A jelekre, üzenetekre, amelyek egy részét már „veszem”. Megpróbálom ezeket nem túlragozni, a személyesen túl általánossá tenni, hogy ki-ki (természetesen más személyekkel-eseményekkel) ezeket be tudja a maga (Isten)élményével helyettesíteni, magára vonatkoztatni. Ugyanakkor hű próbálok maradni azokhoz a konkrét személyekhez, valóban megtörtént-átélt esemény(számba) menőkhöz, akiket közvetítőnek éreztem, amik velem történtek meg.
Láng-Miticzky Katalin gobelin-művésszel és belsőépítész férjével, Nagy Zsolttal akkor újra elkezdem. Tőlük kaptam tavalyi születésnapomra vagy nyolc Cseri Kálmán könyvet. Most ugrok egy nagyot, és elmondom, amit múlt hétfőn – március 13-án este – mondtam a Mária-rádió élő betelefonálós műsorában (mint botcsinálta műsorvezető). Nevezetesen azt, amikor – és itt egy újabb „református” neve, Gyökössy Bandi bácsié következik. Azt mondtam ebben az élő adásban – mielőtt beolvastam volna egy katartikus Gyökössy-részletet a Hármaskönyv és egy ráadás művéből, hogy szánandó lenne részemről, ha én, a zsidó származású, ezt a csoda-református embert (lelkészt-néptanítót-pszichiátert), a „tiszteletbeli katolikus” jelzővel illetem.
Mielőtt lejegyezném ide – azt, ami szerintem a Mária-rádió állandóan visszajátszandó mottó-bővített mondata lehetne, még utalnék a szeretetlánc egy – s több szemére (személyére), megjegyezve, ami már majdnem közhelyszámba megy, hogy nincsenek – nem hiszem, hogy vannak – véletlenek. Történt pedig – barokkosan fecsegek –, de megtörtént (és minden mindennel összefügg), hogy a már említett március 13. hétfői, még kora délutáni napon, miután a kedves, segítőkész (mindent)Bíró Ilonka Erdélyből – közelebbről, a budapesti nagynénémtől – feleségem ápolásában felváltott… – Ferenc fiának a ferenceseknél három évig Barsi Balázs volt az elöljárója, mindjárt szó lesz róla… Tehát, mikor az ápolásban helyettesítettek végre… és én a március 16. estem szövegét memorizálva szememet pihentetően becsukva, „elnéztem” a Döbrentei téri megállót és a végállomásig voltam kénytelen utazni a 8-as autóbuszon. – Azonban így jutottam a következő láncszemhöz (minden rosszban van valami jó), visszautazásom közben egyszer csak a Ferenciek terén a bencés könyvesboltban találtam magam, ahol szerencsémre megkaptam azt az Eperjes által ajánlott Barsi Balázs könyvet (a „Jelenéseket” elemzi benne), amit nevezett atya előző napi lenyűgöző nagyböjti beszéde után, a ferenceseknél nem. Ez biztosan az egyik legnagyobb lökést, szeretetlánc-reakciót indítja majd el belső fejlődésemben. (Kiegészítve a pasaréti Torockó térrel, ahova Nagy Zsolték telefonhívása juttatott el, Cseri Kálmán nem akármilyen, sugalmazott igehirdetéséhez.)
És most már maradok a Mária-rádiónál… (amíg Eperjes és még többen nem váltanak fel.) A Nikodémus órája címet adta Szederkényi Károly atya, barátom-plébánosom műsoromnak, az alcímet meg másik barátom: Végh Alpár Sándor. (A Kereszt-kérdések címnél nem hinném lenne találóbb.) Újonnan kell születnetek – így az egyik Cseri Kálmán könyv címe, s benne János 3,1-3-al kezdődik a Nikodémus látogatását aztán hoszszan „kiveséző” könyvrészlet (amire most már a vészesen fogyó terjedelmem miatt, nagy szívfájdalommal nem térhetek ki.)
De amikor az újjászületésemről faggatott Károly atya s több újabb szeretetlánc-szemű (szájú-fülű) hallgató, akkor felkészülten válaszolhattam Nikodémussal (pontosabban az Úr Jézussal).
A Mária-rádió (adás) befejezéseként a már megemlített Gyökössy-részletet olvastam fel. Felejthetetlen emlékem egy hajnali telefonhívás – emlékezik vissza Gyökössy Endre. Álmomból riadtam fel, az íróasztalhoz támolyogtam, és fölvettem a kagylót. Kétségbeesett hang szólt bele: – Ne haragudjon, nem bírtam tovább, fel kellett hívnom valakit, és csak magát mertem. Mondjon nekem valamit, akármit, mert megőrülök! Nagyon magányos vagyok. Félálomban igyekeztem megfelelő szavakat találni. Így kezdtem: – Testvérem… Nem tudom, mit akartam mondani, de nem is jutottam tovább, mert a telefonáló felnyögött a másik oldalon: – Köszönöm, ennyi is elég! és letette a kagylót.
Igen, néha ennyi is elég. Ne mulasszuk el megtenni!