(ki oszt mosóport…)

Én nem tudom, mikor voltunk utoljára ily szépen együtt – mondta Tárnoki néni elgyönyörködve a gangon felsorakozott dédunokáiban. – Negyvennégyből huszonhét – intett a kezében tartott piros dísztárcsával, s a lelkes kis csapat megindult a kerületi közösségi ház felé, ahol az MSZP március idusa alkalmából lakossági fórummal egybekötött forradalmi ünnepséget tartott, tekintettel a közelgő választásokra. Tárnoki nénit az eseményre személyesen Mányoki elvtárs (Vörös Székfű) hívta meg. Tárnoki néni azért gyűjtötte össze dédunokáit, mert úgy hírlett, hogy a fórumon fél kiló mosóport és mag nélküli spanyol mandarint osztanak. A huszonhét dédunoka üdvrivalgástól kísérve, baj nélkül ért a helyszínre. Özv. Mányoki Vasvári Pált alakította, darts-tábla méretű kokárdát viselt. A dédunokák seregét látva utasította kampánystábjának mindenesét, az igazi Irinyit, hogy vásároljon közpénzből még tíz kiló mosóport, és húsz necc mandarint a sarki vegyesben.
Az előcsarnokban két ifjú baloldali Petőfi- és Jókai-jelmezben mérte a mosóport, osztotta a mandarint. Tárnoki nénit Vasvári Pál tárt karokkal fogadta, a Ron Werber-i ifik pedig „hogy volt, hogy volt” kiáltással üdvözölték. Vasvári nagy taps kíséretében jelentette be, hogy mintegy Gy. F.-et képviselve az öreg hölgy teszi meg a 157. és 159. lépést. A mosópor és mandarin átvétele után Tárnoki nénit az emelvényre ültették, dédunokái a lábánál helyezkedtek el, a Szegfű című lap beszámolója szerint: „bájos, szinte idillikus csoportosulást alkotva”. Az öreg hölgy még Vörös Székfű megnyitóbeszéde előtt észrevette, hogy unokaveje, Ciprus Feri is besettenkedett velük, s szemérmetlenül két kiló mosóport szorongat a hóna alatt, bár nem preferálja az MSZP-t, sőt azt fontolgatja, hogy protest szavazó lesz. Miután Ciprustól elvették a mosóport és kivezették, Vasvári Pál ezekkel a szavakkal nyitotta meg a fórumot: „Megcsináltuk!” „Mit?” – kottyantott közbe a hároméves Fidesz-bérenc Esztike. „Előbb Medgyessyt csináltuk meg, aztán, ahogy őt kicsináltuk, megcsináltuk Gyurcsányt. Egy cikluson belül két Kossuthot adtunk a nemzetnek.” Tárnoki néni tiltón felemelte a piros tárcsát: „Ide két Kossuth és három Táncsics sem elég. Ha be akarjuk temetni a jobboldalt az árokba, kell legalább négy Haynau is.” „És egy Petőfi” – szólalt meg Esztike. Petőfi személyes megszólíttatásból felkiáltott: „Kondítsátok meg a vészharangot, nekem is egy kötelet kezembe. – Kötelet emlegettem? – kérdezte rémülten.
– Mint a Kövér?”
A helyszínen lévő szabad magyar sajtótudósítók azonnal a mobiljukért nyúltak: „Botrány a lakossági fórumon! Kövér megint kötéllel fenyeget.” Petőfi sírva fakadt. „Hajdan a nép csak eledelt kívánt – hörögte –, mivel akkor még csak állat vala…” „A Fidesz megint panelprolizik, leállatozza a népet” – tudósítottak a tudósítók. Miután Petőfit kivezették, Tárnoki néni kért szót: „Nekünk egy személyben van Kossuthunk, Táncsicsunk, Petőfink, Arany Jánosunk és Deákunk. Gy. F.-nek hívják őt. Valóban megcsináltuk!” – rázott kezet Vörös Székfűvel. „Hogy volt, hogy volt” – dübörögték a Ron Werber-i ifjak. „Finom a mandarin?” – kérdezte a dédi Esztikétől. „Tele van maggal” – felelte dacosan a kislány. – „Hogy érdemes volt-e ezért eladnom a lelkemet, én nem tudom…”